Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Laczkó András: Az önértékelés kétségei (Berzsenyi Dániel "Életfilozófiá"-ja)

homlokodra a szénit koszorút, és azt vallom, hogy az tégedet illet, nem engemet. Elég dicsőség az nékem, hogy te engem szeretsz.”

A meginduló levélváltás — miként az idézett sorok is sejtetik — sajátos viszonyt mutat; Kazinczy, magasztalva a dunántúli poétát, tanácsúival igyekszik a maga ízléséhez formálni. Berzsenyi kitárulkozva követi az iránymutatást, korrigálja korábban változtathatatlannak vélt nézeteit, ugyanakkor — ha szükséges — öntudatától erősítve visszautasít némely kritikát. Vagyis — Mezei Márta szavaival —: „nem önmaga feloldását, hanem önmaga kiteljesedését várta és vágyta ettől a kapcsolattól”. E szempontból különösen érdekes Kazinczyhoz 1809. január 18-án írt levele, amelyben kéri mesterének konkrét ítéletét, hogy annak megfelelően cselekedhessen, tökéletesíthesse költészetét: „Nevezze ki a Tekéntetes Űr mindazon darabjaimat, melyek Uraságod ízlése ellen vágynak, hogy azokat mind kimustrálhassam, mert valóban én is csak az igazi poézist szeretem, a közönségeset pedig gyűlölöm, s inkább írom nevemet egy jó rend alá, mint száz üres foliantak homlokára, mutassa iki tehát Uraságod azon darabokat, melyeken ezen princípiumnak bélyege nincs, hogy azokat az irgalmatlan tűznek adhassam.” Ugyanitt életének vezérelveiről azt jegyezte meg, hogy barátai a „magánosság és elmélkedés”, s költői alkotásait nemcsak énekli, hanem „mélyen érzi” is.

Kazinczy bizonyos mértékig ideálja is volt a „niklai remetének”; tudása, ízlése, magabiztos ítéletei csodálatra késztették, maga is ilyes dolgokra szomjazott. A Széphalomról kapott első postai küldeményre adott válaszában feltétel nélkül elismerte Kazinczy vezérségét, s ettől megoldódott a nyelve is. A sűrűsödő postafordulókban érezhető Kazinczy öröme is, meg a szándéka, hogy szorosabban (kapcsolja az irodalom körébe. Leveleihez verseket is mellékel, amin Berzsenyi föllelkesül, és sorra küldi darabjait mesteréhez.

Szükségképpen csapódik le a baráti érzés episztolába, amelyben többek között — az életfilozófia szempontjaiból is fontos — józan mértéktartás vonásai vehetők észre, valamint a magyar maradiságról írt ítélete:

Az ész minden! s ebből foly minden jó.

Nincs e nélkül virtus, sem semmi boldogság.

Azért becsüli minden józan nép Az ész szövétnekét gyújtó Minervát S annak minden munkás tolmácsait;

Azért formálja a saját nyelvet,

Azért avatja azt Pallas szentségébe:

Mert a nélkül remélni sem meri,

Hogy a józanság istenibb szavát Az elbutult község megfoghassa.

Csak a magyar szunnyad mély rögzésben,

Midőn minden népek felébrednek Az égi szent paizs villámjára,

Nem fut versenyt a szent Olympián,

Csak a győzők pálmáit bámulja.

<Kazinczy Ferenchez, 1809. dec. 31)

Kazinczy ezután gyakorlati tanácsokat adott ifjabb barátjának; verseinek kiadását sürgette, s hasznos útmutatásokat fogalmazott meg az első lépésekre vonatkozóan. Nevezetesen: minél szebb külsőben jelenjenek meg a költemények, az országos vásárra kijöjjön, mert így vállalkozásának pénze biztosan megtérül. Utazásra biztatta, és barátai megismerését szorgalmazta Nyitotta Berzsenyi előtt a tért, ami az irodalmi érvényesüléshez vezetheti.

Ezek nem maradtak visszhang nélkül. Jöttek, sorakoztak a válaszokban az újabb Berzsenyi-versek, majd egyre inkább irodalmi kérdések kerültek szóba. Ez volt az alapja annak a beszámolónak is, amelyet Szemere Pál küldött Berzsenyi pesti útjá567