Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Csengey Dénes: Tetőtér (elbeszélés)
kertben. Egész testében remegett ilyenkor az öregasszony, mégsem ment soha a saját piszkában hanyattfekve danolászó nyomorék férfi közelébe. „EZEKET NEM LEHET AGYONVERNI... ELRÖHÖGIK .. . ÉDES KRISZTUSOM. HOGYAN CSELEKEDHETTED VELEM, HOGY EZEK MÉG AZT IS ELRÖHÖGIK ...” Csak járta a minden szögletében zenélő kertet megfeszült tehetetlenséggel, amelyet csak a megtántorodás, az esés, a kezdődő zuhanás ereszkedő ívében ellazuló és kitáruló test rövid kegyelmi pillanatai oldottak néha-néha. S az éjszakai álom. A szobában már egészen sötét volt, s az öregasszony mozdulatlanul, összeszorított térdekkel feküdt a díványon. Fölötte a padláson csizmák, bakancsok döngtek tánclépésben, szólt a tangóharmonika, öklök döndültek a petróleum- szagú asztalon, kurjantások szaggatták a gerendákat befont pókhálót, tiszta és véres kezek említődtek fennhangon, Ferenc Jóska és Sztálin Jóska, Rákosi, Farkas és Tisza Pista neve, talán az öregasszonyé is, ez nem volt tisztán kivehető, a mulató férfiak arcát lassanként egészen belepte a fekete rosseb, de a keringő nem lassult, nem csendesedett, sőt újabb alakok surrantak a táncolok közé, nemcsak emberi, állati alakok is, egy fekete tyúk, melyet harminc éve a tűzhelye, szinte a szoknyája mellé szoktatott az öregasszony, és társalgóit vele, mígnem a dohánycsempész levágta, és megfőzte egyszer paprikásán, mert meglátogatta egy katonapajtása, a nagy disznó, amelyik Lisztes-völgyig vitte hörögve a torkába szúrt böllérkést, és végül fejszével kellett agyoncsapni, régi kutyák és macskák óvakodtak elő, téeszesített lovak és tehenek termettek a padláson régi gazdáikkal a hátukon, feltűnt a titokzatos havasi ember a Himalájából, a sarokban ott sejlett a babszalmán a napokban ismét hírlapok címoldalára került lochnessi szörny, egerek, hörcsögök nyüzsögtek, vadászó görények surrantak a táncoló lábak alatt a rossz tetőn át permetező esőben, de a négy férfi csak bömölte átszellemült arccal: Kezében rózsaszál, az a csöpp szája már csókra áll — hiszen oly régen várja a szép Pierre: csókot is érdemel! Öllé! A Himalájából származó havasi ember Rákosi Mátyást lovagoltatta a térdén vigyázva és óvatosan, s közben hátra-hátrahajló fejjel játszott a gerendáról függő háromnegyedes férfikerékpárral, finoman hintáztatta. A rozsdás drót fület bántóan csikorgott. Az eső még egyre esett, úgy tűnt, soha nem akar vége szakadni. Az öregasszony mozdulatlanul feküdt, és a mennyezeten mozgolódó ismeretlen és ormótlan állatot kereste tekintetével. Próbált a szemébe nézni a percről percre sűrűsödő sötétben. 419
