Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Páskándi Géza: Lélekharang - dráma, második befejező rész
KAPITÁNY (kiszakad belőle): Ellenkezőleg, h is zen .. . VALLATÓ (máris beleszól): Miért ellenkezőleg ? KAPITÁNY: Minden bizalmas, meghitt hangban csapdát sejtenek! Osaik a parancsot érzilk őszintének! Csak a parancsot! (Kitört.) VALLATÓ (cinikus): Akikor a meghitt parancs hangján szóljon! Nem hihetjük, hogy egy szabósagéd a nemzete lelkét képviseli! Hogy a szentlélek szállta meg! A pontos megbízatását akarjuk tudni! És a megbízói nevét, Kapitány! Nem akarunk íantomok ellen küzdeni! A mi munkánk nem éjféli munka, midőn leples kísértetek jönnek... Most pedig távozhat ... Hátha az osztrákjaimmal én jobban elboldogulok. Hívják ide azt a lány- anyát! (Kimegy. A Kapitány ellenkező irányba el.) (Máris fény gyullad a legényszállás táján. Potacskáné egy régi falinaptárt hoz be, s a szegre akasztja. Hansi jön, egy újságot lapozgat idegesen.) POTACSKÁNÉ: Végre, februárba’ van falinaptárunk! (Megfordul.) Maga az? (Hansi ügyet se vet rá. Gerzson bejön félbakancsban.) GERZSON: A vénember macskájának kitekerem a nyakát. Mindig elhurcolja a fél bakancsomat. POTACSKÁNÉ: Játszik a fűzővel... (Gerzscmhoz hajol, nem túl halkan.) Magdó mondta, hogy Hansi is épp oly szépen viselkedett, mint te meg én. Kiállt Liibé- nyíi mellett. (Gerzson a sarokban megleli a félbakancsot.) GERZSON: Ki — Libényi Miagdó mellett. HANSI (csendesen, de keményen): Kuss. POTACSKÁNÉ: Na és, ha mellette — mi közöd hozzá? Jól tette, becsületére válik. Szeretik egymást, a szerelem meg nem ösmer császárt -és királyt. Saját császára van annak! Nem igaz? (Kis szünet.) És Magdó derék lány, nagyon derék! HANSI: Nem látta Magdót? (Nyugtalan.) Otthon nem leltem. POTACSKÁNÉ (mint aki megbánta elismerő szavait): Nem vagyak én gardíro- zója! Sók idő menne rá . . . (Hol a naptár egyenes állását méregeti, hol lapokat tép le belőle.) HANSI: Miént gyűlöli? Ha ő meg én nem találkoztunk völna... akkor maga meg Gerzson se . . . vagy már nem emlékszik? POTACSKÁNÉ: Ha már emlékezni teli, nem magára fogok, hanem erre a szégyentelenre ni! Ez az én uram . . . (Ger- zsonra, aki liheg, nyög, rosszul tekerte fel a kapcáját.) HANSI (az újságra): Hét nem tegnapi! (Ráüt. Kimegy. Csend.) GERZSON: Kurva kapca! (Más hang.) Sose néztem volna ki Libényiiiből... gyáva szarnák tartottam ... Ti kinézted volna? POTACSKÁNÉ: Mér’? Egy darazsaeská- n,ak akkorka fullánkjából kinézne az ember egy akkora arcot, mint a pöfeteg- gomjba! ? GERZSON: Még jó, hogy nem a hasadat mutattad! POTACSKÁNÉ: Te disznó! (Családiasán nyakonüti.) GERZSON: Jaj, a fejem, már megint! POTACSKÁNÉ: Angyalom, én mondtam -az este, ne igyál annyi rengeteg sört... Februárba’ sört, ki hallott még ilyet? GERZSON (maga elé): Azt a vallatást.. . nem bírtam, nem bírtam és kész, muszáj azóta inná... POTACSKÁNÉ (leakaszt egy kendőt): Veszünk egy jó forró fürdőt. . . járhat benned a nátha is... (Más hang.) Itt most majd nagyot nő a forgalom. Megvan még az a kis -pénzed? GERZSON: Mit akarsz véle? (Gyanakvó.) POTACSKÁNÉ: Az enyém is fdadzott. össze kéne adná. Az öreg (a tulajdonos irányába) nem húzza már soká. Befejezem az ágytálazást. Monta a doktor is. Rokona mag nincs . . . Meg kén vegyük tőle a két szobát... az egyikbe mi, a másikat kiadnánk ... GERZSON: Meglátjuk. Jaj, a fejem! (Jön Magdó lassan.) POTACSKÁNÉ (kézenfogja Gerzsont.) Gyere na, kúráljalak ki! (Kisietnek. Magdó csak áll. Jön Hansi az újsággal. Megtorpan.) HANSI: Magdó! (Kitárja karját. Az asz- szony elhúzódik. Kis csend.) MiAGiDÖ: Isten véled, Hansi. HANSI (hökkenten): Hová?! (Karja le- hanyatlik, remeg.) MAGDÓ: Töprengtem én a dolgon. HANSI: Miféle dolgon?! 302
