Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Endrődi Szabó Ernő: A humánum devianciája
telmiség körében vizsgálva annak „működését”. Ugyanis, ha igaz, hogy a társadalmat eluraló Gonoszt a szembenézés semlegesíti, akkor fokozottan igaz, hogy az önmagát egyedüli lehetőségnek kikiáltó totalitárius hatalmat a másként gondolkodva más létstruktúra lehetőségét fölépítő alkotó, teremtő ember alapjában képes megrendíteni. Mózes azonban kételkedik ennek az elméleti tételnek a gyakorlati megvalósulásában: Jean-Luc tétova és teátrális ellenszegülése, karrierje összeomlásának veszélyére — Papa szerződésbontással fenyegeti — megtörik, s lelövi a halálra ítélt köztörvényeseket. A bűnözők végső soron a lehetséges, az értelmiségi szereplőkben lappangó lázadás jelképei, a filmesek ezt a lehetőséget gyalázzák meg s ennek egyetlen következménye az erkölcsi összeomlás, a hatalom erőterébe való belépés lehet. A választás ördögien rafinált csapdája itt az, hogy a lázadás jelképévé nőtt figurák valóban halálraítélt gonosztevők. Sőt! A hatalom még jóságos is velük: a börtönudvaron dicstelenül bekövetkező kötél általi helyett, egy milliók elé kerülő szu- perkolor látványosságban a művészi halált nyerhetik el. (S a család pénzt kap.) Elpusztításuk tehát egyrészt szükségszerű, másrészt többszörös haszonnal jár — érvel az ellenszegülő Jean—Luc előtt Papa. S a színész, lévén mestersége egyben életeleme is, az ő haláluk révén életet nyer. Vagyis — sugallja Mózes — az alkotó értelmiségnek, hacsak nem akar a valódi alkotás lehetőségét kizáró marginális helyzetbe, peremlétbe csúszni, nincs, nem lehet menekvése. A Gonosszal szembehelyezkedő, a másfajta létstruktúra eszmeiségét és erkölcsiségét megalkotó értelmiség a gyakorlatban képtelen az ellenállás kifejtésére. Megalázott, önrombolásba hajló helyzetében- helyzetére nincs megoldás. A kiúttalanságban a halál — igazi megváltás. Ezzel a végkövetkeztetéssel zárja Mózes a trilógiát. A harmadik történet (Megváltás) az előző kettőben fölállított és kibontott tételt zárja vissza. Középpontjában ugyancsak az önfeladás, a behódolás áll. Három család él együtt egy régi villában és az azt övező, buja, félig elvadult parkban. A felnőtteket házasságtörések és azok következményei, illetve a külvilág előtt titkolt tények tartják meg a dekadencia légkörét árasztó közösségben. A három család hat gyermeke — akik közül a legfiatalabb kilencéves, a legidősebbek érett kamaszok — a nyári szünidőben indiánosdit játszik a villa kertjében, mígnem egy nap idegen fiú csöppen közéjük. Máté, a kétes egzisztenciájú jövevény beleszeret a kamaszlányból nővé érő Vandába és konokul, kitartóan küzd érte. Ez törvényszerűen szembefordítja a „törzsfőnök”, azaz a bandavezér szerepét betöltő Marcellel. Vanda és ő ugyanis életük első nagy, mindent elsöprő szerelmét élik. Az indiánosdit is ők ketten találták ki, hogy a játék orvén a kertben kialakított búvóhelyükön ismerkedjenek a . .. Nos, hogy mivel, afelől Mózes, bizonyos szagok és illatok emlegetésével nem hagy kétséget. Máté fölfedezi ezt és aljasságok sorozatán át — miközben maga is megaláztatásokat és a szó szoros értelmében vett testi megkínzatásokat szenved el — fokozatosan magához kaparintja a vezéri szerepet, s hatalma teljén egy belga légpuskával szíven lövi az emberileg teljesen öszeroppant vetélytársat. Ekkor válik bizonyossá az, amit eddig csak sejtettünk: egy házasságtörés folyamányaképpen Marcell és Vanda egy apától születtek. Meglehet, hogy a fiú épp ezért, valami baljós megérzés következtében képtelen kielégíteni Vandát (ejaculatio praecox — közli velünk Mózes), akit azután Máté ajándékoz meg az orgazmus és az anyaság örömeivel. Mindezt ezúttal is a szereplők — a gyermekek vallomásai — emlékezései alapján építi föl a szerző, ők mesélik el az eseményeket egy újságírónak. A három kamaratörténetet immár egységben szemlélve, viszonylag könnyen húzhatunk határvonalat a pozitív és a negatív oldal között. Az előzőhöz tartozik a szerkezei egésze. Mind a helyszínek, mind a közösségek kiválasztásában — a hadsereg, a filmforgatás és a furcsa „nagycsalád” szociálpszichológiai egymásra-rétegzé- sével — a társadalom egészét modellálja. (Regénytechnikai újítás is ez, az úgynevezett polgári regény csúcsaként jellemzett tablót szerkeszti—komponálja át s így az írói világkép és a mű szerkezete egyetlen szerves egységgé struktúrálódik. A realista nagyregény megújítására tett kísérlet ez, melynek alapja a szerkezeti építményt egyénítő tematikus rendező elv, az embertelen hatalommal szembeszegülő humánum problematikájának tételszerű, elméleti kidolgozottsága. E tekintetben elhanyagolható, hogy 951
