Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Varga Imre: Sorsnéző, Lova story, A lebontott Zabos albérletében, sok éve már, Emlékszem, Évek, órák, Vissza a purgatóriumba, Ígéret földje (versek)

gyilkos galóca; kitűnő csemege utolsó vacsorámra.

Itt persze tréfa a jelző, s így a galócát sem

sütni-f őzni valónak szedtem. (Még van annyi sütnivalóm!)

Bár sokak szerint kitűnő ízű. Érdemes enni belőle

s kihányni mielőtt. Ügyis csak órák múlva kezd

hatni a mérge. Mi igy élvezzük életünket. Így élünk

errefelé. De lám a falu már közelít. A hőerőmű piros-fehér

kockás kéménye jobbra Óbudáról két domb között.

Mennyit járom mostanában az erdőt —

mint sohasem azelőtt. A beton árnyéka

ide már nem kúszik sziszegve utánam.

Szálanként gyűjtöm emlékeimet,

s mindig akad földön és fán letépnivaló. Az emberélet útjának fele engem is erdőben talál.

De most épp visszafelé. A megállóban várakozók. Még pár perc és elindul vélem a busz vissza a purgatóriumba.

Arca meghasadozik. Szilánkosan széthull a ráncok mentén. Fönt a hegyormon. Áll. Szemben a tájjal. Az egybecsapó tér és idő nyájakat görget délnek, faluk úsznak s boldog kutyák; örvénylik a fúga. Az emberek sorsa lélegzet: szájukon ki s be jár. Az arca, az arc szertehull szilánkosan. De pillanat; ami még beléhatol. A szemen át, ami már csillapodó hegyi tó. S továbbadhatja, mint hegynek kőként tagjait, a túloldalon felkapaszkodó reményt. Hogy megláthatják az utána jövők. Vagy legalább elképzelhetik.

1985. július 5.

1985. július 2.

682

ígéret földje