Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Tatay Sándor: Vigyázat, lépcső! (elbeszélés)

csak szépíró vagyok s mint ilyen, gyanús. Az olvasó hajlamos rá, hogy ezeket a valóban élő útitársaimat művi figuráknak vegye, és ezáltal magam leszek a felelős minden általuk megfogalmazott szentenciáért. Lássuk csak sorban:

Mindjárt az elején Heribert kijelenti, hogy ebben az országban konjuktú- ra van. Megáll az ész! A legelső szerkesztő a szememre hányja, hogy mindenféle kétes üzelmekkel gazdagodók fejével gondolkodom. Vagy mit akarok? Bökolni a hazai gazdaságpolitikának, nem tekintve a lakástalanok és szűk panelházak ban szorongok százezreire? Egyik sem méltó hozzám. .. Majd kicsit odébb: mi az, hogy Nádas Sándor! Nem lelek mást, olyat, akit valóban tíz körmünkkel kellene előkaparnunk a feledés hantjai alól? Megkergültem?

— Könyörgök, nem én mondom, nem én cselekszem, csak feljegyeztem. — Hiába könyörögnék. Rajtam a vád: kissé odébb felületesen, mondhatni nyeglén beletenyerelek Budakeszinél a nemzetiségi politikába. Anélkül, hogy sejtelmem volna róla, milyen erkölcsi, sőt gazdasági érdekeink fűződnek ehhez a „témához.”

Hát még az öregúr tirádái a zsidók döntően fontos szerepéről a haza legújabb kori történelmében! Hát az én dolgom ez? Pont az enyém? Mit akarok elérni vele? Vagy megfordítva, vegye inkább támadásnak ezt az olvasó? Jelenlétük méreteinek hangsúlyozásával a gazdasági és kulturális életünkben felelőssé akarom tenni őket századunk tragédiákkal terhelt magyar történelméért? Micsoda ötlet!

Ütitársaim helyett nyilván rám mutatnának ujjal, hogy humorizálok a szexuális felvilágosítás és a családtervezés évtizedes és sok sikert elkönyvelő kampánya felett, amelyre annyi kiváló tudós orvos, szociológus, pedagógus áldozta alkotó korszakának java esztendeit, és oly sok közíró.

Még hogy idézzem Zsuzsa spontán visszaemlékezését egy gazdálkodásban megtábolyult termelőszövetkezet egyáltalán nem tipikus, sőt morbid hatást keltő hatalmi versengésére! Aztán, hogy fővárosunk a bűnözésben is csak a nyomorúságos vetkőztetésnél tart! El nem hinnék.

Ami pedig a legvisszatettszőbb: alakjaim közt akad olyan, aki nem hiszi el, hogy hazánk lakossága 2020-ban egy millióval kevesebb lesz, mint napjainkban. Holott ezt a legavatottabb tudós szakértők észokokkal megcáfolhatat-. lanul kimutatták. És ezzel mintegy felmentem államvezetőségünket a tetemre- hívott felelősség alól. Iszonyú támadásnak tenném ki magam azok részéről, akik úgy érzik, százszoros súllyal viselik szivükön a „nagy sír” közelgő rémét, mint énmagam.

Végül, ha már megjelentek fölöttünk a helikopterek, nem hagyhatnám el a teljességre törekvés sérelme nélkül a fejtrágyázás idilljét, ami óhatatlan némi optimizmust sugall, emiatt pedig úgy tűnhetnék fel panasszal és sok jogos aggodalommal telt korunkban, mint egy a hatalom által óhajtott író. Nem írom meg, nem én. Újságíró, vagy szooiográfus dolga a feljegyzés. A suszter maradjon a kaptafánál, vagyis ezúttal a költő. Műfajtalanság válnék csak belőle.

Ursula viszont novellahős. Érdemes is volna visszatérni hozzá. Meg is teszem. Sőt felkelek még egyszer hajnalban, beveszem magam a piaci polgárok óbudai kávézójába. Hátha találkozom vele. Lottózunk majd együtt s meglátom, milyen ihletet nyújt annyi vonzó titokkal teli kéjlaka.

49B