Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT PÁVEL ÁGOSTON - Nóvé Béla: Történelem mint terápa
hogy a játéktól kissé fellazulva ki-ki reflexív módon is megfogalmazhassa gondolatait, problémáit. A foglalkozások többnyire szintén szabad beszélgetéssel, zenehallgatással, s a szertartásos aktusokkal — jegyzőkönyvhitelesítés etc. — zárultak. A gyerekek játszókedve, a játék intenzitása persze nem volt mindig egyforma, Előfordult, hogy a témát idegennek érezték, elbolondozták, vagy a benne rejlő lehetőségeket túlságosan hamar kimerítették. Ilyenkor a kísérletvezető megpróbálta más irányba terelni a játékot, s ha ez sem segített, hagyta, hogy a gyerekek szabadon rajzoljanak, beszélgessenek. Megtörtént az is, hogy a foglalkozás épp fordítva indult, mint rendesen: a gyerekek hoztak valamit, ami aktuálisan foglalkoztatta őket, s a tanár korabeli analógiák felemlítésével próbálta azt bekapcsolni a játékba. Ez persze jóval nehezebb volt, hiszen egy szökés, egy betöréses lopás, avagy egy testi fenyítés élménye sokkal elemibb és közvetlenebb, semmint azt efféle áttételekkel nyomban dramatizálni lehetne. Mégis, mint látni fogjuk erre is akadt néhány kivételes példa. A gyerekek nehezen viselték a hosszú téli bezártságot, ezért alkalmanként kimentünk játszani a budai hegyekbe. A változatos színhely, a szabadabb mozgástér élénkítően hatott fantáziájukra: az intézet kerti tava hirtelenjében megáradt Duna, az ezerszer megmászott Tündérszikla a Vaskapu egy szirtfoka lett. A „tekintetes Karok és Rendek” tanyát ütöttek egy elhagyatott ódon villamosremizben, s alkonyat- tájt hazafelé menet a harangvölgyi fenyvesek úgy álltak körül, mint fenyegető roppant dzsidássereg ... Vissza a kalandfilmek világába? Nos, valóban, a gyerekek egyre inkább ezirány- ba vitték a játékot. De, mitagadás, a film gondolata a kísérletvezetőt is erősen foglalkoztatta. Tavasz közeledtén a zárt foglalkozások amúgyis vesztettek vonzerejükből, s úgy tűnt, a gyerekek türelmét lassanként kikezdik a szobajelenetek, s az azokat követő közös elemzések. Egyre többször került szóba, mennyire más lenne, ha mindezt nem „csak úgy, a semmibe”, de egy igazi filmre játszanánk ... Szembe kellett persze nézni azzal a veszéllyel, hogy egy esetleges filmezés — még akkor is, ha az nem volna egyéb, mint a játék puszta dokumentálása — komolyan megváltoztathatja a kísérlet jellegét, a nevelési-terápiás feltételeket. E kockázatos nyitás mindazáltal éppannyi előnnyel kecsegtetett: a különleges élmény remélhetően méginkább felszabadítja majd a gyerekeket, s egy könnyen kezelhető videotechnika mellesleg állandó visszajelzést biztosíthatna a kísérletnek. Ilyen kétségek és remények közepette indultunk a konkrét lehetőségek keresésére. A szerencse kegyéből csakhamar értő támogatókra leltünk az Országos Oktatás- technikai Központ, s a Balázs Béla Stúdió munkatársaiban. Miután együttműködésünk feltételeiben sikerült megállapodnunk, a tavaszi szünetben merészen hozzáláttunk Életképek című színes videofilmünk forgatásához. A filmezés és a kísérlet lezárulása A gyerekeket már a filmezés puszta gondolata is lázba hozta, s attól fogva, hogy gyakorlati lehetőségként jött számba, megújuló lelkesedéssel vettek részt a közös munkában. A játék most már nem csupán önérték volt számukra, az új tét: a ma- radandóság és az esetleges publicitás magától értetődően megsokszorozta jelentőségét. Noha igyekeztünk elejét venni, hogy a „produkció” külsődleges szempontjai szétbomlasszák a kísérlet intimitását, ez a doppinghatás, kezdetben legalább is, kivédhetetlen volt. Így, ha már a forgatás velejáróitól úgy sem lehetett megóvni őket, azon voltunk, hogy minél nagyobb részük legyen az előkészítésben, s a tényleges lebonyolításban. Ehhez pedig nem kellett biztatás. A gyerekek alkalmas helyszínek felkutatására indultak, a korábbról ismert nevelőintézetből lányszereplőket toboroztak, kísérőzenéket szereztek, s a vállalkozás első hevében többen is forgatókönyv írásába kezdtek. Mivel a játékban ezidőtájt épp ’48 nyarának, őszének izgalmas eseményei következtek, a forgatással járó „felhajtás”, a jelmezek és kellékek szorgos készítése jól beleillett a korabeli hadikészülődés képébe. A fiúk éjt nappallá téve csákót, mentét, zászlót és kardokat gyártottak, s fáradhatatlan gyakorolták a íegyverforgatás fortélyait. 904
