Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Kabdebó Lóránt: Csoóri Sándor: Kezemben zöld ág

csak megkérdezte tödé: milyen Robinson-fordításod van? »Petrus Bőreié« — volt Aragon válasza. Eluard levette a polcról a kötetet, s kikereste a székről szóló fejezetet, amelyben Robinson megvizsgálja helyzetét, körülményeit, és igyekszik meggyőzni magát arról, hogy sorsa nem is a legrosszabb. Tartozik-kövedel alapon pontról pontra számba veszi lealázó vereségeit s vereségeivel szemben örömeit. »Ezt a részt a legtöbb kiadásból kihagyják — mondta Eluard —, mert állítólag unalmas.« Az 6 számára viszont ez volt a legizgalmasabb. Bevallom, az ő fölfedezése nyomán számomra is. Ugyanazt éreztem, mint a Vörösmarty-vers (A vén cigány) fölidézésekor. Eluard is, akárcsak Vörösmarty, számba vette a reménytelenséget és a reményt. A jót és a rosz- szat. S példájából okulva, egyre megrögzöttebben vallom, hogy a szocialista költészetnek, de úgy is mondhatnám, hogy a modem költészetnek, ezt kell csinálnia. Leltárba venni a rosszat, hogy végül jóváírhassuk. »Átírni a javunkra azt, ami a kárunkra volt írva« — így fogalmazta meg Eluard. Föns égés gondolat ez, már nem is egy ember ars poeticája, de mindnyájunké, az egész emberiségé.”

Mit eredményez ez a forma Csoóri költészetében ? — kérdeztem akkor iis, de felelhetem ma is: A versek sajátos lebegését, mely lezártság érzését kelti. Ez nemcsak a versekre, hanem a kötet egészére, annak tematikájára is (természet, táj, szerelem, emlékek) érvényes. Fény és árny villódzása jut kifejezésre ebben. És ez ennek a költészetnek legjellemzőbb vonása. Az árnyak széles skálájából vezet az út a nosztalgikus fénykívánásig, a nyár, a nap teljességéig, a nyomasztó hangulatoktól a könnyű, önfeledt, boldog játékig, a debegésig. A racionális mederbe teredt képi-hangulati líra költészetünk színskálájának bővülését jelentette. És ha akkor azt hittem, hogy a formai kristályosodás mellett tematikai bővülése nem valószínű, mivel minden jellegű érzés kifejezhető ugyan benne, de mind áttételesen, egy hangulati képsíkon — akkor az idő erre szerencsére rácáfolt. Mert ha a Menekülés a magányból a fiatal ember élet- rekészülő lebegését, a fiatalság biztonságérzetét, az új hangra találás örömét fejezte ki, az azóta kitelő pálya a sok próbát kiálló felnőtt ember fájdalmas életét is bemutatja. A Csoóri-féle dal a ma emberének sokféle szenvedését és szenvedélyét is bemutatja.

Két hatás, kétféle igazolás segített Csoórinak azt a költői fordulatot végrehajtani. Az első, a kezdeteknél Eluard példája volt, a másik, a felnőtt költőt megerősítő: a Rilkéé.

Csoóri az ötvenes évek elején kezdett írni. Alig valamivel fiatalabb, mint Juhász Ferenc és Nagy László, de amikor első írásai megjelennek, az utóbbiak már elismert nagy költők. Élményvilágukban pedig sok a közös. És Csoóri ambíciója semmivel sem kisebb az övékénél. Évekig tartott, amíg önmaga és olvasói számára 'bebizonyította önállóságát, ö maga hangsúlyozza Eluard felszabadító hatását, akit „századunk egyik egyik legdrámaibb” költőjének tart. Eduard drámai eleme a fájdalom és az elszántság „dialektikája”. Az ő hatására tudatosítja — és a nyomán ma már közhely —, hogy a hagyományos felfogással ellentétben a népköltészet tele van a szimbolizmus és a szürrealizmus elemeivel. Korábban a kritika egyik ága a népköltészetet és a szimbolizmust, majd a népköltészetet és a szürrealizmust egymást kizáróan szembeállította. Csoóri Eluard-an, a felszabadítón keresztüli tér vissza Nagy Lászlóhoz és tőle Adyihoz.

Eluard képeinek jelentése állandóan változók, figyelte meg Csoóri, és ez az ő költészetére is jellemző. Akárcsak Eluard, a „tisztánlátás” igényének költője, a teljes kétségbeesés és a teljes remény közt hányódik Csoóri. A „hó” vagy a „szél” kedvenc szavai, amelyek állandóan módosult formában térnek vissza képeiben, illetve a különböző vershelyzetekhen. A „hó”-motívum változatai az a jellemző költői elem, mellyel Csoóri a csodára való fogékonyságot ébren kívánja tartani.

Ahogy negyed százada Eluard hozzásegítette ahhoz, hogy közvetlen elődjei és sorstársai hatását elkerülve saját hangját megtalálja, úgy később — és ezt már Ferenczi László is hangsúlyozta —, Rilke 'bátorította arra, hogy költői tartományát egyszerre mélyítse és szélesítse. Versei, meditációi életről, halálról, történelemről és az egyéni sorsról, zsoltárai, himnuszai és rekviemjei, rekedtsége, dühe és a mai magyar ködté75