Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Csiki László: Kísértethajók

egyetlen kék kék. ' És most szabad vagy: töltsd tele a kéket." ..És átéled, újraéled, túléled az életedet.”

így ível tehát az első vers gondolatmeneté. Ugyanazt az utat járja be, amit Márkus Béla már a Kellékek kötetből kiolvasott: lerombolja az elkoptatott szólamokat — hogy megmutassa kisbetűs igazságukat. A kisbetűs igazság, a pillanat igazsága, mely bár kiterjedés nélküli, végtelen. Ahogy egy másik versében megfogalmazza: „a szépségnek nem lehet története —”, „Nem emlékszem a szépre, mert szép az életem.” Később látni fogjuk majd: ez a paradox fogalmazás nem a régesrégi költői közhely szajkózása, hanem egy általa állandóan feszegetett filozófiai kérdés felvetése: azonosság és hasonlóság problémája

Ez a vers azonban más szempontból is a kötet elejére kívánkozik: mindazokat a motívumokat fölveti, melyeket aztán a versek aprólékosan dolgoznak ki, élmény- anyaggal töltenek fel, s át is értelmeznek. Ilyen visszatérő téma: a szem, a tű, az idő, a felejtés, a szó, a szabadság és az azonosság motívuma. Mindezek a fogalmak egy mélyen gondolati költészetre utalnak: érzékletes filozófiára.

Csiki László Magyarországon élő erdélyi költő, a Forrás második -nemzedékének tagja. A hatvanas évek végén jelent meg első verseskötete (szomorúan tapasztaltuk, hogy az Esőt kaszáló című beköszöntő könyvéből egyetlen vers sem került be a válogatásba, hisz az a természetes frissaségű, érzelmesebb, bár nyilván naivabb versvilág üdítően -hatna a mai szikár, érdesebb költemények között), majd Farkas Árpád, Király László, Vári Attila, Kenéz Ferenc és mások társaságában egy nagyszerű fiatal irodaiam kibanitalko-zásának részese. Azóta persze sok idő telt el. A csapat szétszéledt, mint a tanítványok egykor, hirdetni az igét. Szétszaladtak, de látszik, egyikőjük sem feledheti el hivatását.

Erdély Csiki László minden versében tapintható. Hogy azonban a mostanában divatba jövő jelszavakat elkerüljük, fontos agy rövid kitérőt tenni, s megvizsgálni, mit jelent a magyar irodalom számára Erdély. Babits 1935-ben írt egy megfontolásra méltó esszét, mintegy válaszként azokra a vádakra, melyék szerint érzéketlen a nemzeti indulatok iránt, s kritikái támadást jelentenek a nethézsorsú erdélyi magyarsággal szemben. „Furcsa, hogy a magyar kritikus milyen elfogultan, óvakodva közeledik még most is az erélyi íróhoz” — kezdi gondolatmenetét, majd kifejti: tiszteli s igen becsüli azt a hivatástudatot és küzdeni tudásit, amellyel a kisebbségi toll- forgatók igyekeznék fenntartani a nemzeti hagyományokat, őrizni és művelni a magyar nyelvet. Ez azonban nem lehet mentség a színvanaltailanságra. Rossz apostola az fajának, aki az igazságot hiteltelenül oltalmazza, s bűnös alki visszaél azzal a helyzettel, amelybe népe került. Egy író sohasem felejtheti el, hogy hivatása többre preedesztinálj-a a napi, gyakorlati csetepaténál. Nem mintha a mindenkori aktuális kérdésekről elfeledkezhetne. Neki úgy kell szólni az ott és mositról felelősségteljesen, hogy mondandója a külső olvasó számára is — legalább részben — megszólaljon. Ahogy Babits fogalmaz: „A transszilvanizmus nem elzárkózni, hanem gazdagítani akar: erdélyiségében magyarságát őrzi és Európát gazdagítja.”

A Forrás-kör legjobbjai erre jöttek rá. Ez a tágabb horizontú, — elkopott, de kikerülhetetlen szó — Európára tekintő gondolkodásmód jellemzi például az első nemzedék legjobbjait, így a kiváló novellista Bodor Ádámot, és a második nemzedék tagjai közül néhányat, így Vári Attila írásait.

Csiki László költészete is erre törekszik. Kimondatlanul is, de jól bizonyítja ezt, hogy az elődök közül elsősorban Ady szelleme hatja át. Az erdélyiek közül pedig Szilágyi Domokosé. Egy nemzedékét megszólaltató in tér júkö tetbem (Gálíalvi György: Maradt a láz?) így beszél az utóbbiról: „Véleményem szerint különben Szilágyi Domokos a legpolittkusabb költőnk, éppen azért, mert nem tételesen, hanem -gondolat- menetével, szerkezeti és építkezési eszközeivel politizál, költészetének szövetébe építi bele az üzenetét.” Ezért válik Csíki számára is fontossá a forrna, melyről saját bevallása szerint csak első kötete után kezdett el tűnődni (lehet, hogy ezért nem vette be első kötetét a válogatásba).

E két tudás, hogy az igazság formát keres, hogy az a forma igazságot formázzon.

752