Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - Tatay Sándor: Vigyázat, lépcső! (elbeszélés)

fülébe viszacseng az emberi szabadságjogok nagy apostolának, a villám megfékező] ének dicső neve. Hagyd abba, fiam, különösen, ha már a szálak Kárpát- aljára vezetnek!”

— Azt hiszem, a legfőbb magyarító Hitler volt — mondtam én, hogy ne feledtessem jelenlétemet hallgatagsággal. Fel is figyeltek rám, még Zsuzsa is hátrapillantott a kormány mellől. — Ügy értem, hogy a nagy bukás után megszeppentek sokan a németjeink, még jobban a kitelepítés gyalázatos korszakában. Nyelvüket áldozták inkább, mint hazájukat.

— Az erőszakos cselekmények visszájukra fordulnak — így Heribert —, a megvert, megfogyatkozott Németország olyan emberanyagot nyert a magyar- országi telepesekkel, amilyenhez fogható sosem jutott nékik a későbbi vénei égm un k ás ok ban.

Edit pedig ismét vizsgázott történelemből:

— Akárcsak Budavár visszavétele után, háromszáz évvel ezelőtt: két királyunknak egymást követően legfőbb törekvése volt, hogy Magyarország katolikussá és németté váljon. Főpapjaink, főuraink közreműködésével árasztották a németeket a rettenetesen megritkult, elhullott magyarok helyére. Csakhogy ezek a hospesek nem akármilyen nép voltak, általuk korszerűsödött a mező- gazdaság, a városokban európai színvonalú kisipar keletkezett, majd követte ezt megkésve a nyugati országok nyomdokain: a manufaktúra.

— Mondá a keresztpapa nagybácsi!

— Nem! Hanem szeretve tisztelt professzorom, a hírneves tudós marxista.

— A manufaktúra pedig a gyáripar kezdete, a kapitalizmusé, a világraszóló kereskedelemé.

— Hohó, álljunk meg! — vágott közbe Heribert. — Ez már nem a német vendégek műve, hanem a zsidóké. Csakhogy ez valamilyen szemérmesség folytán kimaradt a leckéből. Sőt kimaradt az irodalomból is. Szegény és szerény kedves kis zsidócskák előfordulnak itt-ott regényeinkben, szatócsok, útszéli kocsmárosok meg a szép lányaik, holott a magyar zsidók kétszáz éve: ótestamen- tumi arányú a történelmükben. Balzaci életművet érdemelne. Magyar zsidóknak mondom őket, mert nyelvünk szemben a német törekvéssel anyanyelvűkké vált. Hogy Pest és Buda minden bécsi erőszak ellenére magyar világvárossá vált, az döntően a zsidók érdeme. Mire a hazai kapitalizmus erőre kapott, Bécsben már foglaltak voltak a gazdasági pozíciók, kellett egy másik metropolisz a Monarchiában. A magyar nemesség századokon át tartó szüntelen harcokban, mondhatom bátran: hősies harcokban elgyengült, hivatalnokká züllött. Arra még volt ereje, hogy irodalmat teremtsen, megújítsa nyelvünket, lettek képzőművészeink, zeneszerzőink, támadtak alkotók később a jobbágyok utódaiból, sőt bőségesen a magyarrá vált idegenekből is. Ám a szervezés a zsidók munkája volt. Hajlamosak sokan úgy ítélni, hogy itt kimaradt a kapitalizmus korszaka, a feudalizmusból lépegetünk a szocializmusba. Pedig volt, méghozzá milyen lendületes, évszázadok elmaradását hozták be: az elnyomott, lesállá- saikból előlépett zsidók jóvoltából. Nagy történet, és hol vannak a megéneklői? Micsoda lendület kellett hozzá, hogy utolérjük a vérünkkel védett Európát. Zsidók teremtették meg a sajtót, a könyvkiadást a korhoz méltó méretekben, a színházakat. Vegyétek hozzá a nagyipart, a világkereskedelmet, az egész kontinensre kiható pesti tőzsdét. Nagy erények, nagy vétkek korszaka, micsoda irodalmi anyag! Nézzetek szét az ország nagy városaiban, a zsinagógákra tekintsetek csak, ha azóta más célt szolgálnak is azok az épületek, de tanúk. Nincs a világnak még egy országa, amelynek építésében ilyen arányú lett vol488