Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Apáti Miklós: Időszámításunk előtt (kisregény)

Az ember egyszer csak, mások számára is váratlanul, elkezdi kiárusítani a gyermekkorát. De miért? Mit kap, mit kaphat cserébe? Arcképes, ámde or- cátlan pénzdarabot? A sejtelmet, hogy mégse élt, hiába? Hogy élt, egyáltalán? Érthetetlen. Hisz él. Hisz van, mikor ír, amikor mesél. Honnan hát ez a múlt időbe átrajzolt kétségbeesés? Ez az alantasságig, hazudozásig, hozzáképzelésig elnyújtózó, macskaléptű, párducmozgású, oroszláncsapású, elragadozó inger?

Nem tudom. Én nem értem őket.

Mesélek én is, sokszor szívesen. De sohasem az életem. Csak annak árnyjátékait. Ahogyan én elképzeltem magamnak azt a helyzetet, azt a pillanatot. Mert a két pillanat, az elképzelt és a valóságos, sohasem ugyanolyan. Ha azonos lenne, mit mesélnék? Mit indokolnék, és mivel? És mivégre? Kegyes csalása az életnek az a néhány, eseménnyel terhes pillanat, amikor az történik, amit reméltünk, vadul. Mi történik helyette? Majdnem az. Lessük meg a diófát, már júniusban hullatja néhány kisárgult levelét. De hiába reméled, hogy éppen az, az a levél hull rád, amit oly erősen nézel, hogy nem csak a szemed, de a hajad is belefájdul, az sose épp akkor lengedez alá. Majd máskor. S ha mégis? Akkor varázslónak, erősnek, titkok oltalmazójának és tudójának hiszed magad, egy kis ideig. Míg nem csalatkozol újra. Márpedig így lesz, ebben nem csalódhatsz. De mit mesélj azon az egyszer megeshető csodán, hogy éppen akkor, és éppen az a levél?

— Itt Nádai Klára. Tessék, parancsoljon, — Bizalmat terjesztő hang, futott át rajtam, míg átfutott rajtam Nádai hangja. Jó helyre kapcsolt a Központ, ezzel a hanggal lehet beszélni. Mármint Nádaiéval. De az enyémmel? S ezen a készüléken? Viszont ez a hang tiszta, nyugodt, kiegyensúlyozott, érdeklődő, kedves. És, ugye, női.

— Kérem, én csak .. . Szeretném kiadni a gondolataimat.

— Tessék. Csak bátran. Hallgatom.

— És nem baj, hogy csak pár éve érettségiztem, és hogy nincs szakterületem se, tulajdonképpen?

— Nem baj.

— És az se baj, hogy nem akarok három, azaz három gépelt példányt beadni, csak...

— Ez se baj.

— Elég, ha elmondom?

— Elég.

— És mi bajom lesz? Ügy értem, a jogaim . . .

— Semmi baja nem lesz. Persze előfordulhat, hogy mégis, hogy úgy mondjam, következményei lesznek.

— Én nem politizálok.

— Ez nem helyes.

— Miért?

— Mert akkor mások politizálnak maga helyett. És ez néha, higgye el, sokkal veszélyesebb, mint maga ... De nem akarom fölöslegesen ijesztgetni. Folytassa. Vagy, inkább, kezdje el.

— Itt van például az első gondolatom. Nem merek megnősülni. — Ami csak annyiból nem volt teljesen igaz, hogy akkor már hét esztendeje nős voltam — a telefonálás idejében: vagyok —, de rfiaga a gondolat ettől még igaz lehetett. S az is volt.

— Fél a nőktől?

597