Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)
A világirodalomból kiknek a művei hagytak Benned mélyebb nyomot? Sokaké. Kafkáé, Musilé, például. Egy nagy élményemről azonban, azt hiszem, bővebben kell szólnom. Egyetemista koromban hosszú ideig Faulkner prózája bűvölt el, vagy inkább meg. Az a történelemből kisiklott, fülledt, indulatokkal, előítéletekkel, gyűlölködésekkel és acsarkodásokkal teli vidéki közeg, amelyben a Faulkner-re- gények játszódnak, egyben-másban nagyon hasonlít a szlovákiai magyar kisvárosok világához. Abban mindenképpen, hogy mélyen konzervatív .világ mind a kettő, tele különös figurákkal. Nagyon bizarrul fog hangzani, és talán lesznek, akik megköveznek érte, de én Faulkneren keresztül értettem meg a kisvárost, ahol születtem és felnőttem. Igazán nem én tehetek róla. ... A megvertségnek, a deklasszálódásnak a különféle stációi és mítosza — ez valahogy megint csak nagyon hasonló. Én ezt az élményt a csehszlovákiai magyar prózában nem találtam meg, de még a magyarországiban sem, talán csak Krúdynál, de persze távolról sem úgy kiélezve, nem abban a drámai előadásmódban, amellyel Faulkner szinte kiterít. Míg fekszem kiterítve — nos, én, az olvasó feküdtem néha kiterítve, olyan nagy élmény volt. A szlovák, illetve a cseh irodalomból értek-e mélyebb hatások? Nagyon szeretem Bohumil Hrabal prózáját. Ez megint csak nem véletlen. Az ő írásainak a hősei is afféle történelemből kicsöppent figurák, s nem hiszem, hogy nagy távolságok választanék el azoktól az emberektől, akiket még a szülővárosomban gyerekként megismertem. Hrabal úgy tudja a hősiest vagy magasztosát a nevetségessel egy minőséggé ötvözni, hogy azt én nagyon korszerűnek és izgalmasnak tartom. Tudniillik, hogy mennyi szeretettel vagy részvéttel mindamellett... A csehszlovákiai magyar prózában az új utakra lépés előjeleit a Fekete szél antológiához kötődő nemzedék legjobbjainál fedezhetjük fél (Kovács Magda, Fülöp Antal, Bereck József). Ugyan Te később indultál, de életkorodat tekintve magad is ehhez a nemzedékhez tartozol. Vajon az új út miért látszik itt sokkal inkább nemzedéki útnak? Abban igazad van, hogy a mi nemzedékünk és mondjuk Dobos László és Duba Gyula nemzedéke között elég éles cezúra van, ami az írói stratégiákat illeti. Ez egyrészt természetes dolog. Minden nemzedék másféle érzékenységgel lép az irodalomba, más élményekkel, más társadalmi háttérrel és tapasztalatokkal. A mi esetünkben azonban, azt hiszem, egy kicsit többről van szó. A mi nemzedékünk nemigen hisz a szó megváltó erejében, annál inkább, a jobbik esetben, a szó mágikus erejében. Az előttünk járó nemzedéknek van egy olyan, az irodalomba, az írott szóba vetett hite, amelyet én például — a nemzedéktársaim nevében nem tudok nyilatkozni — nem osztok. Bennünk sokkal több szkepszis van. Szkepszis többek között a ránk hagyományozott írói szerepekkel szemben. Félre ne érts, nem az irodalommal szemben! Meggyőződésem ugyanis, hogy az irodalom, épp a szó mágikus ereje révén, meg tud rendíteni konvenciókat, előítéleteket és beidegződöttségeket. önvizsgálatra késztetheti a fogékony olvasót, vagy más szóval, ráébresztheti a szabadságra. Mondhatod erre azt, hogy ez kevés. Az én véleményem az, hogy nagy dolog. Látsz-e valamiféle magyarázatot arra, hogy ez a nemzedék, alighogy nekilódult, mindjárt meg is torpant, amilyen egységesen föllépett, szinte olyan egységesen el is hallgatott? Ez egy nagyon nehéz kérdés... Ezt tőlük kellene megkérdezned! Nekem csak hipotéziseim lehetnek. Épp azokat szeretném hallani, mert a jelenséget sokan érzékelik, de az okokra még senki sem próbált rámutatni. Mondd csak a hipotéziseidet! 1222
