Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Balassa Péter: Hagyományértelmezések újabb prózánkban

hasonlítókkal írja le, az állatit pedig humanisztikusán. Az állatok és a tárgyak „lelkessége” hasonlatvivő és bölcseleti szerepet játszik, akarva-akaratlanul megidézvén egy archaikus, precivilizatorikus világképet. Ilyen módon Mészöly helyenként a mitikus állat-metamorfózisok toposzával dolgozik; elgondolkodtató és további elemzést igényel majd, hogy ez a gesztus minek és miképpen köszönheti elevenségét, továbbá vannak-e, s ha igen, miféle összefüggések ebben a tekintetben a Cantata profana mély értelmű, vallomásos állat-metamorfózisa és Mészöly „pogány” szemlélete, mint egyfajta radikális emberszemlélet között. Ez a szemlélet a hagyományhoz való archaikus időbeli viszonyról is sokat mond, hiszen a bennünk lakó régmúltnak a felmutatása, a jelenidőben lappangó előzmény reaktiválása is. Az egyszer megtörtént, tehát a befejezett, izolált hagyományt kiemeli holt helyzetéből, újra folyamatossá teszi, sőt kimutatja, hogy mindig is ezek az arcaikus erők működtek primitív és hatalmas ismétlődésekkel bennünk. Ebből kétségtelenül egy másfajta, a jelenhez képest nem lineáris időhasználat következik. Látszólag hasonlít ebben az értelemben Mészölyéhez Esterházy archaikus regénye, a Fuharosok, amelyben szintén a természetünk, létezésünk kezdetlegessége, változatlan primitivitása, ismétlő jellege a legnagyobb hatalom (a fuharosok személyében és a megerőszakolás kikerülhetetlen, szükségszerű tényében; róla írt elemzésünket szintén nem ismételve az érdeklődőt a Jelenkor 1984/1. számához utaljuk). A hasonlóság látszólagos, mivel a Fuharosokban, Mészöly káosz-közeli, természeti-animális, artikulálatlan, rejtélyes világával szemben rend, ősi rend van, a tehetetlen megtörténés mint törvény formájában. A Fuharosok a rítus, a beavatási szertartás szintjén idézi meg az archaikus emberit, a rítusban, a merev elrerdezettségben megszünteti az ar- chaikum múltbeliségét; a, lesüllyedtségből ijesztő elevenség lesz. A beavatás ugyanakkor nem az új, a „jobb” életbe történik, hanem tovább fokozva a Függő felnőtté válási tragikomédiáját, édes melankoTiáját, a vita nuovát éppenséggel mint a régi, az ante ismétlődését, tehetetlen repetálását, roncsoltságát, a romlást mutatja. Itt a hagyomány mint antropológiai archaikum jelenik meg, remény nélkül, habár a nevetés fölényét és az el nem élvezés szabadságát fenntartva (Eros-ábrázolásában akarva-akaratlanul termékeny és mély vitát folytat Nádas Péterével, e vita kibontása és értelmezése nyilván kettőjük nagyobb regényének megjelenése alkalmával végezhető el). Esterházy hagyományértelmezésének másik két esete erősen eltér a Fuharosokétól, hiszen ennek sajátos klasszikus rendje a meddőség termékenység rituális ritmusa által teremtődik meg. A Függő óta sorjázó művek többsége és az Ottlik-másolat a nem klasszi- cisztikus, nyitott esztétika jegyében áll, noha a tradíció iránti hűség itt sem kérdéses, csupán a használat mikéntje nem kapcsolható az archaikumhoz, azért idézzük őket kontroli-példaként. Az egyik a sokszor szóba került vendégszövegek kérdése (erről a Függő kapcsán próbáltunk meg értelmezést nyújtani, a Jelenkor 1981/12. számában). A másik eset az előbbinek a radikalizálása és egészséges végletté alakítása: Esterházy lemásolta Ottlik regényét szóról szóra egyetlen papírlapra, hommage gyanánt, és ezt mint képzőművészeti tárgyat közzétette. Ez az eredet és eredetiség keresésének eljárása: egy író egy másik (radikálisan elődnek nyilvánított) író szövegét szavakon túli, nyelven túli idézetté alakítja, tiszta vizualitássá, gobelinszerű látvánnyá a közmegegyezésszerűen ismert „legendás” regényt. Radikális gesztus továbbá azért, mert az idézés-technika egyedül itt válhat szóról szóra követéssé: az imitatio olvashatatlan látvány formájában valósul meg, amely révén tehát — szóról szóra — utánozhatatlannak is nyilváníttatik Ottlik teljesítménye (ez az hommage), földhözragadt utánzása által felülmúlhatatlanná. A gobelinszerű látvány egyúttal műelemzés, interpretáció az Iskola a határon jellegzetes szövésmódjáról, híres ritmikai, ará458