Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Kerekasztal-beszélgetés Sárvárott Erdei András, Jánosy István, Lakatos József, Láng Gusztáv, Pete György, Simonffy András és Szabados György részvételével

Érték, jövő, hagyomány „HAGYOMÁNY ÉS FOLYTONOSSÁG" — KERÉKASZTAL-BESZÉLGETÉS SÁRVÁROTT* Pete György Rövidre fognám a szót. A beszélgetést tulajdonképpen már néhány perce elkezdtük egymás között, aminek volt egy roppant nagy haszna: az egyet nem értés már kezdett körvonalazódni. Itt szeretném folytatni e tágabb körben is. Miiből indítottuk el mi ezt a beszélgetést, a mostanra kirajzolódó gondolatmenetet? A téma, amiről itt beszélge­tünk, az a hagyomány és folytonosság viszonya, mely témakör végül is egyidős a művészettel. Hiszen amióta van művészet, azóta a művészet eredményei felhalmozód­nak, örökséggé, vállalható hagyománnyá nemesednek, és nyilvánvalóan minden új generáció a maga módján ebből kezd építkezni, minden generáció ehhez teszi hozzá a magáét, vagyis saját új műveivel, folytonosságával a művészeti hagyományt, az örökséget gyarapítja. Idáig nincs is semmi gond, azt hiszem, hogy erről nem volna mit vitatkoznunk, hiszen az élet egyéb folyamataihoz roppantul hasonlítható tenden­cia ez, az életnek tmagánák, az élet élésének ez a metódusa. Az igaizi vitatéma akkor bukkan elő, amikor arra keresünk választ, miiért van iaz mégis, hogy a művészetek tör­ténetében, amióta erről valamiféle dokumentumok vallanak, mindig művészeti viták zajlottak ennek a kérdésnek a kapcsán, ihogy időnként mintha konfliktus keletkezne a hagyományt vállalók, az örökséget folytatók és az örökséget idődként, vagy általá­ban tagadók között. Ez a sok esetben enyhébb konfliktus bizonyos korokban meg­sűrűsödik, felerősödik. Vannak olyan időszakok, amikor igenis a hagyomány válla­lása vagy nem vállalása kardinális kérdéssé válik a művészetekben. Csak a közel­múltban és az irodalomban ragadva, hiszen én szakmám szerint italán ebben vagyok egy csöppnyivel jártasabb, mint más művészeteknek a történetében, tudjuk, hogy a múlt század végén mennyire bénítóan hatott a magyar irodalmi kibontakozásra, annak a stíluseszményinök a 'hivatalossá, konzervatívvá merevedése, amit az annak Idején Petőfi, Arany által nagyon magas tökélyre fejlesztett népiesség jelentett. A század­forduló nemzedékének, nevezetesen Ady nemzedékének, ezt az örökséget bizonyos értelemben meg kellett tagadnia ahhoz, hogy új értékek előtt ajtót tudjon nyitni. Az már más kérdés, hogy vajon ennék a tagadásnak mii a kanikrét tartalma, vajon ez mennyiben tagadás és mennyiben vállalás is. Én magam hajlok arra, (hogy valójá­ban nem lehet csak a régi és az új kategóriájában gondolkodni, vagy, ha a hagyomány és folytonosság kérdésköréről 'beszélünk, hiszek abban, hogy időnként a hagyományhoz való visszanyúlásnak is 'lehet egy mindenáron, öncélúan újítani akaró törekvéssel szemben igazi, modem, korszerű jelentésitartalma. Én így érzem ezt Adynál is, aki a népies stíluseszményt, és a Szabolcska Mlhályokkal való közösséget 'megtagadta ugyan, de nem tagadta meg annak a magyarságnak, annak a népiségnek a lényegével való közösséget, ami Csokonaitól Petőfin ót az egész elmúlt másfél évszázad irodalmát él­tette. Ugyanígy, egy kicsit váltva és sokkal labilisabb vizékre evezve, a bartóki szin­tézisnek nevezett zenetörténeti tényben sem lehet csupán azt látná, 'hogy itt valamiféle visszanyúlásról van szó, hiszen ami Bartóknál a népdalgyűj.tő igényben testet ölt, az nem pusztán egy süllyedő zenei hagyománynak a keresése, konzerválás céljából, ha­nem valójában egy érvényes válasz keresése valamire, 'ami a legkorszerűbb izmusok­ban is megfogalmazódik. Én 'szeretném, ha nem hinnék el előre azt, hogy apriori érték lehet akár a mindenáron való 'modernség, akár a mindenáron való vdsszanyúlás a ha­gyományokhoz. Én elkezdtem irodalomnál, ne folytassuk ott. Hadd 'kérdezzek meg valakit, aki szigorúan anyagban gondolkodik. Mellettem ül Szabados György zene­szerző, akinek munkássága Önök előtt 'azt hiszem, /közismert, éÉ aki a maga módján igen konzekvensen végig is gondolja, amit tesz, tehát nálaminál sakkal precízebben tud ebben a kérdésben állást foglalni. A Sárvári Művelődési Központban 1985. november 26-án Markó Péitr által szervezett beszél­getés magnófelvételének szerkesztett változata.

Next

/
Thumbnails
Contents