Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Körner Éva: Derkovits Gyula (1894-1934): Gerendacipelők

KÖRNER ÉVA Derkovits Gyula (1894-1934): Gerendacipelők* Ez a tusrajz Derkovits Gyula életének válságos, feszült pillanatában készült, 1926- ban, a bécsi emigrációból való hazatérése évében. Alig volt magyar művész, Der- kovitshoz hasonlítható, aki a történelmi és társadalmi katasztrófahelyzeteket oly­annyira saját sorsként élte volna át, mint ő; — és alig volt valaki, aki a szemé­lyes érintettséget azonnal, belső kényszerrel ennyire képes lett volna általános ér­vényűvé alakítani. Derkovits nem volt teoretikus alkat, nem tartozott semmiféle iskolához, őt a művésszé érésekor oly fontos szerepet játszó avantgardizmusok csak megihlették, de nem csatlakozott sem vezérszemélyiséghez, sem csoporthoz, sem esztétikai hitvalláshoz. Életének csak utolsó néhány évében került kapcsolatba a művészeti közélettel, addig nem annyira művészi, mint proletáréletet élt. Már huszonéves a háborús sebesült asztalossegéd, amikor művészeti útmutatást kaphat. Nagyon rövid időre, a Tanácsköztársaság hónapjaiban megigézi a művész­iét a szenvedéseitől megszabaduló társadalom egymásravetülő utópiájának vará­zsa. Hiába próbálja azonban egy idilli tematika és képi harmónia zártságában to­vább képzelni ezt a váratlan csodával felviláglott álomvilágot, a történelmi való­ság durván megkövetelte jogait. Neki is, mint annyi más emigránsnak, Bécs nyúj­tott menedéket. 1923-tól 1926 januárjáig élt itt. Képi világában minden mestersé­gesen továbbéltetett nyugalom felbolydult. Előtörtek az átélt izgalmak, az elfojtott indulatok. Míg korábbi képeinek témái árkádikus pásztori jelenetek voltak, a kort meghatározó legnagyobb művész, Cézanne klasszikus elveihez közelítő lenyugodott, zárt elrendezésben, most az elfojtott rémségek sűrűsödnek néhány alapvető témá­ban. Tűzvész, áradat, menekülő emberek, állatok a szereplői ezeknek, a kompozíció minden eddigi nyugalmát feltaszító, színben, mozgásban nyugtalan képeknek. De felbukkan még egy nyomasztó téma. A természettel egyívású szép, kiteljesedett em­beri test most meggörnyed a sors súlya alatt, a „munka” olyan mitikus hatalmának kiszolgáltatott, mint a Biblia Paradicsomból kiűzöttjei. A halászok, a krumplisze­dők, a kábelrakók sziszifuszi, soha meg nem oldható feladattal küzdenek. És így a Gerendacipelők is. Az 1926-os év a magyar történelem viszonylagos oldódásának, az ún. bethleni konszolidáció kezdetének éve. Sok magyar emigráns művész tért ebben az időben ha­za, így Derkovits is. Életének és munkásságának új szakasza, új korszaka kezdődött. Rég tovatűnt az ideális létezés eufóriája, de csillapodni kezdett a megpróbáltatá­soknak a „száműzetés”-sel súlyosbított lidércnyomása is; egy valóságos „itthoniét” vette kezdetét. Mindössze nyolc éve volt Derkovitsnak, hogy megfogalmazza — bármily mé­lyen volt is kénytelen átélni a legkegyetlenebb realitásokat is, soha nem natura- lisztikus jelenetekben, sokkal inkább lehet mondani, tágabb értelemben véve, „mi­tologikusán” — azt a magyar valóságot, amit a maga jelene jelentett; — megfogal­mazza maga-magát, azonosulva a pesti proletariátussal. Ugyanúgy áttételesen, mint azt tette pályája kezdetén, majd bécsi korszakában, de most sokkal érettebb esz­közökkel, közvetlenebbül kötődve a mindennapokhoz, de ezt feldolgozva a való­ságról alkotott szilárd koncepcióját érvényesítve. * (Papír, tus, 487X285 mm. Jelezve lent balra: Derkovits Gy. 1928. A szombathelyi Savaria Múzeum tulajdona.) 1077

Next

/
Thumbnails
Contents