Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Kerekasztal-beszélgetés Sárvárott Erdei András, Jánosy István, Lakatos József, Láng Gusztáv, Pete György, Simonffy András és Szabados György részvételével
könyvespolcnyit. Ez bizonyos fokig számomra is hagyománnyá vált, mert a lefordított költőktől tanult vívmányokat a saját írásaimban is felhasználtam. Mégsem úgy érzem, hogy ez a szoros értelemben vett hagyomány, hanem az egészen konkrétan valami olyasmi, amit C. G. Jung a „kollektív tudattalanban” vélt felfedezni. Tudjuk, hogy Jung a Freud által felfedezett egyéni, tehát személyes tudatalatti mögött, amely a gyermekkori élményeinknek és egyáltalán korábbi élményeinknek a lemerült emlékeiből szerveződik, feltételez még egy ún. „kollektív tudattalant” is, amely az ősöknek a végtelen sorából ugyanúgy adódik, mint a biológiai kromoszómákba kódolt hajlamok, ösztöntulajdonságok. Vannak nekünk tehát szellemi kromoszómáink is. így, ha az ember a saját lelke mélyére ás, akkor pontosan megtalálja ezeket a kromoszómákat. Hadd szóljak konkrétan magamról — Besztercebányán születtem —, az anyám ősei vegytiszta szlovákok mind, mégis olyan hatalmas magyar patrióták voltak, hogy a dédapám még egy Dugovics Titusz-i cselekedetre is vetemedett 1848-ban, a magyarok oldalán. Apám ősei pedig innen Kemenesmagasiból származnak, itteni ősi atyafisággal, többek közt a Berzsenyiekkel, Berzsenyi Dániel nekünk családi költőnk volt. Még kisgimnazista voltam és már akkor alkaioszi, szapphói strófákban a Berzsenyitől hallott ritmusokban fogalmaztam a verseimet. Mindkét oldalról örököltem egy sajátos lutheránus életstílust vagy megrögzöttséget, nem azt a türelmetlen dogmatikust, amikor pl. Luther veri az asztalt, „hoc ist corpus meum”, hanem a filantropikus humanista életstílust, amely Erasmus- tól és Melanchtontól származik, és itt Magyarországon a csodálatos evangélikus iskolákban és főiskolákban objektivizálódott. Ennek tehát valami felvilágosult filantrópia volt az alapja, aminek szellemi kifejezője megint csak Berzsenyi Dániel. Ügy érzem, hogy ezt hoztam magammal, ez az én hagyományom, ebből merítem erkölcsi, költői identitásomat. Minden ember — azt hiszem — akkor boldog, ha magában szabadon tudatosíthatja és beleépítheti jelen egzisztenciájába a saját hagyományait, és akkor boldogtalan, ha ezt zavartalanul nem élheti. A legnagyobb tragédia az, ha állami intézkedések és társadalmi durva repressziók akarják a kisebbségekben elnyesni ezeket a hagyománygyökereket. Meg is van a hatásuk, de ezek az emberek boldogtalanok. Az emigránsoknál is gyakran láthatjuk ezt, pl. kikerül innen egy ősi kemenesaljai magyar, Amerikába, hogy jobban érvényesüljön, felteszi magában, hogy kiirt magából minden hagyományt, még a nyelvet sem beszélik otthon, sőt még a gyermekeiket sem tanítják meg magyarul. Állítom, hogy ezek később, ha megöregednek, nagyon boldogtalanok lesznek. Életünk zavartalanságához és kiteljesüléséhez — megint a diófaképhez igazodva — az tartozik, hogy a gyökereinket szabadon élhessük és abból szívósan táplálkozhassunk. Ehhez egész kultúránknak hozzá kell segíteni az embereket. Ügy hírlik, ezen a vidéken igen szépen fellendült a hagyományőrzés. Pete György Nem zárunk le semmit. Nagyon rossz lenne, ha ezeket a kérdéseket valaha is le lehetne zárni. Számunkra tán alkalom volt ezeket a kérdéseket újra átgondolni, az Önök számára sem volt talán tanulság nélkül való, hogy különböző művészemberek ezekről a kérdésekről hogyan gondolkodnak. Egyetlen mozzanatot emelnék ki, rövidített summózatként — amit Szabados György második hozzászólásában említett és nagyon-nagyon igaz, és csak ennek az egy tanúságnak a kedvéért is úgy érzem, nem volt felesleges ez a kerekasztal. Nevezetesen, hogy tudunk, és tudunk-e egyáltalán 379
