Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Speidl Zoltán: Királyjelöltek. (A trón betöltésének kérdése az ellenforradalmi korszak elején. 1919-1921)

hogy a Habsburgok ügyet szolgálja tovább." A tervezettel kapcsolatban azonban érdemes megjegyezni, hogy erről Boroviczény Aladár, IV. Károly egyik bizalmasa értesítette Horthyt, s nem zárható ki: a terv nem létezett, csupán Boroviczény képzeletében, aki ilymódon próbált árkot ásni Horthy és Gömbös közé. Ám, ismerve Gömbös karrieréhségét, akár hitelt is adhatunk a jelentésnek. Akár létezett a gombosi terv, akár nem, egy dolog tény: Horthyról sokan (és nem is egészen ok nélkül) tételezték fel, hogy kevesli a kormányzói széket.

Horthy, hogy a személyét körüllengő gyanút eloszlassa, Zadravecztől egy mani- fesztum-tervezetet kért, melyet a tábori püspök el is készített. A tervezet egyrészt a királykérdés teljes kikapcsolásának szükségességét hangsúlyozta, másrészt a kormányzó trónaspirációjáról terjedő hírekkel kapcsolatban ezeket mondotta: „Halljuk vannak olyanok is, akik . . . pártcégérül a mi nevünket illesztik, nem fontolva meg, hogy ezáltal nevünket, szükséges tekintélyünket, és egyéni önérzetünket mennyire bántják . . .” Horthy a manifesztum szerint ezt egyenesen megtiltja, és a királykérdés elintézését egy ködös, kétélű kijelentéssel odázza el, mondván: „Majd ha a nemzet visszanyerte cselekvőképességét, pártoskodás nélkül tudni fogja, kit illet meg Szent István koronája.” A kiáltványtervezet a mendemondák eloszlatására kevéssé lett volna alkalmas, hiszen ebbe a megfogalmazásba a kormányzó is beleillett, nem beszélve az állandó királyi többesről, ami feltehetően Zadravecz egyéni leleménye volt. Ügy látszik, a szegediek házi káplánja sem idegenkedett — legalább is egy rövid ideig — a koronát Horthy fejére tenni. A manifesztum azonban ad acta került.

A kormányzó trónigényéről kóválygó hírek hatására az Etelközi Szövetség 1920. szeptember 6-án Ráday Gedeon grófot és Zadraveczet Gödöllőre küldte Horthy szándékainak kipuhatolására. A kormányzó cáfolni igyekezett dinasztiaalapítási törekvéseit, és — mint Zadravecz naplójában feljegyezte —, jókora teatralitással jelentette ki: — „ha az egész ország apraja-nagyja végig térdelne a Duna partján, s összetett kezekkel rimánkodna hozzám, hogy legyek a királya — akkor is én inkább a revolverhez nyúlnék, mint a korona után.” — Emlékirataiban Horthy ezt az eseményt 1922 augusztusára teszi, és állítása szerint a Ráday vezette küldöttség fel is ajánlotta neki a koronát. Az emlékező öreg Horthy ezeket a szavakat adta saját szájába: „Ha a korona után nyúlnék, nem lennék többé sem önzetlen sem tisztességes és már másnap szembefordulnának velem tulajdon édes testvéreim. Én tehát semmilyen körülmények között, még egyhangú népszavazás estén sem fogadnám el soha a királyi méltóságot.”

Függetlenül az utólag leírt szavak hitelétől, a kormányzót komolyan gyanúsították trónfoglaló szándékkal. Ezt bizonyítja az 1920. október 17-én Székesfehérvárott elmondott beszéde, melyben kénytelen volt nyilvánosan is tiltakozni a vád ellen. „Holott mindenkinek tudnia kellene — jelentette ki —, hogy Magyarországnak a királyi hatalom gyakorlása szüneteltetésének idejére, a nemzetgyűlés által a legfőbb hatalom helytartójául megválasztott kormányzója nem élhet vissza a hatalommal, nem nyúlhat a trón után.”

Kétségtelen, hogy a kormányzó, a maga majdnem királyivá bővült jogkörével, bizonyíthatóan határozott lépéseket sosem tett a korona megszerzésére. De tény az is, hogy a Horthy-dinasztia terve teljesen sosem enyészett el, sőt, tragikus halált halt fiának kormányzóhelyettessé választása, majd az István nevű unokájával kapcsolatos tervek a második világháború idején arra engednek következtetni, hogy a kormányzói hatalmat örökletessé akarták tenni. Ettől pedig, adott esetben csupán egyetlen lépés lett volna a kormányzói széknek a királyi trónnal való felcserélése.

746