Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
Bécset Kara Musztafa borzalmas seregeitől, ha nem én?! Háromszázezer emberrel vonult Bécs ellen az a keleti kéjenc! Elsöpörtem! És kényszeríteni fogom a garázda Apaffyft a hódolásra! Elveszem tőle is, a töröktől is Erdélyt!!! Bort kérek!!! Azonnal hozták a császár ónkupájába és töltötték is a bort. — Visszaveszem Szlavóniát, a Szörémséget, visszahódítom tíelgrádot, nem csak Budát! El nem alszanak a maguk mámorában a magyarok! A magasrangú futár ismét jelentette, hogy Savoyai Jenő herceg és Esterházy nádor beszélni kívánnak I. Lipót német-római császárai, római királlyal, magyar királlyal. Lipót legyintett. Ifjú titkárait figyelte. Mélységes gyanakvással. Folytatta a diktálást: — És a magyar rendek, igenis, korlátlan örökösödési jogot fognak biztosítani a Habsburg-háznak és le fognak mondani, méghozzá önként és térdelve énelőttem, az Aranybulla azon jogáról, s annak minden külön pontjáról, összes cikkelyéről, melyben a magyar nemzetnek mindeddig a fegyveres ellenállás joga biztosíttatott! Leírták?! — Leírtuk, Felség! — mondták az ifjú titkárok. — Engem, Lajossal az élen, afféle jelentéktelen alaknak tartanak! Tudom! És mégis, az én uralkodásom ideje úgy fog bevonulni a históriába, mint sacratum tem- pusü! A budai vezérpasa aligha fog ellentállni seregeimnek! És akkor Lajos gutaütést kap! S gondom lesz Munkácsra is! Thökölyre is, Apaffyra is! Itt van nálam Abdul Hamid könyörgő levele ... Nem tintával fogok válaszolni neki! Prinz Eugen jelenik meg, vár egy percig, majd megszólal: — Felség! — Mit akarsz Eugen? — kérdezi Lipót ingerülten. — Ki mentette meg, mondd meg Eugen a ciszterci apátságot Szentgotthárdon ?! És ott Szent Vince ereklyéit?! Talán Montecuccoli?! Nem! Én! Érted, Eugen, én?! — mondta emelt hangon a császár, anélkül, hogy Prinz Eugen megszólalhatott volna — ... igen, és most ezt is az én nyakamba akarják varrni! Pedig én csak már megerősítettem a vasvári békét, Eugen, te ezt nagyon jól tudod! Hiába is győzött ott Montecuccoli Köpili Ahmed nagyvezér seregei fölött! Én jól láttam, miért is erősítettem meg a békét! Lajos! Igen, Lajos miatt! Erre a magyarok most azt hányják a szememre, hogy a vasvári béke egyenesen vezetett a Wesselényi-féle összeesküvéshez! Én, mint a jeruzsálemi Szentsír-rend lovagja, igen, én is ott voltam... És engem egy ilyen magyar „jogász” ... titkára a Nádasdyaknak, egy jegyző! ... ah! Eugen ... egy főadószedő . .. egy magyar „országgyűlési követ”, ki írt egy munkát, a minap lapoztam bele: „Scriptores rerum hungaricarum minores” ... ez a vakbuzgó lutheránus ... ez a magyar vadember: ötszáz emberrel engem, Eugen, el akart rabolni és fogságba vetni, amíg nem enyhítem a református hitsorsosainak a „szenvedéseit” ... Hát ki vagyok én, Eugen? Egy Caligula? Egy Caracalla?! Egy Tiberius?! És különben is, kedves Eugen, még nincs vége a vadászatnak! Igazán várhattál volna! — Felség ... — Eugen! Az ozmánok egykor acélos birodalmának vége! Egy hatalmas monarchia omlik össze, a szemünk láttára! összeomlik, anélkül, hogy háborút kellene indítanunk ellene! Nem akarok háborút, Eugen! A mai világban nagyon drága dolog hadat viselni! Nincs pénzem, Eugen, menj Lajoshoz, Párizsban! Lajosnak van pénze! Egyre-másra kastélyokat épít! — Párizsból jövök, Felség ... — Nem csodálom... nyilván Lajos kitette a szűrödet! Nos, mit hoznak hírt kémeim Sztambulből, Eugen? A janicsárok, a szpáhik rendje, a török birodalom alapját képező katonai kaszt: immáron harc és dicsőség helyett örökös birtokra törekszik, a személyes érdem helyébe a származás lép, a janicsárok megnősülnek... Legendás fegyelmük fellazult, s ha kell: zendülnek a Padisah ellen is! A janicsárok azt követelik a szultántól, hogy érdemeik, birtokaik, kiváltságaik: mind megörököl- hetőek legyenek a fiaik számára! Az egykori katonai kaszt, mely rettegésben tartotta a kereszténységet, most élvezetre, luxusra vágyik, földi örömökre, Eugen!... Elegük 78«
