Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 2. szám - Kovács István: Ryszard Kapuścinski: A sahinsah, Alexandru Ivasiuc: Előszoba, - Mars irgalma
Alexandru Ivasiuc: Előszoba Felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, ahány műve magyarul Alexandru Ivasiucnak megjelent, mind érdemes az olvasásra. A Megvilágosodások és A hatalom árnyékában című regényeket akár ajánlott olvasmányul is javasolhatnánk, ha ez utóbbi fogalomnak hitele lenne. Térségünkben kevesen írtak oly művészi erővel, pszichológiai beleérzéssel, filozófiai elemzőkészséggel egyén és ‘hatalom viszonyáról, a minden áron való hatalombirtoklás erkölcsöt őrlő pokoli malmáról — (amelyet nem sokan tudnak „megvilágosodásaik” révén leállítani) — a klikkharcok győzői és áldozatai őrlődésének jellemtorzító folyamatáról, mint ez a tragikus sorsú román író, akinek az 1977-es földrengés tett pontot kivételesnek ígérkező pályájára. A több — magyar, román, zsidó, ukrán, német — nyelvnek és kultúrának otthont biztosító Mánamaros bocsájtotta útjára a neve hangzásában ukrán ősöket sejtető, 1933-ban született Ivasiuoot. (Ö egyébként magyarul is megtanult, s több írásában utal magyar eleire, akikhez valamely ágon kapcsolódott.) Kelet-közép-európai író — a fogalom erkölcsöt és értéket jelentő értelmében — s mint ilyen .példaadó józanságával, tárgyilagosságával együtt mélységesen kötődött a román kultúrához, s anyanyelvének legkülönfélébb rétegeit ritka természetességgel tudta gondolatai és pazar stílusa szolgálatába állítani. ' Hét regénye közül ezideig öt látott magyarul napvilágot. Időrendben éppen az elsőnek írott és (1967-ben) kiadott Előszoba jelent meg legutoljára, 1983-ban. Modernizált moralizáló levélregény? Esszéíüzérré bontható rendhagyó memoár? A hagyományos és a kísérleti próza különféleképpen felfűtött, olykor csak hézagosán összeálló szövegtöredéksi ? Talán érthető, hogy az anekdotizáló prózához hozzászokott olvasóközönség és kritikusgárda idegenkedve fogadta Ivasiuc bemutatkozását. Hiszen a huszonegynéhány évvel fiatalabb tanítványába szerelmes Ilea doktorral alig történik valami. Annyi csupán, hogy határozatlanságában, félszegségéban vallomást tesz szerelmének. Írásban... A „levélpapíron” kirajzolódó életképeit azonban sohasem postázza neki. Így gondolatait, érzelmeit, múltját — életét — csak mi ismerhetjük meg. Ami a leginkább szembeszökő, az az, hogy Ilea mennyire határozatlan volt a történelmi események által diktált helyzetekben is. Önnön felmentésére szolgáló erkölcsi védbeszéd-e a gyilkolni és meghalni frontra utazó bajtársak babér- és gyászkoszorújával övezett orvos (magyarázata: „...én civil módra, gyakorlom majd mesterségemet, gyógyítani indultam, anélkül, hogy védekeznék s az általános zűrzavar közepette békésinek kell maradnom...”? Tettei tanúsítják, hogy nem marad békés, vakon teljesíti a neki imponáló Grigorescu ezredes parancsát: „A könnyű sebesülteket kötözze be, hogy elálljon a vérzésük, és küldje vissza őket a harctérre. Nem kaptam parancsot a visszavonulásra!” Ilea a harc, „az általános zűrzavar közepette” önigazolást se keres — (ez voltaképpen pozitívan árnyalja jellemét) —: „...tovább kötöztem a katonákat és a tisztéket, vigyázva, nehogy hátralküldjek egyet is, aki még képes kezében megtartani a puskát.” Ilea doktor bármennyire rokonszenves is, képtelen az erkölcsileg pontosan időzített lázadásra: cselekvésre. (Szerelmét is leírja.) Így önnön sorsának, életének eszményire tervezett épületében is csak az előszobázásra futja döntéseinek erejéből. A jelen hatalmas múltba-ékelődései, epizódszerű „kitérői” Ivasiuc (regényeinek jellemzői. A karakter-, és az esemény-építés sajátos módja ez nála. Csak ritkán téveszti el az arányt és válik műve ezáltal bizonyos pontokon vontatottá. Ez az esetenkénti vontatottság leginkább még az Előszobára jellemző. Ez azonban mit se ront megismerendő értékein. (Kriterion, 1983) 190
