Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Krasznahorkai László: Hőség (novella)

akkor is, ha nem. A tapasztalat azt mutatja, hogy az élet rövid, észre sem vesz- szük, s már itt az öregség. Ezért aztán jól meg kell gondolni, mit csinál az ember, mert elég egyetlen aprócska tévedés, és minden odavan. Aki itt meg akar állni a lábán és vinni akarja valamire, annak tudnia kell, mi a dörgés: semmit nem elsietni és semmit nem elmulasztani. A magamfajta maradjon nyugton és igyekezzen kivárni a neki kedvező pillanatot. Ha én most, ismételtem el már tizedszer Konstanciának, abban a lakásban várom be, míg a nép igazságos ügyét győzelemre viszi, amit — négyszemközt vagyunk — főnököm jóindulata nélkül sohasem sikerült volna megszereznem, könnyen rámsüthetik, hogy aljas módon sápot húztam a régi bűnös rendszerből, így azonban még be lehet bizonyítani, hogy visszautasítottam ezt a jogtalan kedvezményt, és önként kiköltöztem egy szükséglakásba; abban az esetben pedig, ha kiderül, hogy az ismert eseményeket csupán fölbújtó, ellenséges elemek aknamunkája váltotta ki, mint ennek oly sokszor tanúi voltunk már, két legyet ütünk egy csapásra: azon kívül, hogy természetesen azonnal visszahurcolkodunk a minket jogszerűen megillető lakásunkba, nyilvánvalóvá is tehetjük, hogy akkor, amikor annyian megtévedtek és szembefordultak a renddel, mely nekik is kenyeret adott a kezükbe, mi megőriztük tisztánlátásunkat és nem keveredtünk bele semmibe. Mindez persze ezúttal sem győzte meg egyszer s mindenkorra Konstanciát, így aztán újból el kellett mondanom, hogy a többi kedves kolléga az adóügyön már jóval előttünk megtette ezt a lépést, éppen azért, mert ők is tudták, hogy nem szabad rövid távon gondolkodni annak, aki nem csupán magáért, de egy családért érez felelősséget. Mi jobb, kérdeztem — ki tudja hányadszor — Konstanciától —, ha még két hétig ülsz odahaza, és megvárod, míg rád törik az ajtót s a kezedbe nyomják a kilakoltatási végzést, a testi épségről nem is beszélve, vagy pedig ha a józan ész szavára hallgatsz, és úgy intézed, hogy amit megszereztél, azt többé soha ne vehessék el tőled, forduljon a világ akár így, akár úgy. Noha Konstancia erre ismét elpityeredett, szerencsére gyorsan elnyomta az álom, s másnap, amikor felébredtünk, úgy tűnt, mintha kialudta volna az egészet. Hosz- szú idő után először — igaz, csak néhány órára — elállt az eső, napfény és a tenger sós levegője öntötte el a helyiséget, csönd volt körülöttünk, nyugalom és béke, csak kettőnk lassú lélegzetvétele hallatszott; akkor forró testével hozzám simult, szeme ragyogott, s amikor gyönyörünk szédítő zuhanásában visszaha- nyatlott mellém, csendesen így szólt: „Zbig, ne haragudj! Igazán szégyellem magam... De hát annyi minden történt... Most majd rendet csinálunk itt! ígérem, hogy többé nem leszek hisztis, aztán lesz, ami lesz. Csak szeress, más nem érdekel...” S megcirógatott, ott, ahol szeretem.. . Alig hittem a fülemnek! Asszonyok! .. . Ahogy a mondás tartja, kösse föl a gatyát, aki el akar igazodni rajtatok! Egyik percben még áthághatatlan akadály vagytok, a másikban akár a kezesbárányok! Ki érti ezt? Mondanom sem kell talán, hogy persze nem firtattam a dolgot, mi van e hirtelen fordulat mögött, főleg amiatt, mert gyanítottam, hogy női szeszély az egész, márpedig, ha ez igaz, jobb hallgatni és fohászkodni, tartson minél tovább, mert tudtam, mekkora előny a mi helyzetünk közepette, ha megértjük egymást. Meghallgattuk a magunkkal hozott zsebrádión a híreket — egyelőre még semmi —, majd fontolóra vettük, hogy hogyan tovább. Miután tegnap csak arra futotta, hogy úgy tessék-lássék módon kitakarítsuk a helyiséget, most jött el az ideje annak, hogy higgadtan átgondoljuk, mink van és mink nincsen. Volt két takarónk, két lábosunk, néhány napra elegendő konzervünk, gyufánk, kanalunk, gyógyszerünk, tűnk-cérnánk meg egy köteg gyertya, néhány pakli cigaretta és egy petróleumfőző . . . nem sok, de már az is csoda, hogy mindezt föltűnés nélkül el bírtuk hozni két hátizsákkal. Nem volt azonban megoldva fekhelyünk (két penészes lószőrmatracot találtunk csak

399