Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Osztovits Ágnes: Hódolat a dilettánsoknak (Bulat Okudzsaváról, új regénye kapcsán)

replővel képes nagy ívű, több helyszínen játszódó történelmi tablót megjeleníteni, hogy egy kamaradráma lélektani eJmélyültségével képes meg válaszolni nagy filozófiai kér- késeket. Ellenállnak ezek a figurák mindenfajita tipizálásnak: bármely (tulajdonságuktól megfosztjuk őket, már nem lesznek önmaguk. Opocsinyin nem csupán sértett invalidus, aki Napóleon égbe röpítésével meg akarja mutatni kortársainak, hogy kár volt leírni őt. Sértett szerelmes is, akit talán Varvara eltéríthetne öngyilkos szándékától, ha génjeiben nem hordozná a jobbitó szellemű nyughatatiamságot. Louise Bigarre sem csupán csacska színésznő. Remek női ösztönei néha ragyogó szellemi felismerésekhez juttatják. Egyszerre magabiztos és bizonytalan, férfifaló és szűzies. Kiszámíthatatlan nő. Varvara egyszerre szüfrazsett és epekedő szerelmes. Nagyasszonyban tekintélyes és gyermekien esendő. Korát messze meghaladóan felvilágosult és megrögzött konzervatív. Némely pillanatban a női önmegvalósítás, függetlenség élharcosa, máskor támasz nélkül elveszett, szerencsétlen fiatalasszony. Szvecsint indulása — a francia forradalom nagy élménye és a kényszerű hazatérés —, filozofikus hajlama a Varvarával kötött házassága és válása után egyértelműen a dekabristák felé vezetné egy klasszikus regényben. De Szveesin hitelesen beépül a dekabristáikat elítélő állam- apparátusba. Azt gondolhatnánk, hogy e férfiúnak Varvara után elege volt a női nemből. Nem, Szveesin megházasodott, mégpedig olyan frigyre lépett, melyben a messzi múlt, azaz a Varvarával leélt félesztendő megszépül. Lám, az intellektus bukfencei. A regény szinte egyértelműen visszataszító figurája, Prjahin is tele van ellentmondásai. Opocsinyin tábornok még érteni véli az idősebb Pjrahint, a hirtelen felkapaszkodott nemest, a parvenüt, s a «minden idegszálával karrier után vágyó fiát is. Prjahin a regény minden egyes pontján, ahol csak felbukkan, emberileg érthetően bizonyítani akar. A nőknek könnyedén udvarolni példás családapa létére, mert így véli ildomosnak jobb körökben — sem Opocsinyin cselédlányánál, sem Louise Bigarre-nál, sem Varvaránál nem érhet célt, s ez okkal bosszantja —, egyenrangú félként társalogni, hol mint földbirtokos a földbirtokossal, hol mint katona a .bajtársával, de igyekezetét senki sem veszi komolyan. Ezek után, vélhetnénk, Prjahin szükségképpen bosszút áll az őt öntudatlanul megalázókon, a hatalom .közvetlen közelébe férkőzik, és sárba tapossa ellenfeleit. Ha így történne, az őrnagy nem kérné nyugdíj aztását. De visszavonul, mert már hiába szeretne hasonulni azokhoz, akik sohasem fogadták be. Ok már nincsenek jelen az orosz életben.

Nem csupán a főszereplők, a visszatérő epizodisták is hasonlóan ellentmondásos karakterek. Varvara gyújtogató jobbágya alamizsnáért /könyörgő, siralmas invalidusként tér vissza Franciaországból, Opocsinyin felszabadított cselédlánya, Arina, nem áll a saját lábára, szánalmas alkoholistaként lézeng úrnője ruháiban.

Zátonyra fut e keserű regényben valamennyi sors. A kudarcért, mert valamennyi szereplőben felsejlenek a többirányú lehetőségek, a történelem is felelős, hisz olyan válaszút elé állítja a figurákat, melyek gyötrelmes dilemmát okoznának lélekben szegényebb társaiknak is. Valamennyi figura több nézőpontból történő láttatása (önjellemzés, a korábbi jellemzést megkérdőjelező, visszatérő önkontroll, és a kontrollt is megkérdőjelező idegen — elfogult és elfogulatlan — tanúk beiktatása), többszörösen „dilettáns” megvilágítása ízig-vérig modem, mesteri lélekrajzakat eredményez. A regény ily módon megteremtett lélektani hitele igazzá és elfogadhatóvá teszi Qkudzsava Lev Tolsztojétól lényegileg eltérő történelmi tablóját, melyben nyoma sincs nemzeti elfogultságnak és derűnek.

51