Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Válogatás a grúz népköltészetből: A tigris meg a legény, A taparaváni legény, A hős Szolog, A Satil-ban megdicsőült Hohobi, A bátor harcos, Psáv legény párbeszéde egy asszonnyal, Jöjj el, nap, ma légy vendégünk (Tóth Bálint fordításai)
fogan. Sűrüfátyiú gyász. „Fiam .szívét szétszaggattad, tigris, légy te átkozott! Fiam! Fiam! miért hagytad ? De a tigris is halott! Húsz éved még el se hagytad, s tigrist győzött le karod! Fiatalon föld alattad, de nem szégyen takaród!” Holt sebeit, míg pólyázza, alig lát könnyein át: „Fiam, — szólongatja — drága, elfáradtál, aludj hát! — S míg vállát a sírás rázza — Hogy tépte szét vasruhád? Nem voltál te gyengébb nála, bátor kardod vallja: ládd, tigrisvér alvadt vasára, nem bújtál előle hát kerék pajzsod oltalmába, szemben vártad a halált, szép fiam, te bátrak bátra, tigrisölő. mint apád. Nincs szükséged »íratásra, szikkadj ki szememben, könny! Sírod szája már kitárva vár a néma temetőn. De én szültelek csatára, fiam, szép tigrisölőm!” Ám álmában látja: ismét küzd a tigrissel fia, újra tépi páncélingét, de villan frangulija, s a tigrisnek — ily hős nincs meg mélybe kell zuhannia. Felriad, sír, járkál fel-le, hej, gyakran eszébe jut elárvult anyák keserve, kik elvesztették fiuk. Lehet, hogy távol hegyekben, hol patak szökkenve zúg, tigrisanya is jár fel-le, s vár, hiába, egy fiút? Indulok tigrisanyához, bármily messze az a hegy, vigasztalnom kell: ne átkozz, hiszen fájdalmunk is egy.
