Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Balázs Attila: Szemelvények a Féderes Manó emlékirataiból

hogy „autóstoppra ritkán nyílt alkalma.” Egyébként az valószerűnek tűnik, hogy minden kínálkozó alkalmat kihasználhatott az ingyenutazásra, illetve a kedvezményes utazás bármely formájára. Legkedvesebb történeteink egyike is eme maratoninál maratonibb táv meghatározott szakaszára vonatkozik, melyet ő — állítólag — léggömbön, egy — mert a leghétköznapibb életben is akadnak váratlan, zavarba hozó, kristálytiszta hangon csendülő finom kis összefüggések! —, ugyanúgy állítólag: egy vegyesen cigány és tatárvér keverékű töppedt aggastyán légikapitánykodásával tett meg. Sok versztányit az északnyugatra húzó madarakkal!

Léggömbre a saját szavai szerint ő akkor szállt, amikor úgy félúton Vlagyivosztok és Moszkva közt, egy nevesincs állomáskán (talán épp Nicsevón) kilépett a tehervagonból vizet meríteni, s mire visszaért: vonat sehol, jön sohanapján — akárcsak az újvidéki állomásra (néha)?

Míg ott toporgott a kietlen tájon, idegességében csaknem az orgazmus határán (tisztelet W. Reich), megpróbálván szót érteni a minden jel szerint süket és kicsit korlátolt, ám annál nyílt szívűbb állomásfőnökkel és takarítónővel egy személyben, hirtelen olyasmire lett figyelmes, ami váratlan kételyeket ébresztett benne a maga mentálhigiéné-állapotával kapcsolatban:

Ekkor ugyanis — a szürrealizmus vegytiszta revelációjaként! —, akárha „maga a Nap akart volna inni belőle”: nagy sárga léggömb telepedett az iménti kút kávájára. Az állomásfőnök keresztett vetett és elszaladt, dédapa azonban ehhez már túl fáradtnak és megviseltnek érezte magát. Túl sokszorosan megalázódnak ahhoz, hogy futással próbálkozzák.

Immár odafönn a levegőben, azután, hogy a ballon tulajdonosa vizet vett magához, immár a víz tulajdonosa is elmondta, őt hosszú éveken át olcsó munkaerőként alkalmazták az Amúr környékén létesített halastavakon, ám most már nagyon ráunt, szeretné viszontlátni az övéit. Viszontlátni, átölelni még egyszer őket, mielőtt végképp elrepülne, merthogy ő mostanra már valójában mindenre nagyon ráunt. örült, mint mondá: a véleménycsere lehetőségének, mert úgy gyorsabban elröppen az idő. Elárulta, hogy ez a ballon egy régebbi ötletének tökéletesített változata, amely a fals törvények erővonalait kihasználva: a csendes-óceáni szelek szárnyán rézsűt röpíti ezt a járművet az óhajtott irányba, mégpedig Rjazán (népiesen: Rjazány) felé, ahol landolni fognak. Megfelel?

— Meg — bólintott Krausz Gáspár, aki észrevette, mintha az idegen túlzott gyakorisággal használná a röpül, röpít, röppen és hasonló kifejezéseket, de nem akarta megsérteni.

Ez a furcsa nevű orosz azt is elmondta, belemelegedve, ragyogó arccal, hogy tudtával ez a legtökéletesebb léghajó mindezidáig, méltó felelet az őt eleddig elmarasztaló orosz embernek, melynek „intellektuális díszpéldányai” az ő repülőmozdony-projektumát hangosan kinevették, pedig az a jövő légpárnás vonatjai számára egyengethette volta a talajt. Ha őt annak idején engedik kibontakozni, most dédapa szempillantás alatt érhetne, „hogy is mondta”?

— Hajósra.

— Na igen, Hajósra.

Rövid szünet után dédapa törte meg a csendet:

— És mi szolgál itt üzemanyagul, ha szabad kérdeznem?

— Szabad kérdezni. Romlott halfej. Néha le kell önteni egy vödör vízzel, a többit megteszik a napsugarak.

— Jesszusom! — kapaszkodott bele ösztönösen a kosár szélébe dédapa. — Mi van akkor, ha netalán szálka kerül a rendszerbe?

Az idegen ironikus mosollyal nézett dédapa szemébe:

— Akkor, kedves tovaris, megkapaszkodunk a harangkötélben!

'' 429