Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Osztovits Ágnes: Hódolat a dilettánsoknak (Bulat Okudzsaváról, új regénye kapcsán)

Napóleon sikereinek igazi .titkát, a demokratikus alapokon szervezett hadsereg erejét. Persze Opocsinyin sem kivétel: amikor Pastoret felnyitná a szemét, ő az emberséges úr—jobbágy viszony nagyszerűségéről szói. Az orosz ádillről, melynek meglétét látványosan cáfolják az égő Moszkvában zajló eseményeik és Varvara Volkova egész élete.)

A nagyformátumú, fantazmagóriáiban és morális elveiben is jelentékeny Opocsinyin után Louise Bigarre folytatja a történetet, egy csacska francia színésznő, aki ha nem is tud felnőni az őt megelőző s az őt követő krónikásokhoz, mivelhogy nem élete, csupán jóléte függ Oroszországtól, pompás tanú. Mindenfajta előítélettől mentes, szellemét nem fertőzik kételyek, hisz nem a szellem embere, nem kíván világtörténelmi összefüggéseket látni, mert női ösztönei mindig hibátlanul eligazították a világ dolgaiban. 1812-ben, az égő Moszkvában baj történt; ösztönei cserben hagyták. Mivel képtelen felfogni e szörnyűség Okát, mindent leír, amit csak látott és tapasztalt. Először Opocsinyin tábornok moszkvai házában talál menedéket, ahol Tyimosa, az unokaöcos, és nevelője, az osztrák Franz Mender próbálják átvészelni a háborút. A közelgő tűzvész miatt 'költözniük kell, ekkor a Goiicin-palota télikertjében húzódnak meg. Itt már jelen van a véletlenül megsebesült Prjalhin is. Az idilli helyszín — mely az első éjszaka, meg egy szerelmi komédia színtere — fokozatosan elsötétül. Tyimosa megkapja a foácslkája haláláról tudósító levelet, az önérzetében megsértett Prjahin mindenkit megalázva távozik, Mender úr végzete beteljesül. (Az Opocsinyin tábornok feljegyzéseiből megismert osztrák katona, aki hódítóként őrszolgálatot vállalt Itáliában, s Napóleon bevonulásakor kétségbeesve menekült, s nyomban leszerelt hazájában, belegabalyodik a történelmi igazságszolgáltatás tanába, és egyre inkább elhatalmasodik rajta a téboly. Meggyőződése lesz, hogy itáliai hódításért őt személyében óhajtják felelősségre vonni a franciák. 1809-ben Oroszország biztos menedéknek tűnt, így hajdani szövetségesétől, Opocsinyintól kért „menedékjogot”, aki készségesen befogadta őt, mi több, megtette Tyimosa nevelőjének. A lipenyki boldogságnak és nyugalomnak rövidesen véget vet Napóleon oroszországi hadjárata, melyért Mender úr egyszemélyben érzi felelősnek magát. A nevelő legnagyobb döbbenetére az égő Moszkvában senki sem őt kutatja, s hogy a franciák mégis végeznek vele, merő véletlen. Eltervezett halála és a bekövetkező pusztulás közötti disszonancia Opocsinyin sorsára rímel, s még egyszer aláhúzza a tábornok feljegyzéseiből kisugárzó igazságot: a háborúban nincs helyük erkölcsi dilemmáknak, a vérontás közepette az egyén sorsa csak torz módon teljesülhet be.)

Prjahin eltűnése és Mender úr oktalan halála után Bigarre és Tyimosa Szvecsin úr házában talál otthonra. Szvecsin házának védelmét Pastoret ezredes biztosítja, a hajdani egyetemi társ és barát. Louise kisasszony mit sem ért a két férfiú furcsa együttlétéből, metsző dialógusaiból, s mindent megtesz, hogy könnyedebb témákra terelje a beszélgetést. Hála az ő interpretáoiójának, az izzó szenvedélyű dialógusok nem lesznek stílustörő történetfilozófiai betétek. A voltaire-i irónián nevelkedett barátok az égő Moszkvában egy dologban egyetértenek: az emberiség történelmét végigkísérő háborúik sorozata merő ostobaság. Mindketten az ifjúságukat lelkesítő nagy eszmék megcsúfolásával szembesülnek (a „kor leikéből, a szabadságból” nem hordoznak már semmit ezek a seregek). Pasitoret rezignáltan tudomásul veszi a francia vereséget, Szvecsin elsiratja a győzelmet, mely a szörnyű pusztítás és vérontás után is váratlanul jött, így a nemzet nem vonhat le belőle megfelelő következtetéseket.

Bigarre kisasszony, mit sem értve Szvecsin kétségbeeséséből, halálosan beleszeret a különös úrba, és abban reménykedik, ha a francia csapatok kivonulnak a városból — ő Pastoret intelmei ellenére maradni akar —, egymásra találhatnak. Utolsó moszkvai útja Szvecsinhez vezet, s italán ha otthon találja, s nem áll be a Napóleon kivonulását ünneplő moszkvaiak sorába, soha nem hagyja el Oroszországot. De Louise végtelen naivitásában franciául élteti Moszkvát, s a feldühödött tömeg majdhogynem agyonverj. így aztán sűrű könnyhuliatás közepette távozik Oroszországból. Az előítéletektől mentes, bájosan butuska színésznő kis híján a felinduLt tömeg előítéleteinek

49