Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Kovács István: Omér pasa, Vladimír Páral: A képzelet hídja, Vladimír Ferko: Volt egyszer egy mesterség
A képzelet kínjával megvert, frissen diplomázott Marek Paar mérnök nem oly célratörő, mint a Gyilkosok és szeretők Borek Trojanja. A rokonság mégis nyilvánvaló közöttük, Paar befolyásos szeretője pártfogásával pontosan olyan karriert futhatna be, mint Trojan. Képzelete azonban kizökkenti a fényesnek ígérkező pályáról. 0 nem Trojant, illetve a Trojan-szerű figurákat tekinti példaképének, hanem kedves olvasmányainak hőseit. Mindenekfölött Stendhal Vörös és fekete című regényének kezdetben félszeg, majd egyre magabiztosabb hősét, Julien Soréit, aki két, társadalmi rangban fölötte álló hölgyet is meghódított, s miután egyikőjüket meg akarta ölni, vérpadon halt meg. Marek is meghódítja a nála tíz évvel idősebb főnöknőjét, Zinát, aki addig a vállalat egyik vezetőjének, Arnost Tittelbachnak volt a szeretője. „Szerelmem Zinával kiteljesedett. Micsoda szenvedélyességgel és gyönyörűséggel szolgáltatja ki magát. .. a szememnek, érintésemnek, minden hangulatomnak, szeszélyemnek és kegyetlenségemnek. Lassacskán képes vagyok rá, hogy kapcsolatunkban külön érzékelem önmagamat és egyidejűleg megfigyelem őt. . . mintegy a regényíró optikáján át. Végül is ezt a szerelmi történetet én magam írtam — persze Stendhal nyomán" — olvashatjuk az idézet utolsó mondataként Marek, illetve Párái kiszólását. Stendhal nyomán — erről Párái így vallott egy interjúban: „Az, hogy műveimet Stendhal könyveihez hasonlítják, túlságosan nagy megtiszteltetés számomra, mert én az irodalom pápáját tisztelem benne. Véleményem szerint minden idők legnagyobb írója, annyira tökéletes, hogy az már fáj. A képzelet kínja című regényemnek (...) alcíméül ott kellene állnia: -Hódolatul Stendhalnak«”. Párái Stendhalhoz hasonlóan mottóval „vezeti be" mi-nden egyes fejeztét, s nagyjából a Vörös és fekete cselekményszerkezetét is követi. Marek nem éri be a neki oly nagy biztonságot jelentő Zinával, sikerétől megrészegedve, mintegy „sportból” kapcsolatba bonyolódik a tizenhét éves Janinával. (Persze lehet, hogy azért, mert, akár Julien a börtön rossz levegőjétől, ő is fuldoklóit a Zina révén körülötte kialakuló légkörtől?) Végül mindent és mindenkit elveszít. Igaz, ő nem vérpadon, hanem Ustíban végzi, ahol mérnöki kudarcai után nekiáll, hogy megírja — kiírja és kiirtsa magából? — képzelete kínját. Párái megjelent könyve bizonyítja, hogy Marek ebben az elhatározásában valóban következetes volt. Nem valószínű, hogy Zinától vagy Janinától tartott volna. Inkább Stendhaltól. pontosabban Julien Soréi fejetlenül kísértő szellemétől. (Párái könyvét V. Detre Zsuzsa fordította magyarra.) (Európa. 1985) Vladimír Ferko: Volt egyszer egy mesterség VILÁGGÁ, KINCSEM, VILÁGGÁ! Hogy a világot ne félje. Hogy drótos váljék belőle. A mottóban idézettek voltak az első szavak, amelyeket a szlovákok lakta sovány termőföldű, hegy-völgyes megyékben fekvő falvak, Nagyróna, Viszoka, Turzó- falva, Zákopcse, Neszlusa, Hosszúmező, Nagykotessó újszülöttei hallottak hajdanán. E sajátos ráolvasás sorsot sugallt a világrajöttnek — természetesen jó sorsot. Talán azért, mert a drótosság a legkeményebb mesterségek egyike volt. Művelője ugyanis sokkal jobban ki volt szolgáltatva állandóan változó környezetének, világának, mint a más. helyhez kötöttebb foglalkozásoké. Beszédesen tanúsítja ezt Vladimír Ferko köny671
