Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Kalin Donkov: Ma (vers) (Szondi György fordításai)
Bősz, mohó lény. Étke 'mindéin: megeszik és átlényegít mindent. Lenyeli a bűzlő putrit, s új világgá alakítja. Bankát és gyárat megemészt, s gyenekkacajjá változtatja. Lenyeli a magányt — Isten hangját. A beteg testeket bekapja — csillagmuzsika lesz belőlük. Falja a gondolatot — mi válik aztán éjszakává, tücskök ragyogják be. A kínt lenyeldekli, s lökést ad a szeretetgalaktikának, mely a homályban robbanással nő szét. Végül pedig a Virág a világ vége lesz. Bájos tűzállkapcsát kitárja, s bekapja a beteg világot, hogy annak legyen értelme. Fonák élet. Símogatások vágtaitás/ban. Szerelmi csínyek. Kifúj jolt bölcsességlek. Ma viszik az őszt a szegényházba. Tapétáit mossa az eső le: sárgák és rőtek. Az ajtófélfához dörzsöli hátát a sok máért. A mezsgyeválasztón billeg a kétes értelem. Pogány megvetés ábrándítja ki a vért: mért nem szeretünk már, ha gyűlölni se sikerülünk sosem! Hasztalan már végső dolyfünk ás, mit kéjjel éltünk, s szerelmi adósságunk is megadva fülémre. Levelet nem írok. Niem várok álmot éjjel. S elszalasztottam a pillanatot, az egyetlent, hogy sírjak végre. Holnap pedig — hó, világkönnyebbülés. Vagy a lét bekapcsolja szilaj nagy automatáit. Életben maradsz, igaz. De a halálnál jobban fáj ez. És tested lelkedhez visszatérni nem ámít. KALIN DONKOV (Szondi György fordításai) 1069 Ma
