Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Osztovits Ágnes: Hódolat a dilettánsoknak (Bulat Okudzsaváról, új regénye kapcsán)

hat, ha az udvarhoz közel álló alattvalók nem élnek tisztes házasságban, ha sem a katonai, sem a hivatalnoki pályán nem óhajtanak felkapaszkodni. Mjatlev herceg meg- aabolázására megmozdul a hatalmas apparátus — önkéntes és hivatásos besúgók teszik mind elszántabbá a megpróbáltatásokban egyre edződő „ellenséget”.

Miklós cár halála — a regény figyelemreméltó epizódja —, II. Sándor trónra lépése új reményekre jogosít. A reformokat, ha megkésve is, bevezetik; 1861 a jobbágyfelszabadítás éve. Üj értelmiségi nemzedék lép színre, a lermonitovi világfájdalom helyére társadaiomjobbító programok kerülnek. A gazdag Jasznaja iPoljana-i földesúr, aki „mellesleg szólva” rövidesen a század talán legnagyobb írója lesz, Lev Tolsztoj, falusi iskolájában életerősen folytatja a megnyomorított Mjatlev herceg kétségbeesett programját. 1862-ben játszódik a Merszi, avagy Sipov kalandjai-näk, Gkudzsava másodikként keletkezett regényének cselekménye. A történet egyszerű: Sipov, alias Mihail Zimin, a rendőrség zsebtolvaj-specialistája hamis jelentéseivel félrevezeti a III. Ügyosztály mindig félrevezethető hercegeit és grófjait, s ők Lev Tolsztoj házában házkutatást rendelnek el. Mivel bizonyítékokat nem találnak, a vizsgálatot felfüggesztik. Tolsztoj tiltakozó levelet ír a cárnak, aki természetesen válaszra sem méltatja felháborodott, ám alázatos sorait.

Az 1825 után elbizonytalanodott orosz államvezetés 1862-re végképp elveszti a talajt a lába alól. A Merszi-ben közölt, kétségbeesetten kapkodó fel- és leiratok szerzői tökéletes alkalmatlansági bizonyítványt állítanak ki önmagukról; egy kisszerű szélhámos az ujja köré tekeri valamennyiüket, hercegeket, grófokat, szárnysegédeket, ezredeseket. A „gépezet”, amely csikorogva működik már a Mjatlev-ügyben is, itt végérvényesen csődöt mond. Ám a kudarcot senki sem vállalja; minden megy tovább, mint korábban. Nem a Dolgorukovok, csupán a leleményes feljelentés-gyártó Sipov tűnik el a színről. E rövid pár hónap alatt lejátszódó, mondhatnánk: „csattanós” történet révén 1862-ig ível Okudzsava vigasztalan 19. századi krónikája, a „dilettáns enciklopédia”.

Az okudzsavai életmű eszmei egységéről már szóltunk, nem beszéltünk azonban az egymást követő regényekből kitetsző írói evolúcióról. A Látszólag azonos módszer — kortárs krónikás (ok) vallomásai — idővel egyre sízélesehb szeletet képes kiragadni a valóságból, egyre elmélyültebb és differenciáltabb képet ad kor és ember egymásnak feszüléséről. Az Avroszimov újítása — egy kisszerű, vidéki ifjú premier planba helyezése, egy tudatlan ösztönember szembesítése a kor leghaladóbb gondolkodóinak egyikével, s mindez egy nem-literátor kortárs krónikás elmondásában — lehetővé teszi a történelmi esemény, az adott morális dillemma, a társadalomfilozófiai vita általános síkra történő felemelését. A közhelyszerű alapigazság — a jelentős művek végül is egy-egy nagy szentenciára vezethetők vissza, s ez itt így összegezhető: a helyes politikai program morális vonzása lényegesen erősebb, mint az önkény fegyvereivel, a rendőrállam butító programgépezetével az emberre kényszerített vakhit — mindenfajta szájbarágós nélkül, lélektanilag tökéletesen hiteles történetben mondatik ki. Iván Avroszimov — nemcsak a sematikus irodalom típushőseivel, hanem az egyértelmű pályát befutó, klasszikus regényalakokkal is ellentétben — nem lesz fórra dalmár, sőt a felismerés kimondásáig sem jut el, 'hiszen nem is annyira agyával, inkább zsigereivel jut a következtetésre.

Az Avroszimov egyfókuszú regény, itt minden erővonal e fiatalemberből indul ki, s a regény tétje: bekerül-e Paval Pesztyel mágneses vonzáskörébe ez a kisszerű nemesifjú, képes-e legyűrni azokat a taszító tényezőket, melyek korábbi életéből, neveltetéséből következnek. Test és lélek egyszerre szabadul fel, Otoudzsavánál — hála a lényegest és lényegtelent különválasztani nem tudó dilettáns elbeszélőnek — nincs nagy intellektuális felismerés, csupán az élmények együttes hatására végbemenő felnőtté érés.

Az első regényben meglelt módszer (a maga szükségszerű írói túljátszásaival) fokozatosan egyszerűsödik, s válik mind könnyebben befogadhatóvá. Nem a Merszi, avagy Sipov kalandjai, hanem az ezt követő két regény a módszer igazi próbái. Per45