Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Halmágyi Miklós: A hatalom ellen - az etika síkján (Ördögh Szilveszter: Lázár békéje)
töl a lecenzens, akkor nem felejti, hogy e jámbor óhajt az újabb kol tónem zed ekek hol kicsinyes pepecselésbe, hol semmitmondó általánosságokba juhászodotit, kockázat- kerülő többségének legalább ennyi alappal címezhetné. Most éppen Tábori Ottónak címezi, rokonszenvvel és a legjobb indulattal. (Szépirodalmi, 1986) HALMÁGYI MIKLÓS A hatalom ellen - az etika síkján ÖRDÖGH SZILVESZTER: LÁZÁR BÉKÉJE Közel tíz éve jelent meg ördögh Szilveszter második kötete, a Koponyák hegye. Azóta, bár az író nem tartozik a gyakran publikálok közé, több könyve látott napvilágot, mégis úgy látszik, az a bizonyos második alapvetően meghatározta és meghatározza Ördögh Szilveszter írói pályáját. Ez a maga idejében nagy sikerű regény nem egyszerűen egy lassan íróvá érő férfi személyes számadása volt az európai kultúrában máig élő, máig ható Jézusról, s nem is egy a számtalan Jézus-regény közül. Egy nemzedék próbálta megfogalmazni benne a számára érthető, elfogadható Jézus-képet, mely ideológiai csapdák nélkül is lehetővé tette az azonosulást. Mint valami esszenciát, úgy igyekezett Ördögh lepárcxln.i az evangéliumokból a mai Jézust, aki azáltal válik a szó szoros értelmében Emberfiává, hogy az istenfdúságot materialistaként gyakorolja. A Koponyák hegye azonban magában hordja a felismerést is a megváltás lehetetlenségeiről, ami hovatovább közhelyévé válik a modern irodalomnak, ördögh Szilveszter Jézusa beleavatkozik a megváltás menetébe, konstruálja azt, s ezáltal feladja a megváltást. Feladja, még akkor is, ha nem szofista, s nem állítja azt, hogy az váltatik meg, aki úgy hiszi, hogy megváltották. Vitatkozhatunk azon, vajon a Koponyák hegyének felfogása, ez a hit nélküli megváltáskoncepció, mennyire fedheti, ha nem is a történeti, de legalább az esetleges, képzeletbeli valóságot. A lényeg azonban nem ez, hanem hogy a magyar irodalomnak négy évtizeddel Kodolányi Én vagyokja után szembesülnie kellett a közben négy évtizedet „öregedett” Jézussal. Ha ezt nem vállalta volna Ördögh, vállalta volna más. Hogy éppen Ördögh Szilveszter vállalta, az persze nem véletlen. Bár a regénnyel elbúcsúzik Jézustól, mint konkrét, megjelenő szereplőtől, róla, azaz inkább az általa közvetített, vagy nem közvetített megváltásról beszél a továbbiakban is. S ez még akkor is a moralitások síkjára tereli alkotásait, ha nem mondja ki, mire gondol. A Kapuk Thébában, a Bizony nem haltok meg, vagy a legutóbbi Változatok a megváltásra szóljanak bármiről, végső soron mindig a megváltás lehetőségeiről vagy lehetetlenségeiről szólnak. Bűnben fogant megváltásról, melyben a bűn a malaszt, s a kudarc önmaga szülője, paradox módon, mivel a megváltás reménytelensége szüli a megváltás igényét, s ezért lesz a megváltás reménytelen. Korábbi műveiben ördögh épp a mindenen átsejlő Jézus-kép miatt hajlamos volt a stilizálásra és a mitizálásra. Különösen novellái lebegtek a racionalizmus és irracionalizmus határán. A Koponyák hegyétől egyenes út vezetett ezen az ösvényen a Változatok a megváltásra novelláig. Aztán ördögh Szilveszter megírta a Lázár békéjét, mely ezt a töretlen ívet úgy törte meg, hogy szinte önmagába hajlította vissza. A Lázár békéje gyökeresen más, mint az eddigi művek, lényege szerint mégis folytatásuk. Nem pusztán a cím utal erre, s nem is Lázár monológja, amikor felfedezi, hogy „elbitangolódott, 763
