Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Speidl Zoltán: Királyjelöltek. (A trón betöltésének kérdése az ellenforradalmi korszak elején. 1919-1921)
SPEIDL ZOLTÁN Királyjelöltek (A trón betöltésének kérdése az ellenforradalmi korszak elején. 1919-1921) „Trónralépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam, mely háború keletkezésében semmi részem nem volt. Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettel vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételről az államügyék vitelében lemondok és már eleve elismerem azt a döntést, mely Magyarország jövendő államformáját megállapítja. Kelt Eckartsau ezerkilencszáztizennyolc novemben tizenharmadikán. Károly s. k.” Eddig az okirat, mely ideiglenesen (ha valójában csak egy pillanatra is) lezárta a két világháború közötti Magyarországon az államforma kérdését. Igaz, az ellen- forradalmi rendszer végül is a király nélküli királyság fából vaskarika államformájánál kötött ki, ám a trón betöltésének problémája végigkísérte a korszakot, sőt túl is nőtt azon, búvópatakként tört elő időről időre, hol kisebb, hol nagyobb erővel. Maga a trón körüli harc, mely IV. Károly exkirály két restaurációs kísérletében tetőzött 1921 húsvétján és őszén, az 1919-cel kezdődő periódus első éveinek jelentős politika- formáló tényezőjévé lett. Fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint a kisantant létrejöttében játszott döntő szerepe, hiszen az utódállamok szövetségi rendszerének egyik összetartó ereje a magyarellenességen kívül éppen a Habsburgok restaurációjának ellenzése volt. Belpolitikai súlya sem volt kisebb, hiszen az ellenforradalom győzelmével előtérbe került és a hatalmi pozíciók mind nagyobb részéért küzdő középrétegek, valamint a hatalom hagyományos birtoklóinak harcában, a királyság (pontosabban: a trón betöltésének) kérdése a társadalmi-politikai átrendeződési folyamat kísérőjelensége lett, s módot adott a legfőbb törekvés, a hatalom megszerzése (megtartása) érdekében vívott küzdelem leplezésére. A viszálykodás bizonyos fokú elvi-ideológiai jellege jótékony leplet borított a nyers valóságra, a kormánykerók körüli tülekedésre. A volt uralkodó, az utolsó koronás Habsburg, IV. Károly puccskísérleteinek története, ha nem is minden összefüggésben, de nagyjából ismert. Ismert a végeredmény is: a Károlyt támogató legitimisták veresége, valamint a Károlyt (és Ottó fiát) ellenző jobboldali, nemritkán fasisztoid és Habsburgellenes, úgynevezett szabadkirályválasztó csoportok visszaszorítása. Mindez elősegítette Horthynak és csoportjának végleges megerősödését, hozzájárult negyedszázados berendezkedésükhöz az államvezetés legmagasabb csúcsain. A képlet, az egymással szembenálló csoportok bemutatása természetszerűleg elnagyolt csupán, de ezúttal nem is a restaurációs kísérletek részletes ismertetése, a politikai erők és mozgások sokszínű képének megfestése a cél, hanem az 1919—1921 közötti évek fő vonulatába tartozó Habsburg-kérdés (a trónkérdés) mellé'kzöngéinek felerősítése, hiszen a legitimista, illetve a szabadkirályválasztó csoportok nevének puszta említéséből is kitűnik talán, hogy korántsem IV. Károly és Ottó volt csupán jelölt a trónra, hanem akadtak más jelöltek és önjelöltek is. Az ő történetük szintén szót érdemel, noha nem mindig könnyű eldönteni, hogy ezek a figurák — és politikai 739
