Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Mészöly Miklós: Érintések
Kis zsebmagnóval rögzítem a beszélgetést, otthon ellenőrzőm a laza hivatkozásokat. Sajnos, félig sem stimmelnek. Olyan érzés fog el, mint mikor az újságot teszem le; még az igazsággal is becsapottan. Mert ha az egész nem igaz . . . Bizony, dilemma ez. * Kényszerű optimista jegyzet némely forradalmak margójára: (talán) kisebb aktuális tragédia, hogy elfojtották, leverték őket, mint amekkora távlati győzelem az, hogy voltak s lehettek. * A líra, mint a személyes és kollektiv „én” tükre — a próza, mint a személyes és kollektív „mi” tükre? * Tiszta szegénység. A megrökönyödésig bosszantanak az ilyen presziőz-hu- mánus fogalmak. Milyen a piszkos szegénység? Sumákoló, ködösítő csalás van itt. * Az érzékenyen és élesen megjelenített tárgyban, helyzetben már lappangva benne van az epika? S mégha mi akarjuk is bonyolítani, legalább annyira önmagát alakítja? Halott tárgy?? Nem száguld és történik benne — eleve és folyton — végére nem érhető módon a gazdagság, ami ő maga valójában? * Képviselő-fesztivál Makucskán. — Vagy hol is? * Nyomvér, újholt (csenevész élőlény) — szeressük az ilyen sutba dobott szavainkat, bányásszuk elő, használjuk, tegyük a holnap szavaivá őket. Talán mi is másképp leszünk újak és mások — érzőbb-érzékletesebb, még a természetre (Natura, Gea) is emlékezni tudó, elkerülhetetlen technika-varázslók. A nyelv terápia is; s egyben köldökzsinór, amely akár az űrig, a kozmikus távlatokig is elnyúlhat, anélkül, hogy szükségképpen elszakadna. S ami egyedül képes odakötni bennünket a megtépázott, „kiesnek” becézett kis Noé-bárkánkhoz. Csak a bölcsőjétől kezdve megőrzött nyelv értheti meg a galamb üzenetét. * Nincs fényes homloka a szenvedésnek. * „Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie” — írja Kafka 2985-ben. * 408
