Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Pogány Mária: A népi kollégiumi mozgalom Magyarországon (1839-1949), mint modell a fejlődő világ oktatási reformjához

lenne. Olyan keret, forma ez, amely a tanulásnak, a művelődésnek, a közösségért végezhető munka — netalán harc —, kezdeményezésének a nép érdekeit védő értelmiségi fiataloknak tág teret biztosít. Ezért is veszi figyelembe oly érzékenyen az életkori sajátosságokat, s helyez oly nagy súlyt az autonómiára. A kollégiumi önkormányzat valóságos diákönigazgatás. A népi kollégiumi nevelés bizalmat, nagykorúságot szavazott meg a diákságnak, s korosztályaihoz mérten bízta rájuk a kollégiumok vezetését. A főiskolai és egyetemi kollégiumok teljes önkormányzatot vívtak ki maguknak, vezetőik maguk is egyetemi hallgatók voltak. Az általános és középiskolai, tehát a 10—18 évesek számára később szervezett kollégiumokban többnyire felnőtt, szakképzett tanár töltötte be az igazgatói tisztséget. A megfelelőnek tartott személyt a kollégisták a szövetség vezetőségének kinevezésre javasolhatták. A többi tisztséget az általános és középiskolai kollégiumokban is diákok látták el. A népi kollégiumok — az eddigiek talán megértetik ezt — már indulásukkor magukhoz vonzották a kor legfogékonyabb és legmozgékonyabb nevelőit, akik maguk is valami újat kerestek egy új társadalmi atmoszféra demokratikus körülményei között, s hamar megértették a kollégiumi mozgalom pedagógiai különösségét. Többnyire lelkes híveivé váltak. A legfogényobbak közülük képesek voltak — mint résztvevők — belülről átélni a közösségalakulás drámáját, s miközben alakítólag járultak hozzá a kollektíva megszületéséhez, maguk is közösségi emberekké formálódtak. Belőlük alakult ki a mozgalom nevelői garnitúrája. 1948-ban, a NÉKOSZ virágkorában mintegy ezren voltak.

A kollégiumi közösségek társadalmi szerveinek legfontosabbjairól — a szövetkezetekről, a népbíróságokról, kollégiumi bizottságokról — a következőket érdemes még röviden elmondani. A kollégiumi lét alapszervezetei voltak, rajtuk át „lélegzett” a közösség, általuk érezte és értette meg a kollégista, hogy egyenrangú tagja egy rangos minőséget megkövetelő és képviselő, öntörvényű ifjúsági szervezetnek: a népi kollégiumi vállalkozás „szellemi nagyüzemének”. A szövetkezetek tagjai a legkülönfélébb vállalkozásokat, feladatokat teljesítették. Legelőbb is: együtt tanultak. Hiszen azért jöttek a kollégiumba, hogy minél magasabb szintű iskolákat minél eredményesebben végezzenek el. A kollégiumok ezt minden eszközzel támogatták: korrepetálással, instruálással, szakkörök, szemináriumok szervezésével, iskolák és főiskolák közötti szakmai kapcsolatok kiépítésével, a maguk nevelőszemélyzetének megteremtésével, módszeres tanulmányi ellenőrzéssel' könyvtárak, tansegédletek előteremtésével. Elsőrendű feladatuknak vitathatatlanul megfeleltek: elérték, hogy a hátrányos helyzetből indulók lépést tarthassanak azokkal, akiket otthonról magasabb műveltségi szinttel indítottak útnak. A közösségi nevelésnek és nevelődésnek ez azonban csak az egyik oldalát alkotta. A másik a korabeli speciális magyar helyzetben rejlett. 1945 után nevelőintézményeink nehezen cserélődő tanári karral az élükön még sokáig a régi világ dohos levegőjét árasztották. A népi kollégiumok a korszerűt, a haladót, a demokratikusát — másrészt mélyen tradicionálisai — adták a közismeret és a világnézet terén egyaránt. A legjobb írók, művészek, tudósok, politikusok oktatták tagjaikat, írtak számukra jegyzeteket. És — talán ez a legfontosabb — a kollégisták tanulási módja főként a nézetek konfrontációja, a szabad vitafórum volt; ezáltal tanulták a legtöbbet — a legmaradandóbban. A vita késztetésére szenvedéllyel vetették magukat az irodalom, a történelem, a közgazdaságtan, a művészet, az ideológia, a politika tanulmányozására, és még folytathatnánk a sort. A szövetség központja a nyelvtanulást kiváltképp szorgalmazta, helyesen: az adott világban való tájékozódás egyik alapfeltételének tartotta.

A magasra állított tanulmányi mércén való megfelelés azonban távolról sem töltötte ki teljesen a kollégiumi élet hétköznapjait. A szobaszövetkezetek sokféle tevékenységet kezdeményeztek. A kollégiumok puszta anyagi été is megkövetelte az egyes kollégisták hozzájárulását közös otthonuk megteremtéséhez-fenntartásához: kétkezi munkával, gyűjtéssel, a társadalom segítségének megnyerésével, takarítással, csinosításai, stb. Volt kollégium, amely saját gazdaságot szerzett és szervezett magának, tagjai a tanulás mellett földet műveltek, annak terményét természetesen a közös konyhára szállították. De a szövetkezetek faliújságokat is szerkesztettek, kollégiumi

937