Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Szabó János: "Valamit érzékletessé tenni a mai világból..." - Beszélgetés Bálint Endrével
szabad szellemi megnyilvánulásnak, minden olyan törekvésnek, amiben arról volt szó, amire én a cikkemben hivatkoztam. Na .most, írni történik -ma? Valami feltétlen oldódott az ötvenes esztendők művészetpolitikájához viszonyítva, a művészet megnyilvánulásai összehasonlíthatatlanul szabadabban árnyaltabbak, mint voltak azokban a keserves időkben. De valami megmaradt, ami a mai napig kerékkötője a tisztánlátásnak a -művészi ítéleteket illetően. Mire gondolok? Az ötvenes esztendőkben, mondjuk, az ún. Gr-esha-m-csoport, a Bernóth—-Bérény—-Szőnyi művészete eluralkodott, még akkor is, amikor az ún. szocialista realizmus kizárta volna ezeknek a művészeknek az aktivitását és a szerepléseit, de nem zárta ki. Egy Bernáth megmaradt végig sébezhatetlen, megtámadhata-tlan művésznek -a -mai -napig, a halála után is. Én még nem olvastam egyetlen olyan kritikát, amely ezt a Bernáth-féle szellemet. . . hogy mondjam . . . megpróbálta volna a szó egyszerű értelmében kisöpörni a magyar művészeti köztudatból. Mint ahogy most is vannak szobrászaink, akikhez az égvilágon sehogy nem lehet kritikailag közeledni, míg ugyanakkor azokat, akik ezekkel a ránk köv-esed-att szobr-ászi formákkal ellentétes szellemet képviselnek, azokat változatlanul, szinte -az ötvenes -évek h-angvtéelével le -lehet támadni. Mint -ahogy például megtámadták Jakovits Józsefet a nagy kiállításán (...) Ami szerintem azért olyan igazságtalan, -mert egy Jakovitsot le -leihet támadni, de egy Varga Imrének nem lehet kritikával érinteni semmilyen megnyilvánulását. Hát akkor hol van itt szó tulaj dánképpen arról a szellemi szabadságról, -amire én a 45-ös írásomban hivatkoztam?! öröklődtek ezek a negatív formák, nem lehet bizonyos személyeknek a nevét kritikailag kiejteni. Egész egyszerűen szent teheneik -maradtak. Na most... ezzel szemben a fiatalok felé oldódott a légkör: lényegében azt -csinálhatnak, amit -akarnak: ha alkalmuk nyílik, -kiállíthatják -a dod-g-aika-t, akár -következményekkel, akár következmények nélkül. Ebben a tekintetben összehaso-nLithatatl-ainuil nagyobb a szabadság, mint volt a 49-től 57-ig terjedő időben. Még mindig az előző cikkénél maradva, o negyvenöt előtti időkről így ír: ,,A testet és lelket tipró robot rmellé oda kellett csöpögtetni egy kis búfelejtőt, hogy a géppé vált ember ne ébredjen tudatára önmaga sorsának. Ez a búfelejtő volt az olcsó mozi, az olcsó ponyva, az olcsó, (.. .) giccses tájkép.” Manapság, azt hiszem, a művészetre megint holmi búfeledtető szerep hárul. Hegyi Béla könyvében pedig ön ezt mondja: ,,A modern művészetnek nem elhanyagolható etikai tartalma az, hogy hozzásegíti az embereket egy olyan belső gazdagodáshoz, amit csak a romlatlan, tehát nem konvencionális művészet képes nyújtani.” Nemcsak a művészet, az avantgarde kudarcáról beszélhetünk tehát, hanem általában azt mondhatjuk: az egész kultúra nem szervesült az egyedi léttel manapság. Mit tehet ebben a helyzetben a mai — magyar — művész? Nagyon nehéz -az így fel-tett kérdésre válaszolnom. Nem hiszem, hogy ez a művészi tud-atosság kérdése lenne, tehát hogy -mit tehetünk, mai magyar művészek, annak az érdekében, hogy ez a sivár helyzet ne legyen ilyen sivár. Nem tudom, hogy mit lehetne tenni. Megmondom őszintén, ilyen esetekben én egy közhellyel tudnék válaszolni: egy valódi művész csinálja változatlanul a maga szellemi színvonalán azt, amit igaznak gondol és amit nem befolyásolnak az ő művészetétől idegen megfontolások. ... és reménykednie kell abban, hogy megtalálja azokat a szellemi hajszálereket, amelyeken keresztül eljutnak az emberekhez a gondolatai... Hát ebben lehet reménykedni, de hogy aztán valójában eljutnak-e vagy nem, ez nagy kérdés. Az a helyzet, hogy egyre távolabb kerülnek -az emberek mindattól az érzékenységtől, ami alkalmassá teszi őket ezéknék a hajszálereknek az átengedésére. N-a-gyon nehéz a helyzet: -megváltozott világképben él -a m-a művésze, 550
