Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Kukorelly Endre: Hát ilyen színház nincs, Az írnok mezeje (Barforma), Jó egy kicsit, A közönség epatírozása (Bar-forma) (versek)

A kezem mint a jég: invitált e son venulo. Kicsit billegek, up, és figyeld meg milyen kemény a testem. Mindenhol meg vagyok elégedve. A legjobbkor érkezem, belelátok mindenbe és kibocsájtom a port. Az égre nézz baba, és nézz rám, és figyelj. Most letörök magamból egy darabkát; ezen az ajtón végül talán meg kell szökni. Ami elmúlt az semmi Mitk eresek én itt, abbahagyjam? Most épp mit keresek. Vén hülye lennék? Na csend.

Jaj, de ha félek! (Cerlina)

Igen uram és én vagyok a menyasszony. Jelentéktelen lennék, vagy egy csoda? Hát menjünk. És lelketlen áruló. Az öreggel könnyen elbánok, elrágom a nyaknál. Élvezek és szép vagyok, énekelek vagy sikoltozom ahogy tetszik, de nem engedek. Nagyszerűen csinálom, játék vagyok csak, hülye fasz, te törmelék. Meghalok a pénzért. A nők meghalnak a pénzért, ó ez nem vicc. [. . .]

A hullát vigyék ki (Don Ottavio)

Ébredek: ez torta. Hatalom, amíg be nem fogod az orrod. Sajnos nekem elég jó szívem van. Sóhajokkal beszélek. Kicsit kövér vagyok és ez szép. A kitüntetéseim csörrennek össze, vagy bármi! ha sért. Ami elmúlt az semmi, a jövő két percig tart, utána fáról: behátrál és besüpped. Ettől lehet félni, őhozzá tapadok. Anya vagyok, a vágyaimat kikezdem, ez bánat nekem és sóhajtás, nemes halál. Különböző irányba szétküldöm a parasztokat. Az zavar, hogy az emberek idelátnak, inkább én figyelek. Csak akkor van esélyem, ha összevernek, húsos testem váladékot ereszt. Ha figyelem, minden megtörténik. Baromi ahogy a nők vizelnek.

Jó is volna! (Masetto)

Vidáman kell élni, és toppantani, boldogan elvenni. Lustig sein. Ritka az ilyen illedelmes ember. Csokoládét rendelek és bort, kinyitják a kertet és kinyitják a termeket is. Két ember munkája egymást csókolni, ez lehetne a dolgom. Ki kér egy nyalást. Mi az, itt maradjak egyedül? Ordíthatok kedvemre. Ordítok, irgalom (butaság), ahogy a lábam megnőtt az csodálatos. Végigfekszem az hulladékon, puha eléggé. Jó itt csúszni. Milyen furcsa kis hasam van. Ez semmiképp sem aljasság, inkább imbolygók, inkább megölnék valakit. Miért pont ilyen fehér, miért megszabadított a papírlap. Valaki ezeket a felszeletelt marhákat rajzolja. A bifsztekre és rumfsztekre szeleteiteket. Áldozatokat. Rajzolok és is és dörmögök, dolgozok. Én lehetnék a bevérző. Valamit teszek örömömben. Énekeljek?

Egy okod volt csak: álhatatlan jellemed és csalfa szíved (Donna Elvira)

A lehető legmesszebb húzódik hátra, hisz nem szabad látnom őt. Végre megvan. Távolról talán megértem, így a legpontosabb, így végtelenül pontos. Lecsillapodom és engedek, könnyeket ontok, de ebből elég. Ilyen arccal én nem vagyok őrült. Nem roncs.

(Fehér, vékonyka és hideg, néha egészen eltűnik, nem szól és nem hallgat el semmit. El akarom hinni; most szebb, mint valaha.)

Miért vagyok ilyen fehér, táncolok vagy támolygok, uram? Zuhanok? Mit is kell játszani. Ne hagyj el édesem, ha csak meg nem ölsz. Ez más ruhája, csak öltözz át édes. A szekrényben ez a néhány rongydarab. Csak át kell öltöznöd. Csak másképp kell élned.

617