Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (kisregény I.)

Az éjszakákat ezután nála töltöttem. Az egyetem, színház, mozi, nagy csavargások, így ment éveikig.

Anyám maiga kérte, hogy csak fontos eseményekről írjak neki, az arca elhomályosodott, majd eltűnt, a cigány-utaa sem jutott eszembe, csak néha furcsa nosztalgia vett rajtam erőt, vagy ha egy sokszoknyás cigányasszonyt láttam, zavarba jöttem, de rövid idő múlva ez is elmúlt.

Csak akkor ijedtem meg, amikor Jutka tervezni kezdett: tanítás, házasság, gyerek. . . Nem akartam végiggondolni, védett az egyetem, Jutka befogadó öle.. .

Ekkor jött, hogy elakadt a lábam, lázas lettem, és ide kerültem cáfolatnak. . .

— Nagyon nehéz ilyenkor okosat mondani, fiatalember. A betegsége ne keserítse el, maga még a szerencsések közé tartozik. Aki megkapja ezt a betegséget, tízezer ember közül jó, ha egy nem fekszik le.

— Erős cigány szervezetem van. . .

— Túlságosan elkeseredett, ez csak hosszabbítja az állapotát. Meg kell tanulnia mértéktartóan élni, inni nem lehet, a túlfűszerezett ételeket kerülnie kell, sem forró, sem jéghideg vízben nem fürödhet. Napi hat-nyolc óra alvást feltétlenül ajánlok! Ha rendszeresen szedi a gyógyszereket, ha nem is gyógyul meg véglegesen, nagy baj nem történhet.

— Amit maga most elmondott nekem, professzor úr, ahhoz én jelenleg kevés vagyok.

— Maga felnőtt, intelligens ember. . .

— Mit ér most, amikor magamra maradtam magammal?

— Él még az édesanyja, menjen haza, ő biztosan tudna segíteni. Az édesanyák néha többet tudnak, mint a legjobb orvos. Pihennie kéne. . .

— Ha olyan egyszerű volna, váltani egy vonatjegyet. . .

— Ügy látom, hogy ebben nem tudok tanácsot adni.

— Nem is lehet, magamnak kell megoldást találni, ha mást nem, feloldást. . .

— Nem irigylem magát. Ha bármi problémája lesz, keressen meg!

Már nem tudott mit mondani a professzornak. Egy pillanat erejéig újra megnézte az arcát.

„Akár apám is lehetne — villant át az agyán. — Ha most megfogná a váltamat, zokogva ráborulnék.”

Oly jó lett volna kisírnia magából a rettenetet, mint a gyerek, aki rossz álomból ébred sötét szobában, s nem mer moccanni sem, mert vele mozdul a sötét is, benne ott vannak az álomban látott szörnyek. Sikítani sem tud, mert a torka is fogva, és ekkor valaki felkapcsolja a villanyt, zokogva az ölébe lehet ugrani. Megmenekült!

De most nincs, aki felkapcsolja azt az átkozott villanyt! Talán kapcsoló úncs. . .

Elindult, tudta, hogy vele együtt lép az életében ettől a naptól megjelent másik, aki huszonhárom éves, fáj a lába, a nevét is tudta, úgy hívják, hogy Mózes, a cigány!

(folytatjuk)

520