Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Ambrus Lajos: Eldorádó (regényrészlet)
A harmadik napon nem kellett új szállást kijelölni; Fronius Karel oldalán állítottak lesre, ahol lábhoz tett fegyverrel, a nyugodtabb pillanatokban öregapám szóval tarthatta a szomszéd állásban tanyázó Bellagarde Ödönt. „Szat- márban csöndes minden” kiáltott át a vékony, magas férfiú, „lehiggadtak a revolutionerek, mert Philippovicsék már Eszéknél járnak.” „Itt is nyugalom van” kiabált vissza öregapám, de morogva hozátette: „bár még Isten szolgái sem bírnak a falak közt nyugodni.” „Erre igyunk!” emelte fel kulacsát a gróf; — nesze neked rettegés, erőszak, álnokság, nesze neked hízelgők, pöknyalók, seggnyalók, viszketegségtől áthatott fatalisták xerxesi serege, mutatta a mozdulat, éljen a dolce par niente-féle paradicsomi élet! — „Igyál mein lieber Karel!”. öregapám, marha a sót, csak megnyalintotta a pálinkás bütyköst, „figyeljünk a vadra”, mondta. „Küldd át a gyermeket” parancsolta a gróf ellentmondást nem tűrő hangon, „ma különleges bizalomban lesz részed. Olvastam valahol, hogy Kínában a legmegtisztelőbb gesztus, ha a dohányos embert nem a dobozból kínálják, hanem egyenesen a házigazda kezéből veheti át a felséges cigarót.” Mire átfutottam, látszott, a gróf lassan elunja a várakozást; „Lóra szállók, mondd meg öregapádnak.” vetette oda, s közben zekéje zsebéből előhalászta a kövér dohányt. Kocogva, hirtelenül nyelte el az őszi allé; öregapám a váratlan eltűnésre úgy kezdett reszketni, mintha feneketlenül rút dolgokat lett volna kénytelen felfedezni, rágyújtani is elfelejtett, leült és borzbőr tarisnyá- jából két portio tehénhúst kapart elő. Dél volt, a Czipa rosu lapos felől élesen sütött, vadnak nyomát se láttuk; — békés volt az ősz 1848ikban. A tetemet délután, még mindig fogott a nap, az egyik hajtó fedezte fel, noha a Graf szolgája eltévedt ura keresésére indult és kiáltozva járta, egyre magosabban, a Mörul szikláit, melytől még a furfang zergevadászok is tartottak; egy szűk vízmosásban, kerge, leparittyázott kerecsensólyom, alig látható zúzódásokkal feküdt, öregapám lefújta a vadászatot; a potyolódott testet kiterítették az éji szállás asztalára, oda, ahonnét az előző este szakadatlan buzgalommal irányította Pomucz művész úr zenei működését, majd öltözetét rendbeszedve egy szénával bélelt szekérre emelték és órákig kígyózó menet; óvatosan, meredek kaptatókon, ereszkedőkön, eső, víz, keréknyom szabdalta utakon a csúszástól, döccenőktől ide-oda zötykölődő grófi hullát lenavigálták a városkába. — — — — — — — — — — — — — — 444
