Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (regény, befejező rész)
Megnyugodott, nem tűnt fel nekik a kérdés szokatlansága egy cigány szájából. Csárda előtt álltak meg. — Gyere, egyél valamit velünk — hívták. — Nem vagyok éhes — mondta, pedig nagyon is az volt, de félt, hátha bent rendőrök lesznek. Azt is tudta, hogy nem merik itthagyni egyedül a kocsiban. Félnek, sosem tudni, hogy egy cigány mire képes!? Mit tegyen? Orsi mentette meg: — Én is maradok, majd hozzatok ki szendvicseket! — Csak vigyázz, nehogy elcsavarja a fejedet a Mózes! A lány közelebb húzódott hozzá a kocsiban: — Te valamit tikolsz, sokkal több vagy, mint aminek mutatod magad. Végig az úton figyeltem az arcodat! — Hagyj békén, mondtam már, hogy cigány vagyok! — Nem félsz, hogy kiraktalak a kocsiból? *— A tiétek, megtehetitek ... — Látod, ez az, ahogy beszélsz! Esküszöm, nem mondom el a többieknek! — Hát jó, figyelj ide! Tényleg cigány vagyok, de eljutottam addig, amit Villon így mondott: „Én Francois Villon diák, Á négyszázötvenhatos évben, Vállalva zablát és igát, Higgadt elmével eltökéltem: Meg kell vizsgálnom, hogyan éltem.” — Te szegény, várj hozok neked szendvicset! Pillanatok alatt mély álomba zuhant, már jókora utat megtettek, amikor felébredt. — Nemsokára megérkezünk, jól elaludtál. Kerülte a tekinteteket, az ablakon kinézett. Az út ismerős volt, H. város közelében jártak. Félt, hogy nem tudja megállni sírás nélkül, a válla meg-meg- rándult a visszafojtott zokogástól. Hirtelen megálltak. Egy felborult FÜSZÉRT-es kocsi volt az úttesten. Kiugrottak mind az öten a kocsiból. Megdermedt a látványtól. Sziporkázó só mindenütt. — Só! Só! Só! — kiabálta, és két marokkal tömte a szájába. Aztán felrakta a kalapját, és a fejére borította, újra meg újra . . . Azok négyen meg a FÜSZÉRT-es kocsi sofőrje ámulva nézték. — Gyertek! — hívta őket. — Fürödjetek meg benne! Tiszták lesztek, ragyogóan tiszták! Kitört belőle az elfojtott sírás. Zokogva borult le a sóhegyre. Orsi lépett hozzá: — Gyere, tovább kell menünk! öt perc múlva a városban vagyunk. — Menjetek csak nyugodtan, én a bekötő úton hazamegyek. — Elviszünk ... — Egyedül akarok menni! — Isten veled, Mózes! Az anyja hangját hallotta: „Százig számolok, fiam, addig hazaérj a sóval! Tudod, hogy mennem kell 645
