Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
De a sikoltozása a nőknek, ordítása a férfiaknak mindegyre fokozódik. A muskétás-járőr parancsnoka megfordul, de már elkésett: katonáival együtt lekaszabolják, fölkoncolják: méghozzá keresztény katonák. Azután tűz-csóvák röpülnek a még parthoz kötött szállító bárkák fedélzetére; kézből dobható gyújtó-bombák repülnek a lőporos hordók közé, a behajózásra váró lovak közé, a fiaikat, férjeiket búcsúztató aszonyok, leányok tömegébe égő nyílvesszővel kilőtt nyilak röpülnek, majd lövések sorozata ropog a rakparton kavargó hatalmas tömegbe: pánik, keresztény katonák mészárolják a keresztény katonákat és a keresztény civil polgárokat és az asszonyokat is. — Törökök! Ezek mind törökök! — kiáltja Remenyik István, aki a hirtelen kirobbant véres harc-centrum közvetlen közelében áll. Kardot ránt és néhány — magyar, katalán és más Strassburgban megismert bajtársával együtt: — felveszi a harcot a keresztény hadiöltözetet viselő janicsárokkal, szpáhikkal, tatár, berber és kurd katonákkal. Azonban az immár leleplezett janicsárok és szpáhik nem hátrálnak: még ádázabbul öldösik a rév-parton álló sokaságot, valóságos vágóhíddá változtatják a révet, egy másik csoportjuk pedig: az állatokat mészárolja, főleg a lovakat, és a rakományt, valamint a bárkákat igyekszik fölgyújtani. Remenyik Isván bajtársaival, túlerőben a törökkel szemben, véres közelharcban, kézitusában szorítja vissza — a vízbe, ahonnan némán sikló sajkákon parthoz értek és partra szálltak — az oszmán birodalom legkiválóbb katonáinak különítményét, akiknek Abdurrahman Szeraszkír, budai pasa, főcsausz, eképpen határozta meg a feladatát: — Bécsbe mentek! Amennyi rakományt, amennyi katonát, amennyi bárkát csak lehet: pusztítsatok el! Hogy az ellenség ne jusson utánpótláshoz! Hogy az ellenség érezze: ott tudunk lenni és pusztítani, ahol éppen kedvünk tartja! Remenyik István és fegyveres társai folytatják a véres kézitusát Abdul Murad aga harcosai ellen; lassan tűz és füst borítja őket: de még a németalföldi Solent Eszter szemével egy villanásra látjuk az öldöklést: addigra minden irányból a helyszínre érnek a „landser”-ek, a muskétások és a császári katonák: levágják, belegyilkolják a Dunába a török „kommandót”. 15. BUDA — BELÜL. A Csonka-torony, ahol a korábbi sikertelen ostrom idején Buda alatt rabságba esett keresztény főtiszteket, katonákat és zsoldosokat tartják fogságban a törökök, illetve azokat a foglyokat, akiket a Bécs ellen nemrégen megkísérelt invázió idején ejtettek fogságba a Bécs alól elűzött török csapatok. A keresztény foglyok kőről-kőre, csendes, éjszakai munkával ásnak le egy feltételezett kazamata földalatti folyosó-rendszere felé: akárhányszor jön az őrség: a fáradtságos munkát abba kell hagyniok. Az éjszakai ásásokat immár hajnalban sem hagyják abba, sőt nappal is ásnak és közelednek a várból a szennycsatornák kivezető medreihez, közelednek a kazamata-rendszer kővel boltozott, szűk, nyirkos, könnyen bontható falazású földalatti folyosóihoz. A török a Csonka-torony börtönőreit is harcbavetette, s ez a mostani őrség már csak kasztrált, nyomorult háremőrökből és vén katonákból áll, akiket még egy gyermek is föllökhet, ha nekik rohan. Ekkor azonban janicsár-járőr hatol be a foglyokat őrző Csonka-toronyba: ezek nem vén katonák, ezek harcosok a javából: egy török veterán katonát, aki vénsé- gére börtönőr lett: rögtön le is szúrnak. A janicsár-járőr parancsnoka vad és kegyetlen, de a vár helyzetével tökéletesen tisztában lévő: Szinán aga, aki azonnal fölismeri a helyzetet és mészárszékké változtatja a Csonka-tornyot. Szinán aga lehajtja fejét, behunyja szemét, egy másodpercig, azután parancsot ad az ásó, követ-kiforgató, szökni-készülő keresztény foglyok, főtisztek, tisztek, katonák, papok, felcserek és mesteremberek azonnali likvidálására: a janicsár harcosok, mintha hentesek, mészárosok volnának, Szinán aga parancsára: egyetlen rá- rontással fölkoncolják és kardélre hányják a földalatti, kazamatai szökésre készülő keresztényeket. 793
