Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Kerekasztal-beszélgetés Sárvárott Erdei András, Jánosy István, Lakatos József, Láng Gusztáv, Pete György, Simonffy András és Szabados György részvételével

Iád — történik mindez mondjuk 1970-ben — lehet, hogy nem tökéletes, lehet, hogy fel kell robbantani — ebben az időben ez meglehetősen általános nézet volt, és az ma is —, ez ellen nekem semmi kifogásom, találjatok ki jobbat. De ha elhagyjátok, akkor tudjátok, hogy mit hagytok el. Ez olyan mély tanulságként hathat egy érzékeny és gondolkodó emberre, hogy kénytelen kimondani: itt valószínű, a napi gondolkodásmódban és a felfogásmódban van a hiba, vagyishogy még mindig analitikusan, elemzően, részeiben gondoljuk csak végig a dolgokat, ahelyett, hogy teljes összefüggéseiben tennénk ezt. A hiba rejtezhet az „én” körében gondolkodó ember vagy a maga köré vont nacionalista kör, vagy Európa-centrikus kör és adott esetben Föld-centrikus kör ködje mögött.

Itt még annyit szeretnék mondani, ami már egy kicsit a szakmámba is vág, hogy azoknak a fizikai meghatározásoknak az összessége, azoknak az érzelmi meghatározóknak az összessége, amelyek egy épületet létrehoznak —, azok adott esetben tovább nyúlnak — ez eléggé fölfogható, és könnyen követhető az építészet esetében, hiszen napsugárról van szó, meg szélről, meg csillagokról, meg égtájakról —, teljesen világosan sugallják, hogy ökör az, aki „Harap utca 3- ban” gondolkodik. Engem ez a két vonal, tehát egy érzelmi és egy fizikai vonal volt az, ami meghatározott, és arra a pontra juttatott, hogy az építész tevékenységét, rosszul értelmezzük, amikor kizárólag fizikai környezetteremtő tevékenységnek gondoljuk. Ami bennem még egy pillanatra visszatér — hogy el ne felejtsem —, az a korszerűség. Ez idegen nyelven, pl. az angolban up-to- date azt jelenti, hogy mai. Ez árulkodó fordítás, ugyanis mi csak egy értelemben használjuk ezt a korszerűt. Mindig azt hisszük, hogy a korszerű egyben progresszív is. Eredetileg — nem tudom, hogy nyelvújítási szó-e vagy sem —, a korszerű azt jelenti, hogy a kor adott pillanatának megfelelő, tehát adott esetben igaz is lehet. Csak mi használjuk úgy — úgy érzem, slamposság- ból, hogy a korszerűt egyben haladónak is gondoljuk. Pedig ez egyszerű ténymegállapítás, hogy valami megfelel az adott pillanatnak, de csak a pillanatnak, lehet, hogy nem is az adott kornak. A fasizmus is korszerű volt. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy azok, amik itt elhangzottak a diófáról, Bartókról, a keleti és európai kultúrák összeegyeztetéséről, a folytonosságról és hagyományról, és amiről még nem beszéltünk, az éntudatról vagy énazonosságról, tehát én csak úgy tudom a magam normái szerint tisztességesen végezni a munkámat, hogyha érzem azt, hogy egy nagyon együttműködő és egyáltalán nem pillanatról pillanatra követhető folyamatnak vagyok a része — egy adott esetben fontos, vagy adott esetben lényegtelen — ez most valóban nem érdekes — rugója —, de semmiképpen nem egy egyenes irányban vagy kacskaringós irányban, de vonallal rajzolható folyamatnak a része. Én nem vagyok az a mozgó pont, amit most nyilván Önök a szemük előtt látnak a számítógépen, s utána meg az a kis fénylő pont, amelyik a betűket törli vagy egy egérfogós játékot játszik, netán bonyolult mátrixokat ábrázol. így tehát nem szabad gondolkodnunk. Részben ott látom a veszélyt, hogy minden eszköz, minden vívmány, amit mi gyönyörűen elértünk a konkrét tudományok, a nem szellemtudományok terén, ezek rettentő nagy veszélyt rejtenek magukban, a maguk rettentő nagy haszna mellett. Ahhoz, hogy ezeket a veszélyeket mindkét oldalról nagyjából egyensúlyban tudjuk tartani, tehát élet és halál, vagy föld és víz, vagy sötétség és fényesség, ezt csak úgy tudjuk, ha tudatában vagyunk annak, hogy egy teljes folytonosságnak vagyunk a részei, nem pedig a „korszerűségnek.”

367