Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 3. szám - Héra Zoltán: A források zárórája (vers)
Ma ezt a kis szobrot hoztam. Nem, ez nem Jeanne d’Arc! Inkább Szent Teréz, ahogy átvág réteken, sírásán s gőggel, belülről elsodrottan. De nem is Teréz: Mária. Rómának készült, de az atyák azt mondták, nem éppen oltárra való. Hozzám így került. A neve: E. Hallgass mester madonnája. Ki hasonlítgat itt kit, mihez? Vétkes ebben nem vagyok. Egyszerre jöttetek te és e szobor, én csak összehoztalak benneteket. * Persze hogy hallak, hogy is ne hallanálak. Azt mondtad, hogy a sodronykötél egy nyárfához kötve. Elrugaszkodás a parttól, lengés a folyó fölé, a vízben meg figyelő faun^fejek. És más fejek nem? Nem néztek téged ott búbosbankók és nyaktekercsek? Azt mondod, egy tiszai láp. Két héten át egy nádkunyhóiban? Kérdezősködésed ott az üregi jós után. Előkerült a jós? Hogyne hallanám: bántódásod a síneknél, üdvöd a tónál, és a néhány éji szereplő, a Nagy Dalos, a Közvigéc, a Vizek Vajdája. Meg a Trónkövetelő, aki úgy mondta: tetszett neki s még akar, és mondta azt is: ,,Most aztán sírhatsz.” Persze hogy hallgatlak. Mondd csak, beszéld el térdeid történetét. * Ez most vendégeskedés ? Érkezés, fogadtatás? Mi volna más? Ez most passzió? Ide vonat, oda vonat: időtöltés, időhúzás? Mi volna más. Két fej a párnán, váltott arcélek, változó arcvonalak: ez most szeretés? Mi volna más. * 222
