Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - KÜLFÖLDI MAGYAR KÖNYVEK - Füzi László: Borcsa János: Megtartó formák
Gerold esetében nem ment, legföljebb érthetővé tesz az a tény, hogy írásainak háromnegyed része napilapban, a Magyar Szóban jelent meg annakidején. Utóbb született bírálatait egyébként már a Hídban publikálta, s ezek megformálásukat tekintve kétségtelenül el ás szakadnak a korábbi sablontól, elméleti igényesség tekintetében azonban továbbra sem mutatnak igazi előrelépést. Márpedig egy olyan kritikusnak, aki nem csupán alkalomszerűen ír színibírálatófcat, hanem egy bevallottan modern színházi utakat követő-kereső színház állandó útitánsává szegődik, .magának is új törekvésekre figyelő, sőt új lehetőségeket elméletileg föltáró színházi szakemberré kellene válnia. E követelmény természetesen maximalista; megfogalmazását azonban Gerold maga hívta ki tízéves, ritkán tapasztalható kitartásról és színház- szeretetről tanúskodó tevékenységével. Az elmúlt esztendők során megjelent és most kötetbe gyűjtött kritikák tehát a színházat és a kritikust egyaránt számvetésre késztethetik, amellett, hogy hasznos olvasmányt kínálnak az újvidéki magyar előadások volt és leendő nézőinek is. Mindennek alapján talán úgy tűnhetne, hogy a közrebocsátása a Vajdaságban élő, színház és irodalom iránt érdeklődő magyarok belső ügye. Legalább egy szempontból azonban föltétlenül számot tarthat a magyarországi olvasók figyelmére is. A színház ugyanis minden kisebbség életében fontos szerepet játszik; léte vagy nem léte, munkakörülményei, műsorpolitikája, nézőinek száma mind-mind olyan adatok, amelyekből az illető kisebbség .arculatára, szellemi életére nézve sokatmondó következtetéseket lehet levonni. BOROSA JÁNOS: MEGTARTÓ FORMÁK KRITERION, 1984. A romániai magyar irodalom elsőköteteseinek teret adó Forrás-sorozat könyvei ismét új borítólappal jelennek meg. (A sorozat folytonos, immár ki tudja hányadik megújulására utal ez.) Az új borítólap tervezője a szerzőket bemutató pár sornyi szöveget ezúttal a címoldalon helyezte el: az, aki kézbeveszi a könyvet, azt is rögtön megtudhatja, kinek a könyvét tartja a kezében. Eszerint: „Barcsa János 1953. július 29-én született Kézdivásárhelyen. 1972-ben érettségizett, 1976-ban végzett a Babe$-Bolyai Tudományegyetem magyar—orosz szakán. Szentkatolnán tanár. Lakóhelye és otthona Kézdiszantlélek. 1979-től közöl rendszeresen.” Az idézett sorok tényei alighanem a fiatal romániai magyar értelmiség .társadalmi helyzetét vizsgáló szociológiai elemzés támpontját is jelenthetnék. Mi azonban maradjunk csak az irodalom területén, hiszen a romániai magyar irodalom életének, belső mozgástörvényeinek megismeréséhez is segítséget adhatnak a felsorolt adatok. Tehát: a Megtartó formák című könyv szerzője könyviének megjelenésekor harmincegyéves volt, a könyv — döntő többségében — öt év írásait tartalmazna, s közöttük találunk 1983-ban írtat is. Ismerve a hazai könyvkiadók működését, mindez még akkor is meglepetés lenne, ha verseskönyvet tartanánk a kezünkben. Borcsa azonban nem verseket ír, hanem kritikákat: az átfutási idő gyorsasága ezért is meglepő. Gondoljuk csak végig: egy 1983-ban megjelent verseskötetről még ugyanabban az évben kritika jelenik meg az egyik folyóiratban, ez a kritika bekerül egy 1984-ben megjelenő kötetbe, ahol immáron nemcsak egyediségében létezik, hanem — kapcsolódva a többi íráshoz — az irodalomtörténeti folyamatra utaló megállapításai is a helyére kerülnek... A tartalmi vonatkozásoktól most akár el is tekinthetünk: nem maga az irodalom lesz a nyertese ennek a dolgok természetes rendjét követő gyorsaságnak? 84
