Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - Jeszenszky Géza: Lengyelország és szövetségesei a II. világháborúban

gossá vált, hogy a rigai határ kérdésében nem is várható brit támogatás.18 Sikorski 1941 decemberében Sztálinnál tett látogatása több, még nyitott kérdést megoldott, további javulást hozott ,a szovjet és a lengyel kormány viszonyában, de a Sztálin által a területi kérdésben ajánlott tárgyalásokba a lengyel miniszterelnök — ismerve honfitársai és kollégái merev álláspontját — nem volt hajlandó belebocsátkozni. Ettől fogva ismét erősödött a Szovjetunió bizalmatlansága a londoni lengyelekkel szemben, s a Csehszlovákiával, majd további államokkal megalakítandó konföderáció tervét (kiváltképpen pedig Litvánia tervezett bevonását) mind határozottabban ellenezte, a háború előtti szovjetellenes cordon sanitaire fölélesztésót szolgáló kísérletnek tekintette.19

Ha a brit kormány 1941-ben még nem is fogadta el tudatosan a Times 1941. augusztus 1-jei vezércikkének álláspontját, amely a Németországtól keletre fekvő területékre nézve elismerte a Szovjetunió elsődleges érdekeit,20 de Eden 1941-es moszkvai látogatásán jelezte, hogy kormánya a háború végén kész lesz az 1941-es szovjet határokat támogatni, csupán a háború alatt nem jelentheti ezt ki, tekintettel a területi kérdések eldöntését a háború utánra halasztó amerikai álláspontra, s az Atlanti Chartára, amely a területváltozásokat az érintett lakosság megkérdezéséhez ígérte kötni.21 Rooseveltnek ez a „halasztási politikája” még azt is kizárta, hogy Sikorski azzal érveljen honfitársai előtt, hogy a keleten tett területi engedményekért nyugaton, Németország rovására .kapnak kárpótlást. Az amerikai elnök Churchillnél és határozottabban törekedett arra, hogy Sztálinnal jó személyes viszonyt alakítson ki, ezért Sikorski 1941 tavaszi, majd decemberi látogatásán nemcsak a lengyel területi igényeket nem támogatta, de — értesülve a szovjet ellenvetésekről — a föderációs elképzelés mellett sem volt hajlandó kiállni, noha szóban továbbra is helyeselte azt.22 Valójában azonban Rooseveltnek a nagyhatalmak hegemóniájára épülő, később az ENSZ-ben megtestesülő biztonság-koncepciójával nem is fért össze a lengyelek által javasolt regionális, Közép-Európában hatalmi egyensúlyt létrehozni akaró megoldás.

Minthogy Churchill három elsőszámú külpolitikai tanácsadója; Eden, Halifax washingtoni és Cripps moszkvai nagykövet egyaránt a szovjet álláspont elfogadása mellett állt ki a lengyel határok kérdésében23 .a lengyelek részéről pürroszi győzelem volt, hogy tiltakozásaik hatására az 1942. május 23-i szovjet—brit szövetségi szerződés — a szovjet kívánság elvetésével — nem tartalmazta az 1941-es határok elismerését.24 A valódi brit álláspontot azonban Edén egyik 1942. márciusi, Was- shingtonba küldött távirata fejezte ki: „A háború e kritikus órájában meggyőződésünk, hogy mindent meg kel'1 tennünk a Sztálinnal kialakítandó valódi együttműködés és bizalom megalapozása érdekében. Nem engedhetjük meg, hogy a litvániai lengyel érdekek és a szovjet célokkal szembeni lengyel gyanakvások akadályozzák ezt az rendkívül fontos célt. Kérem, hogy hangsúlyozza ezt az Elnök előtt is.”25 Ha e fogalmazás nem is vált ismertté a londoni lengyelek körében, következményeit állandóan tapasztalták, majd tapintatosabb fogalmazásban kézhez is vették.25 Sem 1941-ben, sem később még csak föl sem merült az amerikaiakban vagy az angolokban, hogy a Szovjetuniónak történő szállításokat politikai feltételekhez kössék, s kiváltképp nem, hogy a lengyel kérdés engedékenyebb kezelését kérjék cserébe.

A Moszkva és az emigráns lengyel kormány között növekvő bizalmatlanság és türelmetlenség tünetei (a lengyel egységek kivonása a Szovjetunióból 1942 nyarán, a Szovjetunióban maradt lengyelek lengyel állampolgárságának a megvonása 1943 elején, a cseh—lengyel konföderáció most már nyílt szovjet ellenzése) nem vezettek a lengyel részről remélt határozottabb angol—.amerikai kiálláshoz, inkább csak a lengyelekkel szembeni nyugati türelmetlenség jelei sűrűsödtek. Mindez kétségtelenül összefüggött a katonai helyzettel. A sztálingrádi győzelem után hatalmas mértékben nőtt a Szovjetunió tekintélye szövetségesei előtt is, akik számára ugyanakkor a második front késése egyre kínosabb volt. Jogosnak tűnik az a vélemény, amely cáfolja a korábban közkeletű állítást, amely szerint a londoni lengyel kormány alapvetően azzal rontotta el dolgát, hogy a katyni erdőben a németek által megtalált

968