Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Balassa Péter: Bodor Ádám novelláiról

mégis-szeretet? „Könnyebbek vagyunk most: nincstelenebbek, arcunkon átsüt a semmi fénye — / Találjátok ki a szeretetek gyorsan, mielőtt még az is elvetélne." S egy másik idézet :

Szeresd te is gyilkosod: mikor visszanézel

Az összefoglaló vers minden bizonnyal a Crow-Creek-i indiánrezerváció 1884-ben és azután című, mely emlékezünk, A1 New rögtönzéséből nőtt ki. A téma: az amerikai indiánok, Bodor Ádám új novelláskötetének utolsó, sókat sejtető elbeszélésének alapanyagát juttatja eszünkbe. Az említett novellához hasonlóan Csíki László költeménye is nyilvánvalóan aillegorizáló: a nembocsátó megbocsájtás gesztusával zárja a kötetet :

A kötet művészileg igazolta Csíki filozófiáját: a mondás által létrehívta azt, amit akart, hogy legyen. Ez mutatja: — kétértékű esély — a XX. században a középkelet- európai, vagy más kultúrhatáron élő kisebbségi költőnek van lehetősége igazi, élő költészet létrehozására. Ö az, aki az európai kultúrhagyományba a szorongatott közösség szükséges hőtermelése által lelket lehellhet.

(Magvető, 1986)

Az Eufrátesz Babilonnál harmincöt novellát tartalmaz. Nagyszerű elbeszélőt, igazi formátumot ismerhetünk meg belőle. Kötetének és egyes darabjainak egyaránt súlya, ereje van, talán nem utolsó sorban attól, hogy világában a titok és a mélységes realitás szokatlan élességgel ütközik. Ehhez azonban különleges fegyelemre, íeszítettség- re, sűrítés és arányérzék kivételes keverékére van szükség. Ezekben a novellákban teljes világot, univerzumot kapunk, mégis szűkszavúan, minden mellébeszélés és — manapság meglepően — minden szubjektivebb ábrázolási technika nélkül. Bodor Ádám témái egy nem teljesen ismeretlen emberi, természeti és társadalmi tájat ölelnek fel, melyet a kelet-európai groteszk, abszurd irodalmi hagyomány fedezett fel; ebben a formájában azonban egészen új látvány jött létre. Képtelen történeteket olvasunk itt egy fül vándorútjáról, egy albérlő meg egy főbérlő kirándulásáról, vagy egy vándor késdobálópár viszontagságairól, máskor a szénégetőik viselkedésének enig- matikus, de homály nélküli leírását kapjuk, vagy levelet egy liftben rekedt asszonyhoz, értelmetlenül múló vasárnapokról, a város alatti szennycsatornarendszer munkásairól. Képtelenül hangzó, mégis egyértelműséget sugalló nevekkel vannak ellátva a szereplők: mintha az örmény, sváb, romános, oroszos képzeletbeli eredetet éreztető elnevezések egy kaotikussá rombolt dunatáji soknyelvűségre, és a meg nem valósult együttélés parancsára utalnának (egyik szereplője egy helyen rejtélyesen közli, hogy nem árulja el, honnan veszi a neveket). A történetek amolyan feszült normalitás, viszhegyek közé préselve mint kihaló növények díszes albumokba nem halálukat akarom mégsem hanem az életemet szívemben nincs harag és nincsen bocsánat.

BALASSA PÉTER

Bodor Ádám novelláiról