Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Kuntár Lajos: Ötven éve "fogadta fiává" Derkovits Gyulát szülővárosa

Fenti beszámolónk szíves tudomásulvételét tisztelettel kérve és a támogatást újból köszönve, vagyunk Méltóságod legtisztelőbb hívei. Szombathely, 1936. március 27-én.”'9

A fáradságos és gondos munkával készült kiállítás tehát csak erkölcsi sikert hoz, az anyagi eredmény elmarad. A katalógus ára 30 fillér. Négyszáz kel el belőle. Ennyi tehát a fizető látogatók száma. A ráfizetés pontos összege: 79.50 pengő. Mint a jelentés mondja, az egyenleg negatívumát a Derkovits-képek lehozatalának költségei okozzák. Nemes gesztus a rendezők részéről, hogy a Derkovits-hagyaték jelenlétével kapcsolatos minden költséget a szombathelyi művészek „kegyeletes megbecsülés” érzésével vállalják.

Tóth János a Magyar Művészet 1936 4. számában a kiállításról írt cikkében kifejezi meglepetését amiatt, hogy elmaradtak a műgyűjtők, a mecénások. Mindössze két kép kel el. Mindkettő Derkovitsé. Egyiket a szülőváros, másikat a múzeum veszi meg, így a „Dorongvivők” és az „önarckép” marad Szombathelyen.20 Az eredménytelenség a rendezőséget, elsősorban azonban Tóth Jánost, a főrendezőt keseríti el. Érzésének cikkében és leveleiben is kifejezést ad. Oltványi-Artinger Imre próbálja vigasztalni: „Ne keseredjék azért le a kiállítás alkalmával szerzett .tapasztalatain. Alapjában véve, természetesen méretkülönbséggel, nálunk Pesten is ugyanolyan részvétlenséggel kell a modern művészetnek megküzdenie, mint önöknél. A fő különbség, hogy itt mégis mindig sikerül egypár tehetős és lelkes embert az ügy szolgálatába állítanunk, ami persze vidéken sokkal nehezebb.”21

Derkovits Gyulánét sem lepi meg az eredménytelenség. Ö is nyugtatja Tóth Jánost: „Szomorú, hogy anyagi sikerünk ilyen sivár volt, de én már meg vagyok edz- ve.”22

Jó talajba hull a mag

A Szent Márton Céh szervezésében 1936-ban lebonyolított Első Dunántúli Képzőművészeti Kiállítás és ezen belül a Derkovits-hagyaték egy részének közönség elé állítása tehát nem hozza meg a várt anyagi sikert, ám a kiállítás megrendezése erkölcsileg nagyban emeli a rendezők szándékának értékét, hiszen elismerés tükröződik abból a fényből, ihogy sikerült biztosítaniok a dunántúli jelleget, vagyis hogy e tájegység majdnem minden nagyobb városának művészei megtisztelik Szombathelyt műveik elküldésével. Az 1936-os kiállításnak ezen kívül az is fokozza a jelentőségét, hogy vele kezdődik — bár csak két évvel halála után — a nagy proletár művész, Derkovits Gyula „szombathelyivé” válása.

Szombathely történetének ismerői tudják, hogy nem véletlen és egyedi esemény a képzőművészek vállalkozása a dunántúli és a Derkovits-kiállítás megrendezésében. Szerencséje Szombathelynek, hogy haladó szellemű polgári humanisták állnak ekkor több helyütt is a vezető posztokon, s ezek a ma is tisztelettel emlegetett személyek nem szűk réteg, hanem az egyetemes kultúra érdekeit szolgálták. Az alkotók kezdeményező, haladó szellemű törekvései bizonyosan falba ütköznének, ha a hatalom urai közt nem akadnának liberális gondolkozásúak. Az bizonyos, hogy az írókat tömörítő Faludi Ferenc Irodalmi Társaság nem szerepeltethetné a harmincas években Kosztolányit, Móriczot, Zilahyt, Mórát, Tamásit, Illyést, Féját, Bajcsy-Zsi- linszkyt és másokat, ha a város politikai vezetői ellenezték volna Szombathelyre hívásukat.23 A zeneművészek hangversenyein is gyakoriak ezekben az években az országos hírű — közülük itöbben baloldali érzelmű — előadóművészek. A dalosok is a viszonylagosan szabadabb légkörben vállalkozhatnak az országos munkás-dalos találkozó megrendezésére. Így történhet meg, hogy a szélsőjobb térhódítása idején Magyarország nyugati végvárában 2000 dalos egyszerre énekelheti nyilvánosan az Internacionálét.

Szombathely szellemi életének harmincas évekbeli pezsgése, a múlt gyökereiből táplálkozva, minden művészeti ágban az országos átlagnál magasabb színvonal elérésére kötelez ma .is bennünket.

560