Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Görömbei András: Grendel Lajos: Áttételek

tiségi szemlélete is összetett, mélyen kritikus és komolyan szembenéző, de határozottan vállaló, s ilyen értelemben leleplező is.

Az Áttételek tudatregény. Kiadói szerkesztő főszereplőjének emlékezéseiből és elemzéseiből bravúros szerkesztéssel komponált könyv. A kiadói szerkesztőnek megrendült idegállapotéiban, összeomlott családi helyzetében, magatartásbeli válságának idején jutnak eszébe a nagyanyjától hallott történetek, s egyáltalán ekkor elevenedik meg előtte a felvidéki magyar világ századfordulói képe, de mai tudattal, tehát az okok és következmények ismeretében. Ez a magyar világ kisszintű, kisszerű, önmagába zárt, teljesen kitölti és kielégíti magát, hóbortjai és kisszerűségei közepette azt sem veszi észre, hogy nem passzióból verik félre órákon keresztül a harangokat, hanem mert kitört az első világháború... A történelmen kívül élnek ezek az emberek, s mindenféle nagyobb cél és igény nélkül. A történelem reájuk zúduló csapásai alatt csak elnémulni tudnak, s pusztulni, vagy önmagukat föladva, elemi szinten védekezni. Létezésük előbb eszmék nélküli, szinte vegetatív, később defenzív, védekező.

A nagyanyai történeteik, élmények elemzését és felidézését akkor végzi szerkesztő főhősünk, amikor az ő annyi lendülettel, lelkesedéssel indult pályája zátonyra futott. A vesékig metsző önironikus elemzés mutatja az „eszményi állatnpolgár”-rá alakulás folyamatát. Világosan és elítélően fogalmazza meg az előttük járó generációk hibáit, de küzdelme elsősorban önelemzés; annyi szándék és tehetség hogyan vezethetett alig túl a harmincon teljes kiábránduláshoz, hogyan telik meg az élete olyan szégyenfoltokkal és megalkuvásokkal, amelyekről — mint ismételten ironikusan hangsúlyozza — unokái előtt hallgatni fog. Hogyan omlik rá is a csönd, mint évtizedekkel korábban a nagyanyjára? Hogyan válik ő is a történelmen kívüli figurává, hogyan szürkült az élete elviselhetetlenül egyhangúvá és céltalanná?

Az önmegszólító monológformában előadott történet dikciója olyan létpozícióból ered, amikor a személyiség már felismerte addigi életének tarthatatlanságát, intellektusa és elviselhetetlenné vált közérzete határozottan más életformát akar. De ennek semmiféle reális esélye nincs, próbálkozása csak reménytelen menekülési kísérlet lehet. Van benne annyi életakarat, vagy talán csak annyi vitális erő, hogy az öngyilkosságot elutasítsa. Nincs hát más választása, mint a menekülés, kiszakadás. Lázadozása erkölcsi és biológiai kényszer. Egyszerűen nem bírja tovább, hogy ő is csupán egy manipulációs gépezet mintacsavarja. Nem bírja elviselni, hogy olyan környezetben él, amelyben az embereknek még a képzeletük celláján is ott függ a státuskvó lakatja. Hősünket éppen intellektusa űzi ebbe az ürességérzésbe, ebbe a lehetetlen léthelyzetbe, hiszen sem a múltja, sem a jelene, sem a jövője nem fogható fel számára, vagy nem képzelhető el az adott helyzetben értelmes emberi létezésként. De hová mehet? „Csak a fenébe, csak a fenébe ... ”.

Kiszakadási kísérlete groteszk és tragikomius. Tudása, intellektusa, képzettsége terhére van a vegetációs világban. A lét vándoraként indul damaszkuszi útra, de groteszkül hiányzik a mai világból már a megvilágosodás, a megváltó fölismerés. Megverten, megszégyenülten kell visszatérnie, s beigazodnia az általa oly igen utált formák közé. Lassan közönyössé válik, bólogató álhumanistává. Csakhogy önelemzése éppen ezt a magatartást veti meg leginkább. Azt fogadja el tehát, amit gyűlöl.

Végtelenül keserű könyv ez, igazságát és kínját csak az intellektus fénye, a sors látásának világossága enyhíti.

Mikor nem fontos már számára semmi, sem csonkító történelme, sem kisebbrendűségi érzéssel fojtogató magyarsága, sem egykori morális habitusa, amikor ki- küzdi végre a közönyösség öncélú és önmentő pozícióját, akkor szól bele sorsába mélyebb erővel újra az élet. Visszaszökik hozzá a kisfia a cseh környezetből. Mert a gyermek nem tudja elviselni a kényszerűséget: „Nem akar cseh lenni”. Több benne az önazonosság érzésének étosza, mint eszmék, elvek nélküli édesanyjában, aki új férje kedvéért gyermekéről is 1-amond. Nem egészen váratlan ez a váratlannak tetsző esemény. A regény főhőse eddig is valamiféle egyéni méltóságért, megtartó értelmes értékekért küzdött, s veresége nem ez értékek -megtagadása volt, hanem megfáradás, kikészülés, a lehetetlenek kényszerűsége. Most a gyermek kihívása újra próbatételre ösztönzi: ..Csak most segíts megtisztulni!"

287