Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Lőrinczy Huba: A hangjáték metamorfózisa (Vészi Endre: Jóisten farmerban)

az új Magyarország története 1/2. (kötetének 1104. oldalán.) Minden forrás arról vall, hogy a románok a XII. századig a Dunától délre éltek, az erdélyi, Fogaras vidéki meg­telepedésük a XIII. század elejétől adatolható. Stefan Pascu a román történetírásban általános eljárás szerint a magyar Anony­mus'regényes geszitájának költött alakjait valós történeti személyeknek tekinti, s a honfoglalás előtti Erdélyben román „hercegségeiket” kreál, amelyeket a honszerző magyarok természetszerűen érintetlenül hagynak. A szerzőt láthatóan meg se csapta az Anonymussal foglalkozó gazdag farráskritikai irodaiam szele. Gondolatmenetét így folytatja: „Az őshonos intézményekből, amelyeket Erdély megszállásakor itt találtak az Árpád-házi királyok, született maga az ország politikai szervezetének formája is, a vajdaság, amely nem más. mint a V,II1—XI. századi régi »duoatusok« (vajdaságok) (=mármint az említett kreált ősromán vajdaságok, F. I.) egész Erdélyre való kifejlete.” Ez az erdélyi autonómia természetesen az időik folya­mán egyre fokozódott, kapcsolatai inkább a másik két román fejedelemséggel, Havas­alfölddel és Moldváival erősödtek, Erdély ,^nem olvadt össze sohasem a Magyar Ki­rálysággal.” Hozzáteszi még ehhez, hogy „a vajdaság mint sajátságos erdélyi intéz­mény egyedülálló maradt a feudális Magyar Királyság egész szervezetében.” E kijelentésék súlyát a magyar történelmet átlagosan ismerő olvasó is könnyű­szerrel megítélheti. Mert a ikülönkormányzat nem csupán erdélyi jelenség volt, így kormányozták a Drávántúli területeket is. A vajdai és báni önállóság pedig csak 3 XIII. század végére erősödik meg a hazai feudalizmus közismert fejlődési tendenciája következtében. „Ha megvonjuk a ibáni-vajdai igazgatás szuverenitásának mérlegét az 1270—1280-as évekig, számos ponton olyan megállapításra kell jutnunk, amely nem engedi meg, hogy ezt a szuverenitást magasra taksáljuk” — 'írja e kérdésről Kristó Gyula (Tanulmányok az Árpád-korról. Bp., 1983. 225. old.). Lázálom tehát, ha az egyébként sem létező „őshonos” erdélyi vajdaságok továbbéléséről beszélünk. A könyv további fejezetei a XX. századig íveiden lépten-nyomon a fent megkez­dett gondolatot erőisí tg étik: az antifeudális mozgalmak Pasouinál egyben a román nem­zeti öntudat fényes megnyilvánulásai, ki tudja, honnan vett adataival szinte lapról lapra a románok „abszolút, fölényes többségét” bizonygatja. (lElámulok: milyen for­rásból tudja pl, hogy a tatárjáráskor Erdély 550 ezer lakójából 400 ezer román volt.) Nem .követem tovább az erősen torz gondolatmenetét, a könyvet becsukva a történetíró felelősségén elmélkedem csupán. Azon, hogy együttélő népeink történelmi összetartozásának nemes tudatát hogyan segíthetnénk elő a múlt őszinte bemutatá­sával. A feladat iszonyúan nehéz, de szinte kilátástalanná válik, ha a valóság helyett áltudományos mítoszokkal, légből kapott „tényekkel” mételyezzük ezt a már sokszor és sokféleképpen torzított történeti tudatot. LÖRINCZY HUBA A hangjáték metamorfózisa VÉSZI ENDRE: JÓISTEN FARMERBAN Mivé változik a hangjáték, ha kikerül eredeti közegéből, iha fül helyett immár a szem fogadja be? Sok apró jelenetre -tagolt, 'terjedelmével egyfelvionásost .idéző drámává. Ha „megnémul” is, kényszerűen nélkülözvén hatásának, esztétikájániak s poétikájá­nak egyik legfontosabb alkotóelemét, a hangot (s annak megannyi változatát), vissza­marad belőle a játék; emberi sorsok, konfliktusok, metamorfózisok, 'tragédiák és ko­médiák. Goethe .megjegyzése — a dráma jellemeket és tetteket ábrázol — Vészi köny­vének mind a huszonegy darabjára többé-kevésbé érvényes, s mi sem bizonyíthatná

Next

/
Thumbnails
Contents