Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Vitányi Iván: Meg nem valósult lehetőség
kalmas volt arra, hogy megteremtsen, létrehozón valami újat. Mégis, ha mint lehetőség maradt meg az emlékezetünkben, ez azt is jelenti, hogy a benne meglevő esélyeket mégsem tudta teljesen valóra váltani. A lehetőség hiánnyá változott. Pedig létezett, bebizonyosodott róla, hogy valósággá válhat, de ha meg is valósult valami, mégsem úgy, ahogy akkor hittük, akkor reméltük. Most, visszatekintve, arról kell elgondolkoznunk, miért nem. Kardos László tehát szimbólum a számunkra, s ha az, nem ok és érdem nélkül, nem pusztán ráaggatták azt a jelleget, hanem azért mert tevékenységével megszolgálta. A mozgalom, melyet ő szervezett, melyet másokkal együtt ő hozott létre, a népi kollégiumok mozgalma, jelzi ezt a lehetőséget. A felszabadulást követő időszakot most már olykor idealizáljuk ugyan, de reálisan szemlélve is nagyszerű korszaka volt a magyar történelemnek. Ennek a korszaknak, az akkor frissen induló demokratikus fellendülésnek a mozgalmai közül, kétségtelenül a NÉKOSZ volt az egyik vagy talán a legeredetibb, a legsajátosabban magyar, és ugyanakkor mégis a legegyetemesebb jelenség, ami úgy sarjadt ki a magyar földből, hogy nem volt provinciális. Az a kérdés ezekután, hogy mi ez a lehetőség? Két irodalmi példával próbálom meg jellemezni. Illyés Gyulának volt egy cikke, éppen 1946 körül, amelyben kulturális fejlődésünk lehetőségeit elemezte. Micsoda nagyszerű távlat — mondta — hogy nálunk még él a népi kultúra, nekünk tehát nem kell végigmenni azon az úton, amelyen a népi kultúra mindenestül elsüllyedt, s egy nemzetiden, kispolgári — szemét kultúra önti el a társadalom nagyobb részét. Az előttünk járó polgá- rosult nemzetek szükségszerűen végigmentek ezen az úton, mi azonban elkerülhetjük. Megvan az a lehetőség, hogy a nép kulturálisan közvetlenül a legmagasabb kultúrába emelkedhessen fel. Ezt mondta Illyés. S ez két dolgot jelent. Egyrészt elkerülését annak, hogy a nép nagy tömegeit kitevő parasztság ne csak proletarizálód- jék, de egyben nagy rétegeiben lumpenproletárrá legyen, s paraszti kultúráját elveszítve olyasfajta kultúrába kerüljön, amelyben identitását és tartását elveszíti. Másrészt egy olyan kultúrának a megnyerését jelenti, amely magasrendű és az egész népre kiterjed. És akik résztvettek a felszabadulás utáni mozgalmakban, azok ezt a lehetőséget valóságnak érezték. Most 1986-ot írunk és látjuk, hogy ez nem vált valóra. Arról kell tehát beszélnünk, hogy miért nem? Azért-e, mert nem volt valódi lehetőség, tévedtünk, ostobák voltunk, nem ismertük fel, hogy ezt a leckét minden népnek meg kell tanulni, a békát mindenkinek le kell nyelni. De mint lehetőség, akkor mindnyájunkban élt. Most egy másik példát. Király István egyik előadásában szólt arról, amit most felidézek. A Lukács-tanítványok körének belső viszonyairól beszélt a felszabadulás utáni évek idején. Elmondta, hogy ő egy kérdésben különbözött a többiektől: a népi írók szeretetében. Nemcsak esztétikai-irodalmi szempontból tulajdonított nekik nagy jelentőséget, hanem egy mélyen felfogott politikai szempontból is. A következőképpen fogalmazott: Mint falusi papgyerek abból indult ki, hogy a magyar társadalom nagy része történelmünk sajátságai folytán — „alvég”. Alvégként írható le az európai fejlődés perifériájára szorult ország, alvégi a periférián élő emberekből, a parasztokból, cselédekből, summásokból, kubikosokból, kis kézművesekből, a parasztsorból csak félig kikerült tömegekből álló nagy massza. Az ő felemelkedésük nélkül nem lehet egységes és egészséges társadalmat képezni, de elképzelni sem. Mármost — mondta Király — a népi írók jelentőségét abban látta, hogy őt is megtanították az alvég és az alvégiség igazi jelentőségére. A kérdés történelmi és nemcsak Magyarországra érvényes. Ha a harmadik világra, Ázsia, Afrika és Dél-Amerika hatalmas területeire, s a ma is létező európai perifériára gondolunk, azt mondhatjuk, hogy a világ nagy része monumentális alvég. Mi is oda tartozunk, bár némely szempontból sajátos szereppel. A vita akkor akörül forgott, hogy ennek milyen jelentőséget kell tulajdonítani. Voltak a magyar szellemi életben (többek közt Lukács körül) szép számmal olyanok, akik a további magyar fejlődést a polgárosodásnak csak egy olyan klasszikus 943
