Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - TÓTH ÁRPÁD CENTENÁRIUMA - Láng Gusztáv: Csillagtól csillagig
LÁNG GUSZTÁV 1. Egy motívum története Horatius egy ifjú költőnek műve kilenc évnyi érdelését tanácsolta, s tha arra gondolunk, hogy a borpárlat is .legalább három évig nemesedik, míg íze-zaimata kifogástalanná válik, a szellem párlataitól sem sokai Ihatunk háromszor annyi időt. A romantika óta azonban költő és olvasó csak mosolyog ezen az ókori jótanácson, mely nem ismerte az ihlet lázának felfokozott alkotástempóját, de lapzártát és kiadói határidőt sem, s a művész munkaidejét a mű (reménybeli) örökkévalóságához mérte. Megszoktuk, hogy az ihlet pillanatától a mű befejezéséig és közzétételéig néha csak napok telnek el — s a mű azért lehet tökéletes. Ha azonban sikerül .nyomon követnünk az alkotásnak sokszor a művész előtt is titkos „vegyfolyamatát”, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a remekmű gyakorta nemcsak a horatiusi aranyszabály .betartására kényszeríti a költőt, .hanem néha rá is licitál az antik türelemre. A 'költő persze ír, alkot e „türelmi” idő .alatt is, de verseiben lassan, fokozatosan érlelődnek azök a képek, motívumok, jelkép-jelentések, melyek majd évekkel később gáncstalan költeménnyé szerveződnek. Tóth Árpád utolsó éveinek talán legismertebb remeklése a Lélektől lélekig, a kapcsolatok teljességére vágyó ember megrázó vallomása a magány dermesztő űr- hidegéről. Nos, a vers lírai .alaphelyzete, az, hogy a költőt egy csillag látványa indítja létértelmező meditációra, s hogy a versszöveget részben a csillaghoz intézett mono- logi/kus elmélkedés .alkotja, felbukkan már az Evolcáció egy csillaghoz című versében, tizenhárom évvel a Lélektől lélekig születése előtt. S ha tamáskodva véletlennek, egy költői közhely kétszeri felhasználásának tartanok a két vers ilyetén rokonságát, árnyalatos szövegegyezásek cáfódnak ránk. A megszemélyesítő megszólítás („Csillag! e csüggedt órán . . .”; „Most, csillag, megszerettem ...” a korai versben, illetve „ó, csillag, mit sírsz ...” a Lí*-lben) még lehet a közös motívumból .következő kénytelen hasonlóság, ám az Ecs „csüggedt órán” szerkezetéből is átkerül a jelző a Lí-.be; „Küldözzük a szem csüggedt sugarát”. A korai vers alanya „a roppant, .régi térben” eszmél fájdalmai hívságos voltára; a Ll „roppant, jeges űr”-ként érzékeli a lelkeket elválasztó közönyt. „Örök fényed figyelve . .. nagy búm alázva mérnem”, szól az Ecs, s a Li-ben e külső és .belső helyzetleírásnak egyszerre három eleme ás visszacsendül, ugyancsak egyetlen mondatban: „figyelem, / Mily ős bút zokog a vérnek / a fény". A bú nemcsak főnévként .közös (és kulcsértékű) szava .mindkét versnek; melléknévi alakja jelzőként .a Libben kétszer, az Ecs-ban .négyszer tűnik föl. S ha ehhez hozzávesszük .az olyan távolabbi .rokonvonásokat, hogy az Ecs-ban „édes if júságom . . . elhal”, a Lí-ben pedig ,;boldo.gan hal meg” a fény (.a hal ige megszemélyesítő funkciója a közös elem), vagy hogy az Ecs „árva és sötét” életről váll, a Ll versalanya pedig „a térbe szétszórt milljom árvaság” .részének tudja .magát (s tallán a Ll „fekete ... .berek” jelzője és éj határozója a sötét költői szinonimájaként is felfogható), vitathatatlanná válik a korai vers tematikus és stiláris előzmény vólita. De nemcsak egyetlen korai vers témájának és .képeinek „érlelt” felhasználása a Ll. 1913-ban az Erdő a napfényt „billió mérföldek étherón / Átszűrt.. . szent csillag* A verscimeket. ismétlődés esetén itt és a továbbiakban rövidítettem; az idézetekben a kiemelések tőlem. — L. G. 348 Csillagtól csillagig
