Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Lukács László: Kire marad a kisködmön? (A burgenlandi magyarok folklórkutatásairól)
vák a farsangi rongyosok, bohócok, akiknek ezen a napon mindent szabad: a seprűvel verekedni, a nőket megtapogatni, megcsókolni. Tojásgyűjtő csoportjukat rendszerint egy harmonikás is kíséri. A lányok, asszonyok a fogadóknak ajándékozott tojással, pénzzel fizették be magukat a kedd esti farsangi bálra. Hasonló, ma is gyakorolt farsangi tojásgyűjtéssel a Fejér megyei Moha községben is találkozunk.18 A farsang hétfői fahúzásra, egy agglegénynek a község főterére vontatott fenyőfával való mókaházasságára, a Felső-Őrség magyar népénél is abban az esetben került sor, ha a községben a farsangban nem történt házasságkötés. Felsőőrben 1905-ben, Alsóőrben 1924-ben, 1965-ben, őriszigeten 1933-ban és 1937-ben rendeztek fahúzást.'1 A házasságkötések elmaradásáért a lányok és a legények kölcsönösen bepanaszolták egymást fahúzáskor. Gaál Károly alsóőri gyűjtéséből a lányok panasza így hangzott: „A mi kis fialunk szomorú, mert benne egyetlen eladó lány sem található. A vőlegény keservesen sír, és menyasszonyt keres magának az erdőben. Egy néma fa megkönyörült a szegényen és hozzáment a szomorú legényhez. Nézzétek, ti szép alsóőri lányok, milyen nagy a szomorúság most a falunkban, hej legények, málészájú legények, fáj a szívetek a lányokért, nem .találtok menyasszonyt, ti csak hitegetitek a lányokat.”18 Az alsóőri lányok panasza saját gyűjtésemből: „Alsóőri legények, ti szé- gyelljétek magatokat. Nem voltatok képesek megházasodni. A vörösvári grófnak az ősrengetegéből hoztatok egy vén tuskós menyasszonyt. Legyetek boldogok vele. Ti vén kopaszok!” Az emberi élet nagy fordulóihoz kapcsolódó szokások közül figyelmet érdemel az őriszigeti lakodalmi gyertyástánc, amit Gaál Károly tanulmányából, Berti Petrei könyvéből és Teleky Béla cikkéből ismerünk.19 Gyertyástáncot a lakodalom éjjelén a koszorú letáncolásakor, menyecskekendővel való felcserélésekor járt a násznagy a menyasszonnyal. A vőlegény násznagya bal kezének ujjai között négy szál égő gyertyát tartva táncolt a menyasszonnyal. Tánc közben az ifjúság elmúlásáról szóló verset mondott, mialatt sorban elfújta a gyertyákat. A negyedik gyertya kialvása után a násznagyné a koszorút letéve, kendővel kötötte be a menyasszony fejét. Az itt bemutatott kutatási előzmények és eredmények után jelentette meg 1985- ben a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága Gaál Károly Kire marad a kisködmön? című könyvét a burgenlandi uradalmi cselédek elbeszélő kultúrájáról. A több mint négyszáz oldalas mű részben kétnyelvű, az előszó, a szerző önéletrajza, a bevezető tanulmány, a szövegjegyzék és a jegyzetek magyarul és németül is megjelentek. A közreadott 218 prózában elbeszélt szöveg csak magyar nyelven jelent meg. Burgenland, az 1945 előtti Dunántúlhoz hasonlóan, a nagy uradalmak vidéke. A magyar történelemből jól ismert Esterházy, Erdődy, Batthyány családok uradalmi pusztáin egészen az 1960-as évekig nagyszámú, főként magyar anyanyelvű uradalmi cseléd dolgozott. Az 1960-as években kezdődött el a burgenlandi uradalmak nagyarányú gépesítése, amelynek eredményeként a majorok cselédségének létszáma rohamosan csökkent. Az uradalmi pusztákon feleslegessé vált munkaerőt a közeli és távolabbi osztrák iparvidékek gyárai, üzemei vonzották magukhoz. Gaál Károly Bur- genlandban akkor kezdett el néprajzi gyűjtést a magyar uradalmi cselédek körében, amikor ez Magyarországon, az uradalmak 1945-ben történt teljes felszámolása miatt, már lehetetlen (lett volna. Könyvének bevezetésében így emlékezik vissza majorkutatásainak kezdeteire: „Nem tagadhatom le, hogy Illyés Gyula munkája és fiatalkorombeli múltam vezettek el a csajtai majorba, ahol 1963-ban — ha már lecsökkenteti számban is, — a béresek társadalmi és kulturális öröksége még élt. Mintegy fél évig éltem — nem a bérlővel, hanem a cselédcsaládokkal együtt. Ez odavezetett, hogy a falu lakói között később előítéleteik miatt nem kutathattam, de átélés során megismertem egy csődbejutott társadalmi réteg belső, hagyományos kultúráját és egyúttal életformáját is. Olyan mértékben sikerült beilleszkednem, hogy állandó jelenlétem senkit sem zavart és az állandóan bekapcsolt magnetofonom sem fékezte a közösség tagjainak egymással való kapcsolatát.” Gaál Károly 1963-ban a dél-burgenlandi Csajtán (Schachendorf) elkezdett kutatásait a hatvanas években Vasvörösváron 276
