Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Tandori Dezső: Álomhatár és más elbeszélések

lába, enyhén, és végezte a reggeli madártisztálkodást, minderről mit sem tudva, ahogy a haláláról se fog, és olyan végtelenül kevés időt töltök velük, és képtelen vagyok kifejezni, hiába próbálom akármilyen jelekkel, eszközökkel, átmásolásokkal stb., milyen érzés az, amikor a leghevesebben érzem, pl. a lecsengő szintetizátornál is, miközben Icsicsi, a cinke az elhagyott székemen áll, ahogy a bal kéz etar., jav., letartott v. kitartott bangzata a sziszegésből lassan átmegy búgásba, mint valami nagy térben, és fent tisztán rá lehet játszani akármit, csak mint ha szatyorral, aktatáskával, zsebrevágott kézzel, etető anyagokkal stb. sétálna, sietne, slattyp., jav., slaty- tyogna át az emberek elegye azon a téren, két nyitott ajtót feltételezve, vagy akár megkerülnék a padsorokat, s ezt én mondom, aki tízévesen a tyúk- és kakasólba bújtam inkább, csak hogy „templomba menni” ne kelljen, és kb. ez folytatódik ott, hogy nem olyan könnyen mozdulok „megbeszélt időre”, így érzem iszonyatos hevességgel, hogy az múlik el, ami tényleg ért valamit, persze, figyelmeztet Főmedvém, az is múlik, ami kevesebbet ért, vagy hát hogy ezt nem lehet hétfőn, szerdán, vagy csütörtökön és vasárnap, netán kedden, szombaton és pénteken meghatározni, hogy mi érte a legtöbbet, mi ért tényleg valamit, és idézeteket is kár hozni erre, és a zárójelet is el kell hagyni, be kell toldani, mondja Főmedvém, aki emlékezetem szerint itt nem szereplő oly túlsággal, ki kell lépni az életbe): nézek hátra a hangszertől, és látom, ahogy Másikunk a cinkét visszabűvöli a kalitkába, mert a röpfél- óra lejárt, és a cinke ma nem is volt a kezemen, ezt érzem, el kell telnie ismét egy napnak, hogy ez megtörténjen, vagy föl kellene borítani a röprendjüket, a rendjüket, kilencüket, ami szintén elképzelhető, de a cinkét pl. igen nehéz visszacsalni a kalitkába, ahová, persze, ő nagyon is vissza akar menni, de komoly zűrzavarok lehetnek; más a helyzet Szpéróval — látom, vissza kell térnem a másoláshoz! ott ez, ugyanilyen haszmavehetetlenül, de alkalmasabban van meg: érzem, vágytam erre! írtam az előző változe, jav., változatban, érezzem Pipi Néninek, talán az ürülékének s olykor neki magának azt a semmihez sem hasonlítható illatát, mely el fog múlni vele örökre, nem őrizheti fénykép, írás, vágytam rá, hogy kilencükkel együtt legyek, holott így kilencükkel egyszerre mit sem kezdhetek, lezárom a rádiót, amely délelőtt zenélt nekik, amelyre énekeltek, ordítoztak kórusban; kiengedem Szpérót; egykor az övé volt az egész lakás és az egész lakás egész napja, s most, ha délben szabad, s valamelyikünk végigdől a Kockás Haver nevezetű takarón, az ágyon, ő, Szpéró, ránk sá, jav., száll, azonnal jön, lábunkra áll, sarkunk mellé hever, Elzának szólítjuk őt ilyenkor, Elza, az oroszlán; itt következett most, gyors átvezetéssel, valami szitkozódás a téli etetésre, aztán kijózanodás, visszavonás, mi értelme akkor?, hogyan mondhatnám el a teljes veszteséget, ami utánuk következik, de hogyan fog ez következni, kilenc halál nagyon nagy fokozatsor, és szinte nevetséges elgondolni kilenc belehalást, mindegyik után egy-egy belehalást; Szpéróval most kinézünk a párkányra, a kintieket nézzük, komoly eredmény, hogy a kukoricagríz szórása új módszerrel már csak verebeket vonz, vékony réteg kerül a párkányra, galamboknak alkalmatlan; s hogyan hagynám abba a téli etetést, bármilyen rohadtul szidom is, mi lenne az ő kilencük kalitkaaljával, amely csupa köles, sajtdarab, egyéb táp, mi lenne a háztartási hulladékkal, ezeket a dolgokat írtam az előző változatba; és most sem tudok hozzáférni a vaób, jav., valóban érdemes anyaghoz, nagyon fáj a kezem, nagyon fáj, nem megy, ez volna a vicc itt, átmegyek Szpéróhoz, még mielőtt a mai kinti etetést megkezdeném, Szpéróval leszek néhány percig, elkötöm ezt itt, érdekes, hogy az előző változatban is ilyesmi jött: „benne vagyunk az etetésben; az ellen-állapot lassan levezetődik, átszédül határán, most már látom, eseménytörténet- szerűen kell” beszámolnom a dolgok (ha minősíthetem így) kisszerűségéről, vagyis arról, ami látszólag oly ellenkezője egy szilveszteri színészi haknisornak; mint Pipi Néni rokona, a Felszab-on árusító Seprűs Madonna Néni mondja, persze, „egy a fizetség”; ezt ő elkeseredésre és jókedvre említi: beszámolván elkeseredéseiről; ő hatvanhárom éve vak, Pipi Néni több, mint három éve, és most, ahogy Szpérót kerestem, hol is tőé, jav., tölti röpóráját, s fölfedeztem, hogy a beljebb húzott kalitkáján; ezeka, jav., ezek a kalitkák, azon gondolkoztam csupán, iderajzoljam-e sorukat, de másutt ez meglelhető, ezek a kalitkák a nagyabbik szobában sorakoznak délelőttől délutánig, hárman — Éliás, Böbe, Samu — azon az asztalon helyezkednek el, ame115