Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
idején ... (Kis csend.) A végén még azt hihette: azok irányítják a pletykát, akik ellenzik házasságát Erzsébettel... Hogy éket akarunk verni... EZREDES: Látja, ez nekem eszembe se jutott volna. Mégiscsak tehetséges fickó maga, Szilágyi kapitány! KAPITÁNY: Lehet, hogy épp a tehetségemért hívat a miniszter úr? EZREDES: Hát oda megy? KAPITÁNY: Oda. EZREDES (kis szünet után): No, ebből kitüntetés desz! KAPITÁNY (kételyesen): Gondolja? EZREDES: Ügy llátszik, Bach úr jókedvében van. Hiszen a császár is ... No, isten véle... (Kétfelé el. A cella fényes lesz. Jön a Tisztelendő, akit a legelején s a templomban is láttunk. A tömlöcőr beengedi, aztán eltűnik. Libényi a fal felé fordulva ül.) TISZTELENDŐ: Fordulj ide, fiam. Kívánod a gyónást? LIBÉNYI: Meggyóntam már. (Nem fordul meg.) TISZTELENDŐ: Mért nem fordulsz meg? Kinek gyóntál ? LIBÉNYI: A palotának, atyám. TISZTELENDŐ: Az vallomás volt, ez meg gyónás, fiam. LIBÉNYI: Olvassa el a jegyzőkönyvet. Űgysem mondhatok mást. TISZTELENDŐ: Mórt nem fordulsz meg ... az ördög bújt beléd ? LIBÉNYI: Hátat fordítottak nekem is. Sokain. Már nem parancsol senki. TISZTELENDŐ: Osak Isten! LIBÉNYI: Küldje iákkor ide. TISZTELENDŐ: Fogd be a szád. Most ő hív magához. No, fordulj meg szépen.. . (Gyengéden megfordítja.) Nem bántad meg, hogy ekkép cselekedtél? LIBÉNYI: De. (Nem néz fel.) TISZTELENDŐ: Mit bánsz? LIBÉNYI: Hogy ... mert azt mondják ... állítólag... TISZTELENDŐ: Mit bánsz? LIBÉNYI: Hogy remegett a késem. TISZTELENDŐ: Nézz rám, te! Nézz rám! LIBÉNYI: Nem akarok látni többé senkit. Senkit. Csak a hóhért. A hóhért, meg az Istent. (A pap erőszakkal felemeli állát. Libényi rábámul. Izgatott lesz.) Tisztelendő . . . tisztelendő atyám! (felugrik.) Nem ismer meg? TISZTELENDŐ (szemében hökkent zavar): Hogy én... tégedet? LIBÉNYI: Engem ... hallattam a prédikációját, mielőtt Bécsbe jöttem volna . . . TISZTELENDŐ: Az enyémet? (Halk.) LIBÉNYI (szemében könnyek): Ki végzi el tehelyetted? Ki végzi el? Ki? (Mély csend.) Nem lismer meg? TISZTELENDŐ (összébbhúzza magát): Sose láttalak, fiam. LIBÉNYI: Pedig maga volt... (Messze- réved.) Én nem könnyen felejtek ... Maga volt az. (Ránéz.) Maga. Nem is tudta, és biztatott.. . Nem is alkart biztatni, mégis ... erőt adott nékem ... (Kis szünet.) TISZTELENDŐ: Zavaros az elméd, fiam. Aki ott prédikált, miás ember lehetett. .. Más ember. Érted? Nem ón... nem... nem én. (Közben elfordult.) LIBÉNYI: Ne rejtse arcát, látni akarom. Maga volt az, tudom! Ne tagadja! Utolsó kívánságom, hogy ne tagadja le... (Kis csend.) TISZTELENDŐ (megfordul, lassan): Az a pap arról prédikált, hogy a szántást, a vetést ki végzi el? Az élet teendőit ki végzi el tihelyettetek? A teremtést.. . Nem a halált... LIBÉNYI (bólogat): Csak a teremtést? Hát én mit keresek akkor ... a teremtésben ... mit? TISZTELENDŐ: Akarsz gyónni, vagy nem? LIBÉNYI: Maga volt az? TISZTELENDŐ: Gyónjál! LIBÉNYI: Menjen innét! Menjen! Menjen! ! ! (A pap áll egy pillanatig, majd keresztet vet s megindultan kisiet. Jön a tömlöcőr.) TÖMLÖCŐR (súgva, bizalmasan): Majd visszajön! A császár megmenekülésének emlékére hálából Istennek új .templomot emelnek... LIBÉNYI: Lámcsak, gyónni nem gyóntam, de mégis templomot emeltem ... ha kést nem emelek, falat és tornyot se emelnek itt. . . TÖMLÖCŐR: Ha megszólal a harangja, legelőször még mindenki azt hiszi, a te emlékedre szól . . . (Kinéz.) De Iki jön ott? 319
